Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

u 323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. 'S most; méltóztassék még egyet megengedni. Bemutatom, a statisztikát arról, hogy huszonhét közjegyzőségből tizennégyet közjegyző és közjegyzőhelyettes kapott és tizenhármat ügyvéd. A mi a közjegyzőségek jövedelmezőségét illeti, — méltóztassék megnézni, rendelkezésre bocsátom az adatokat, — nincs Magyarországon közjegyző évi 2500 korona jövedelemmel, még 5000 korona jövedelemmel sincs, hanem van 6000 korona jövedelem felé, ez a legkisebb, s felmegy 60—70.000 koronáig. A hol nagy jövedelem van, ott időnkint felosztom a kerületet; egyebet azonban nem tehetek. Még Juriga Nándor t. képviselőtársamnak tartozom egy megjegyzéssel. Abban igaza van, a mikor azt kivánja, hogy a biró értse az előtte tárgyalók nyelvét, vagyis hogy a biró mindenekelőtt tudjon magyarul és ha lehet, értse az illető nemzetiségi nyelvet. Hogy mindenkinek a nyelvét értse, a lti előtte megfordul, azt lehetetlen kiváimi. Én tekintettel vagyok arra, hogy nemzetiségi vidékeken a magyar nyelv mellett az illető nemzetiségi íőnyelvet is értse a biró. Tolmácsot azért egyszer-másszor kell alkalmazni, különösen ha vannak olyan fifikus kifejezések, a melyekre, mikor a tótoktól megkérdeztem, azt mondták, hogy bizony kétféleképen lehet érteni és pedig Juriga t. képviselőtársam szájából a rosszabb értelemben. (Derültség.) De egyről biztosithatom, még pedig arról, hogy igyekezni fogok, — és ebben a tekintetben tárgyalás is van folyamatban — hogy, a hol az illető biró nem tudja a jogot kereső nép nyelvét, ott a tolmácsot az állam fizesse. Ezt a konczessziót meg lehet tenni. Egyébként • kérem, méltóztassék a Ráth Endre t. képviselőtársam által beadott két határozati javaslatot elvetni. Az egyikben azt javasolja, hogy a t. ház utasítsa el a költségvetést. Ezt természetesen nem fogadhatom el. (Derültség.) A másikban pedig negyedéves kimutatásokat kivan arra vonatkozólag, hogy hány állás üresedett meg és mióta. Hát kérem, én már a múltban is mondottam, hogy ellenem inkább az a panasz, hogy nagyon hamar töltöm be az állásokat. Ilyenféle dolgot nem is lehet kivánni. (Ugy van! a jobboldalon.) Kérem, méltóztassék mindkét határozati javaslatot elvetni és méltóztassék a költségvetést elfogadni. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Gróf Tisza István a házszabályok 215. §-a czimén kér szót. (Halljuk!) Gr. Tisza István: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Kénytelen vagyok néhány pillanatra személyes kérdésben igénybe venni a t. ház becses türelmét, miután, a mint utólag figyelmeztettek rá, a mai ülés folyamán Simonyi-Semadam Sándor t. képviselőtársam az én nevemet, — engedje meg a t. képviselőtársam, — egészen feleslegesen belekeverte a vitába. (Ugy van! a jobboldalon.) A t. képviselő ur megemlékezett itt egy egészen kategorikus formában megezáfolt, dementált hírlapi kacsáról, a mely, ha nem is dementáltatott volna, annyira magán viseli a valótlanság bélyegét, hogy valóban csodálom, hogy oly komoly ember, mint t. képviselőtársam, nem átallotta ezt a kérdést itt a ház szine előtt pertraktálni. Hogy mennyire magán viseli a valótlanság bélyegét ez a hir, azt csak egy dologgal leszek bátor illusztrálni. Nem a t. képviselő ur által megnevezett lapban — azt nem szoktam olvasni — láttam a hírt megjelenni, hanem egy másik lapban, a melynek szintén meglehetősen élénk fantáziája van, s ez gyakran átcsapong politikai térre is, t. i. a Pesti Hírlapban. Ott meg volt irva, hogy bizonyára én közvetítettem Elek Pál urnak bizonyos politikai természetű pénz adományozását a választások előtt és ez magyarázza meg azt, hogy én egy darabig feltűnő hidegséggel és tartózkodással viseltettem gr. Khuen-Héderváry Károly kezdeményezésével szemben, mig azonban egyszerre, váratlanul megleptem a világot azzal, (Derültség a jobboldalon.) hogy kortesutra indultam mellette. A Pesti Hirlap saját hasábjai tanúskodhatnak arról, hogy aznap, a mikor gr. Khuen-Héderváry Károly, mint dezignált ministerelnök Budapestre érkezett és engem felkeresett, a vele folytatott beszélgetés után megjelentem az akkor még Nemzeti Társaskörben, (Ugy van! a jobboldalon.) deklaráltam, — talán ezt a kifejezést használtam — hogy az elkeseredés elszántságával megyek bele az ütközetbe. (Ugy van! a jobboldalon.) A mi persze nem volt a lapban, de a mit szintén elmondhatok, az az, hogy azon a napon ebédközben fogadtam abba, hogy a korteskörut alkalmával, a melyben részt fogok venni, meg is fognak hajigálni, a mely fogadást, hála t. képviselőtársaimnak, fényesen meg is nyertem. (Igaz ! ugy van! a jobboldalon) Kérem, ezt csak például hozom fel. Eitner Zsigmond: Kiknek köszöni? (Félkiáltások a jobboldalon: Önöknek!) Tessék megmondani ! (Felkiáltások a jobboldalon: Az összességnek! Zaj. Elnök csenget.) Gr. Tisza István : Nem akarok belemélyedni, hiszen erre tudnék könnyen válaszolni, de azt hiszem igazán ne töltsük ezzel az időt. Más körben, privát érintkezésben talán. Követ nem dobott saját magas kezével egyik t. képviselőtársam sem. (Derültség jobbfelöl.) De hát térjünk vissza a témához. En ezt csak példakép hoztam fel arra, hogy milyen rettenetes bizalom uralkodik némely, helyeken a magyar közönség rossz emlékezőtehetsége és nagyfokú hiszékenysége iránt, hogy ilyen, a valótlanság bélyegét magukon viselő mesékkel nem átallanak a magyar közönség elé lépni. A mi most már különben a dolog érdemét illeti, a magam részéről két szóval kijelenthetem, hogy én Elek Pál úrral jó, személyes érintkezési lábon vagyok, a társadalmi érintkezés terén