Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-351

351. országos ülés 1912 február 27-én, kedden. 181 olyan ekvivalens kitételt tudjon kieszelni, a melyet elfogadhatna a t. ministerelnök ur olyan értéknek, a mely mellett fentartható az, a mit ő jogállapot­nak nevezni nem átal, hogy t. i. a katonai igazság­szolgáltatás ügykezelési nyelve és — a mint a 14. §. mondja — általában domináló nyelve — mert hiszen egyéb nemzeti konczessziók csak kivételt képeznek ezen szakasz világos értelme szerint — továbbra is teljes mértékben érvényben maradjon, mert abból engedni a t. ministerelnök ur egyáltalá­ban nem mutatkozott hajlandónak. G-róf Apponyi Albert t. képviselőtársunk csak egy utón érhetne czélt, azon az utón, a melynek a végén azután ott lesz a bűnvádi perrendtartás egész ügyének teljes kikapcsolása. Az azután na­gyon szomorú, de nagyon lesújtó egy nemzeti vívmány, hogy épen az, a miben előhaladást lá­tunk mint emberek, mint jogászok és bizonyos kis mértékben mint magyarok is, épen az a reform­munka essék áldozatául egy ilyen békének, a melyet mint a haza megváltását üdvözölnek a mi eddigi t. küzdőtársaink. Azt mondja Désy Zoltán t. képviselőtársunk, hogy ő azt tartja, hogy egy harczban a békülni akaró fél nem állithat fel ultimátumot. Hát ez tökéletesen igaz lehet, nem is szállok perbe ezzel a tétellel. De ha már azt is, a mit ultimátumnak lehet nevezni, ugy állitja fel egy harczoló párt, hogy — mikor tudja, hogy abból engedni kész — az mindösszevéve is olyan minimumot képezzen a maga egészében, mint a milyenek gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk békefeltételei: ez, engedelmet kérek, minket magatartásunk meg­változtatására abszolúte semmi körülmények kö­zött nem bírhat, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De megnyugtat bennünket a mi mélyen t. képviselőtársunk, gróf Apponyi Albert. Azt mondja, hiszen nem arról van szó az ő elhatározásukban, hogy a harczot abbahagyják ; nem, csak a kivételes fegyverek alkalmazását nem akarják tovább. Ök a harczot vinni fogják ezentúl is, mert hiszen a kivételes fegyverek túlságos igénybevétele vesze­delmekkel jár. Erre én azt felelem, hogy mikor gróf Apponyi Albert teljes joggal hivatkozik arra a többször megtett nyilatkozatára, hogy ő elvből nem tudja helyeselni az obstrukcziót, ha ezt tehát most az ő lelkiismeretével ellenkezőnek látszik, mondom, azt felelem neki, hogy az ő lelkiismereté­nek virrasztania kellett a haza sorsa felett akkor is, mikor mi a technikai obstrukcziót elhatároztuk, mikor az bizonyos mértékben az ő hallgatólagos hozzájárulásával pártjának igen jelentékeny tehet­ségű és sulyu tagjai részéről támogatásban részesült. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a lelkiismeretnek akkor is ébren kellett volna lennie és azokat a veszedelmeket, a melyeket most fest előttünk, látnia kellett akkor is, és akkor az ő tekintélyének, szavának súlyával pártjában útját kellett volna állania annak, hogy abból a pártból bárki is résztvegyen a mi harczunkban. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsóbaloldalon.) Azt is mondj a gróf Apponyi Albert t. képviselő- I társunk, hogy a nemzet meggyőződésének, meg­nyerésének munkáját kell folytatni, ezt pedig névszerinti szavazásokicai elérni nem lehet. Egy hang (a középen) ; Igaz ! Bakonyi Samu : Igaz, mi is tudjuk, hogy igaz, de ki állithatja igazságosan azt, hogy mi nem tettünk egyebet, csak névszerinti szavazásokat inszczenáltunk 1 És ha itt a meggyőzés szük­ségéről és lehetőségéről beszél olyan tekintély, mint gróf Apponyi Albert, hogyan illusztrálja ezt ez a közbeszólás, a mely semmi egyébről nem tesz tanúságot, mint hogy t. képviselőtársam kapa­czitálóképessége felett nyomtalanul vonult el­mindaz, a mi becsületes munkával, harczi kész­séggel, de nem technikai obstrukczióval történt a véderő tárgyalásának során. (Ugy van ! a szélső­baloldalon.) Mi tehát igenis a nemzet meggyőzésének munkáját vállaltuk. Vállaljuk ezen a téren is, de hogy ha nincs más fegyverünk, mint a kivételes küzdelem, akkor, igenis, állani fogjuk ezt mind­addig, a mig a magunk hazafias czélját el nem értük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselő­társunk, hogy a lassú evuluczió útja biztosabb. Igazsága lehet, de hogy azután ennek az evoluczió­nak biztosabb voltát azzal igyekezzünk előmozdi­tani, hogy azt minden rendelkezésünkre álló esz­közzel — hogy ezt a közszájon forgó kifejezést használjam — lassitani igyekezzünk, ez, t. kép­viselőház, a lassításnál magánál egyebet el nem ér­het, czélul ki nem tűzhet, de a biztosítást semmi körülmények között meg nem közelíti. A mi törekvésünk pedig az, hogy küzdelmünk czélját, ugy a hogy tudjuk, azokkal a parlamenti fegy­verekkel, a melyek ma még rendelkezésünkre állanak, kivívni igyekezzünk. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy igenis e) kell jönni annak az időnek, a mikor mi újra kezdjük küzdelmünket. En azonban nem újra kezdeni akarom ezt a küzdelmet, mert hogy újra kezdhessem, előbb abba kell hagynom. Nem akarom abbahagyni, folytatni akarom ezt a küz­delmet. (Elénk tetszés és taps a szélsőbaloldalon.) Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselő­társam, az önbirálatrak, a melyre nagyon nyomaté­kosan utalt, igazán megkapó erejével, hogy nem szabad az elvi harcznak, a felvilágosító munkának reményeit feláldozni a talán pillanatnyilag elérhető eredmények chimaerájának. Nem tudom, híven idéztem-e, de a gondolat annyira megragadta figyelmemet, hogy azt kell hinnem, csakugyan tel- ' jes hűséggel adtam vissza értelmét. Gróf Apponyi "Albert ragyogó közéletü pályáján voltak ilyen pillanatok, a melyek, mint a közelmúltból tudjuk, teljes négy esztendeig tartottak, és ezen teljes ­négy esztendőnek becsületes, odaadó munkája ' ellenére, a mit ebben a házban mindenki el fog ismerni, ime, azok a czélok, a melyekért együtt ' küzdöttünk, szerinte mégis ma a messze távolban : lebegő chimaerák maradtak, - „ ; ]­i

Next

/
Thumbnails
Contents