Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-350

350. országos ülés 19l2 február 26-án, hétfőn. 157 azok az utolsó 10 évben nem emelkedtek ugy, mint más államokban, elismerem, hogy viszonylag csökken a teher, sőt még egy körülményt akarok hozzátenni, mely a világos és objektív megítélésre szükséges, s ez az, hogy a véderőre fordított költségek majdnem kivétel nélkül az állami költségvetésben szerepelnek, ellenben a kulturális költségek szerepelnek az önkormányzati testületeknél, felekezeteknél stb. is. (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A mondottakkal szemben azonban megítélni azt, hogy az új teher jelentékeny vagy csekély csak ugy lehet, ha szem előtt tartjuk az ország vagyoni helyzetét, teherviselési képességét. (Ugy van/ bal felől.) Miután pedig ezek a tények csak összehasonlítás alapján ítélhetők meg, szükségesnek tartom kiemelni, hogy az összehasonlítás a teherviselési képesség tekintetében nagyon kedvezőtlenül alakul Magyarországra nézve. Csak néhány adatot vagyok bátor felemlíteni. Itt van egy franczia folyóirat, a mely a magyar véderőkérdést tárgyalja és a t. pénzügyminister urnak arra a nyilatkozatára, a melyben szintén összehasonlítást tett, azt mondja többek között, hogy presque de l'ironie, majdnem irónia itt összehasonlítást tenni akkor, a mikor Francziaországban az évi jövedelem annyi, mint Magyarországnak egész nemzeti vagyona, mikor Francziaországnak — ezt nem a folyóirat mondja, én teszem hozzá — csak ingó értékpapírokból annyi jövedelme van, mint Magyarországnak egész nemzeti jövedelme. Hozzájárul ehhez az is, hogy Magyarországon az állampolgárok sokkal erősebben vannak adókkal megterhelve, mint más országokban, a miként ezt már többször volt szerencsém költségvetési tárgyalások alkalmával elmondani. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha igy állítjuk fel a mérleget, ha vizsgáljuk, milyen ennek az országnak teherviselési képessége, akkor a véderőről sem mondhatjuk azt, hogy nem igen nagy terheket involvál, sőt ellenkezően, mindenképen arra kell törekednünk, hogy ha itt a terheket leszállíthatjuk, vagy legalább is visszatarthatjuk a túlságos emelkedéstől, ezt a nizust előmozdítani, honorálni kell, különösen akkor, ha látjuk, hogy a véderővel szemben egyéb tekintetben is olyan követeléseink vannak, a melyek teljesedésbe nem igen mennek, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Én csak a következő pontokra leszek bátor itt röviden reflektálni. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Látjuk ugyebár azt, hogy azok a költségek, a melyek e javaslatból visszatükröződnek, a mint a kormány is kénytelen volt elismerni, s a mint a megindított tárgyalások is mutatják, nem biztosítják a czélt, mert hiszen az altiszti kérdést ebben a törvényjavaslatban nem jól oldották meg ; korai volt tehát ennek a javaslatnak beterjesztése, várni kellett volna addig, a mig ezt a nehéz kérdést jól megoldották volna. (Élénk helyeslés a szélsőbahldalon.) A másik körülmény, a melyet röviden felemlítenem kell, — mások is utaltak erre, én csak számokat idézhetek, — hogy a két ország között az emberáldozat megoszlása nem igazságos. Itt ugyanis nem a jogi népesség összes száma irányadó, hanem a férfinépességnek az a része, a mely katonasorba kerül. Es hogy itt a különbség elég jelentékeny, azt a következő számok mutatják. Ha veszszük a népességet a 21. és 22. korosztályban akkor az arány nem 42.793, hanem 39.229 ; ha a 21. és 23-at veszszük, akkor 39.205 ; ha a 21— 32-őt veszszük, akkor 40.533 ; ha pedig az egész férfinépességet veszszük — eltekintve a korosztályoktól — akkor is csak 42.737 ; az pedig, ha a nőket is számítják ennek az aránynak megállapításánál, semmiképen sem jogosult. Az az arány is, mely az egész férfinépességre vonatkozik, kisebb, mint az, a mely vonatkozik a jogi népességre. A véderőj avaslat megítélésénél a nemzeti szempontot elhanyagolni lehetetlen. A t. kormány különösen arra hivatkozik, hogy már tiz éve, hogy ez a javaslat előttünk fekszik és még elintézve nincsen. Csakhogy már történt erre utalás, azt hiszem épen gróf Apponyi emiitette, hogy vannak nemzeti követelések, a melyek sokkal régiebbek, mint a nemzetnek a hadseregre vonatkozó kívánságai, például hogy a magyar ezredek élére magyar tisztek kerüljenek, azután a magyar nyelv, a magyar katonai akadémia, a magyar ezredek visszahelyezésének ügye. Ezek mind százéves kívánságok és mégis várni kell azok teljesítésére. Ha a két álláspontot összehasonlítjuk, akkor nézetem szerint az egyiknek megoldását a másik nélkül, vagy a másiknak megelőzésével indokolni nem lehet. A másik szempont, melyet a kormány felhoz, az, hogy mi tulajdonképen magunknak adjuk ezt a véderőt. Az kétséget nem szenved, hogy a véderőnek kötelessége, hogy mind a két államot megvédje. De ha történetünket vizsgáljuk, ez azt mutatja, hogy azok a háborúk, a melyek különösen a tizenkilenczedik század második felében vitettek, épenséggel nem a magyar érdekeket szolgálták, hanem a központi, a birodalmi érdeknek feleltek meg. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Tehát mi a mi véderőnknek ebben az irányban való szolgálatát alig láttuk. Ez igen fontos szempont, melyet hangsulozni szokott a kormány is, és azt hiszem.: a honvédelmi minister ur hivatkozott arra, mily nagy előnyei vannak ennek különösen gazdasági szempontból. Nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni, csak röviden utalok arra, hogy annak a szolgálatnak a fontosságát, a melyet elébb emiitettem, senki kétségbe nem vonja, de azt hiszem, hogy azok az összegek a produktivitás szempontjából a nemzeti jövedelem és vagyon szempontjából másképen szerepelnének, ha azok pl. gyárak létesítésére fordíttatnának. Gr. Apponyi Albert: Iskolákra !