Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-345

30 345. országos ülés 19Í2 február 19-én, hétfőn. dolják arra, hogy az tényleg azután meghozza azt a megnyugvást, a melyet kívánatosnak jelzett t. képviselőtársam. En lelkiismeretesen mindent feljegyeztem, a mit ezen megbeszélések alapján az igen tisztelt ellenzéki vezérférfiaktól megtudtam és igyekeztem arról magamnak egy képet alkotni (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Hangosaiban ! Elnök csenget.) és keresni, hogy ugyanazon a módon, a mint t. képviselőtársaim itt nekem előadták, a megoldás lehető-e ; én tárgyilagosan, sőt azon túlmenve is kerestem a módokat, a melyek talán nem feleltek meg azon felfogásnak, a melynek ők adtak kifejezést, nem tudnék-e mégis találni módot a megnyugtatásra, a mely egyáltalán czélul tüzetett ki. Nemcsak a magam körében tettem ezt, de ez iránt érintkezésbe léptem az osztrák kormánynyal is, és más erre hivatott tényezőkkel, hogy az itt való felfogások, t. i., hogy miként fogja fel az ellenzék egyik-másik része e kérdéseket, megbeszélés tárgyává tétessenek, illetőleg felhivtam az erre hivatott köröket, hogy ők is gondolják meg, nem lehetne-e módot találni e kérdések kiegyenlítésére. Nyíltan megmondom azonban, hogy egyenes tárgyalásokba nem bocsátkoztam, nem bocsátkoztam pedig azért, mert egy oly törvényjavaslatról van szó, a melyre nézve a kormányok, az egyik és másik kormány közt, megállapodások jöttek létre és egyik is, máik is kötelezte magát azoknak a törvényhozás előtti kép viselésére. (Mozgás.) Természetes, hogy ha én pozitív javaslatokkal állottam volna elő e tényezőkkel szemben, annak is tettem volna ki ez ügyet, hogy ellenjavaslatokkal állottak volna elő más oldalról, a mit én minden áron ki akartam kerülni. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Az lebegett ugyanis szemem előtt, hogy ne provokáljak ujabb nehézségeket, a midőn igen hosszú tárgyalások során sikerült bizonyos megegyezésre jutni, a mely a mi felfogásunk szerint megfelelt a törvényjavaslatban kifejezésre jutó czélnak. (Mozgás a szélsőbalon.) E helyzetben egyfelől is, másfelől is, azután a magyar ministertanács volt hivatva állást foglalni, mert hiszen az az egyedüli faktor, a mely, a midőn törvényjavaslatot képvisel a ház előtt, megállapítja azokat az esetleges módosításokat, a melyeket elfogadni képes, vagy javasolni kivan, és ezen az alapon közöltem azután azokat az ellenzéki vezérférfiakkal. Bocsánatot kérek, most én is históriailag adom elő a dolgot, mert hiszen ez nem magánügy, és azt hiszem, tartozom is az országnak azzal, hogy beszámoljak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez a historikuma a lefolyt két-három hét eseményeinek. Azt hiszem, felszólalásomban nem jelentettem ki azt, a mit t. barátom és képviselőtársam említett, hogy én egyenesen visszautasítom az ő aggályait, illetőleg megoldási módozatainak többségét. Azt hiszem, igyekeztem — legalább azon voltam, és ha nem sikerült, fájdalom, sajnálom, — igyekeztem bebizonyítani, hogy azon ' módosításoknak egy része egészen tárgyi okoknál fogva nem vihető keresztül, nem ajánlatos. Nem utasítottam vissza mint olyanokat, a melyeket én elvileg helyteleneknek tartok. Csak igyekeztem kimutatni, hogy a módosítás és változás a czél tekintetében nem alkalmas és nem helyes. Ennyit az egyik részre vonatkozólag. A másik részre vonatkozólag ott, a hol tudtam némi módosítást találni, hogy előzékenységet is tanúsítsak, azt meg is tettem, és azt hiszem ez is csak annak bizonyítéka, hogy igyekeztem lelkiismeretesen a kérdéseket minden oldalról meg világítani, (ügy van! a jobboldalon.) Több kérdésre vonatkozólag csak a részleteknél foglalkozhatom, mert e kérdéseket eléggé megvitattuk, de egyre talán mégis most általánosságban nyilatkozhatom. T. képviselőtársam azt mondta, hogy azon pontozatok, a melyeket felállitott, az aggályok, a melyeket támasztott, még a többség körében is bizonyos szimpátiával találkoztak, és azok elbírálása szimpatikusán fogadtatott. Hiszen ennek én is kifejezést adtam, mikor kijelentettem, hogy nem találtam bennük olyanokat, melyek elvi tekintetben visszautasitandók lettek volna. Ha mégis azon konklúzióra jutottam azután, hogy egyik-másik keresztül nem vihető tárgyi okokból, némelyik pedig azért, mert azt tartom, hogy veszélyeztetné a kitűzött czélt,' melyet a törvényjavaslatok egyikében vagy másikában lefektettünk, ezzehmegint"csak jelét adtam annak, hogy igyekeztem ezt a nem elvi, hanem csak formákban való differencziát elenyészte! ni, és csak azért álltam el tőle, mert minden változtatás szerintem csakis kárára lett volna a javaslatnak. Tehát nem azért nem fogadtam el vagy nem találtam rá módot, mert ellenzéki részről merült fel a gondolat és aggály, hanem azért, mert vagy tárgyilagosan nem láttam indokoltnak, vagy pedig egyenesen az illető javaslat kárára ütött volna ki minden módosítás. (Helyeslés jobbfelől.) T. képviselőtársam ezen gondolatmenettel összefüggésben azután azt mondja, hogy az én visszautasításaim, melyeket nemcsak a magam, hanem pártom nevében is tettem, nem spontán emanácziói a többség felfogásának, hanem csak induktive lettek azzá. Bocsánatot kérek, ez ellen már egyenesen tiltakoznom kell, mert mi is elég önérzetesek vagyunk mindnyájan, hogy a mire elhatározzuk magunkat, azt önszántunkból teszszük, és semmiféle indukczióra nincs szükségünk. (Élénk helyeslés jobbfelől. Zaj és ellenmondás a baloldalon. Elnök csenget.) T. képviselőtársam azután az egyes pontozatokra áttérve felemlíti, hogy a 3. §-al szemben kilátásba helyeztem, hogy magam fogok javasolni a t. háznak oly módosítást, melyben azon két sérelem és aggály, melynek kifejezést adott, elenyésztethető lesz. Az én felfogásom szerint, én kifejezetten megmondtam, miről van szó. Ha magát a módosítást ide a ház elé nem terjesztettem, ez azért történt, ' mert annak, a mint erre utaltam is, igazi helye a