Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-350

148 350. országos ülés 1912 február 26-án, hétfőn. az oldalra értettem ; azt is megengedem, hogy a túloldalon ugy képzelték, hogy csak erre az oldalra értettem, (Helyeslés és derültség jóbbfelől.) én azonban mind a két oldalra értettem, mert ez a tárgyilagos igazság. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások balfelöl: Igaza van ! Becsületes beszéd !) De hát újból jelzem, hogy ha ezeken az ismertetett alapokon pedig nem lehet a szövetségestársi viszony megszegése nélkül békét kötni, miért nem történtek tiltakozások január 22-én, mikor gróf Apponyi Albert előterjesztette a feltételeket, s miért nem történtek tiltakozások január 27-én, midőn magam még világosabban fixiroztam álláspontomat ? Bakonyi Samu: Mert vártunk! (Felkiáltások jóbbfelől: Mire ?) Hogy mit fog tenni a kormány ! B. Podmaniczky Endre: Telegrammra vártak Bécsből ! (Mozgás és derültség jóbbfelől.) B. Manndorff Géza : Ezekért az eredményekért kár volt kilencz hónapig itt maradni ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Désy Zoltán : Ugy hallom, hogy a magyarázat ott van, hogy ők az itt felállított feltételek honorálását nem tartják teljesnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mi más feltételeket szabtunk !) Már pedig ha én békefeltételeket állitok fel, — a mire nézve január 27-iki beszédemben kijelentettem, hogy igenis elismerem, hogy a ki békefeltételeket állit fel, az nem ultimátumokkal dolgozik — (Elénk helyeslés a jobboldalon.) ha, mondom, békefeltételeket állitok fel, akkor annak a megítélését, hogy mennyiben vannak azok az én felfogásom szerint teljesitve, senki másra nem bizom, mint egyedül arra, a ki a békefeltételeket felállította. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ez sincs ugy !) Bikádi Antal." Nem ugy van ! (Felkiáltások jóbbfelől: Ugy van az !) Désy Zoltán : Itt tisztán önönmagunk ítélete dönt, hogy hajlandók vagyunk-e a nyújtottak alapján a békére, másnak senkinek ehhez szava nem lehet. Mert minden szó, a mely itt elhangzik ezen a téren, az már azt a ki nem mondott gyanúsítást foglalja magában, hogy vagy a kellő erély kifejtésére képtelen az a párt, vagy pedig el nem mondható czélokért egyezik bele ezen békefeltételekbe. Az ítélet, a kétely itt csak az erkölcsi alap hiányának föltételezését jelentheti. Bocsássanak meg, mindenkinek, minden egyénnek, minden pártnak meg kell, hogy legyen a szabadsága arra vonatkozólag, hogy eljárása indokait maga határozza meg. Ezen a téren ne próbáljunk egymás elhatározására nyomást gyakorolni, mert hiszen akkor a szabadságoknak legfontosabbika, az elhatározási, a véleménynyilvánítási szabadság lesz tönkretéve. (Felkiáltások jóbbfelől: Azt akarják ! Zaj.) A mint mi nem szólhatunk abba bele, hogy önök mikor látják az önök által felállított czélt biztosítva, ebben a döntő szó az önöké, épen ugy, nem szólhat senki abba bele, hogy ez a párt jnedig biztosítva látja-e, vagy nem azokat a békefeltételeket, melyeket felállított, mert újból hangsúlyozom, a kétségbevonása annak, hogy biztosítva látja, egy ki nem mondott gyanúsítást foglal magában. (Ugy van ! a baloldalon.) Azt hiszem, erre vonatkozólag többet nem kell mondanom. Van azonban ennek a beszédnek egy másik részlete, egy levélnek felhozása, a melyet január 20-án intéztem Justh Gyula t. barátomhoz. És ez a levél szórói-szóra ugy van megírva, a mint azt a t. képviselőtársam felolvasta. Ebben mi foglaltatik ?• Az, hogy küzdünk tovább. Mi volt a helyzet január 20-án ? Köztudomás szerint a t. ministerelnök ur egy súlyos operácziónak vetvén magát alá, nem vett részt az ügyek intézésében; azok a béketárgyalások, a melyeknek megindítását én szükségesnek, fontosnak tartottam s jeleztem november 10-én, az egész hó folyamán meg-megindittattak. Január 20-án abban a helyzetben voltunk, hogy el kellett készülnünk a harcznak további folytatására. Egy esetben volna joga t. képviselőtársamnak kétségbe vonni annak a levélnek őszinteségét és eljárásomnak korrektségét, ha nekem január 20-ika előtt adataim lettek volna arra, hegy ez a béke pedig létre fog jönni. Mert hiszen harczban az utolsó pillanatig fegyverkezni kell és folytatni kell a harczot annak, a ki nem akarja véletlen esélyek által meghiusittatni azt a czélt, a melyeket maga elé tűzött. (Mozgás és közbeszólás a szélsőbaloldalon.) Igenis, t. barátom, én nem tudom, hol tanulta azt a taktikát, hogy nyilvánvalóvá tegyem a harczoló ellenfél előtt, hogy miután alkudozások folynak, további harczra nem készülök, a mi tulaj donkép fegyverletétel már, és nem taktika, mert akkor az ellenfél diktálja a feltételeket. Itt pedig kezdettől fogva az volt az álláspontunk, hogy mi nem kívánjuk, hogy legyőzöttképen szerepeljen a t. többség, de mi sem nyugszunk bele semmiképen abba, hogy mi, a kisebbség legyünk a legyőzöttek. Én igenis az őszinteséggel megegyező helyes taktikának tartom azt, hogy a mikor csak reményem van még arra, hogy béke jöhet létre, hogy akkor elkészülök a harcz további folytatására. Mert állithatom, hogy semmi okom nem volt hinni január 20-án azt, hogy a béke meg lesz kötve. Semminemű tárgyalás, nem köztem és a t. kormány között, de tudtommal pártom és a t. kormány között január 20-ika előtt ebben a kérdésben nem folytattatott. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Én az előbb czéloztam azon tárgyalásokra, a metyeket Berzeviczy Albert közvetített az igen t. kormánynyal; más béketárgyalás február előtt, a mikor a t. ministerelnök ur betegségéből felépülve a béketárgyalásokat az ellenzék vezetőivel megkezdette, legalább tudtom szerint, nem volt. Akkor tehát teljes joggal készülnünk kellett az alternatívának azon esetére, hogy ha pedig a béke, a melynek létre jövetelét, a mint többször megmondottam, őszintén óhajtom, mégsem jöhet létre, ebben az esetben legyünk készen a harcz további folytatására. T. képviselőház! Ez a száraz tényállás. Ezekből méltóztassék levonni a konzekvenciákat.