Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

48 , 323. országos ülés 1Ö12 január 12-én, péntekén. hogy tulaj donképen minden egyes bűnesetre lenét — ha szabad használnom ezt a kifejezést — külön kódexet csinálni, de nem lehet az egész terére a bűnügyeknek. Méltóztassék elővenni a különösebb és kirívóbb eseteket, és külön elintézni egy-egy típusát a kriminalitásnak, és arra az életnek megfelelő törvényt alkalmazni. Mert nem az a főczél, hogy egy kódexrendszer létesíttessék, hanem a czél az, hogy minden egyes bűneset az élet rendszerébe illesztessék bele, és hogy meg legyen a harmónia a büntetőtörvénykönyv és az élet kívánalmai és szükségletei között. (Helyeslés a baloldalon.) A mi büntetőrendszerünk, az egy sajátságos dolog, t. képviselőház. Én emlékszem a múlt években, hogy valamely törvény csorbát ütött épen ezen a büntetőrendszeren. Ha nem tévedek, akkor Polónyi t. képviselőtársam szólalt fel az ellen, hogy hogyan lehet — nem tudom — vétségre, kihágásra, a mai rendszer mellett, az ilyen uj büntetőszakaszt behozni. Akkor is azt mondottam, és ma is azt mondom, hogy ne méltóztassék törődni a büntetőrendszerrel, hanem vegye ki a t. igazságügyminister ur ennek a nagy szekrénynek egy fiókját, és nézzük például a csalást, —• hogy visszatérjek rá — vagy bármi mást, például a becsületsértést, és méltóztassék azt külön, önállóan kezelni és nem törődni azzal, hogy mit mond a büntetőrendszer. Mert például mi a legsúlyosabb büntetése a becsületsértésnek ? Ma a legsúlyosabb büntetés 500 forint. Nem komikum-e az, mikor egy kiváló poziczióju úriember, egy hasonló poziczióju úriembertől kap egy nagy sottise-t olyan módon, hogy ő a sottise hátterét nem tünteti ki és azért kénytelen nem fegyverrel reparálni, hanem a bíróság elé menni, hogy módja legyen a sottise hátterét megvilágítani és akkor megtörténik az, hogy a vádlott akkor, nehogy elrendeljék a megvilágítását annak, hogy vájjon az igazság vagy méltányosság némi látszatával használta-e a megbáató kifejezést vagy sem és az idetőre kideríthető lenne, hogy teljesen korrektül járt el, azt mondja : beismerem, hogy ezt a kifejezést használtam, a mire megbüntetik, ő leteszi az 500 forintot és el van intézve a kérdés. Ez magyarul azt jelenti, hogy van felesleges 500 forintom, azt leteszem és mondok másnak olyan gorombaságot, a milyen jól esik. Ez teaát csak vagyon kérdése, mert hiszen 500 forint a büntetés maximuma. Ha tehát a becsületet csak ugy védjük meg, hogy nem találjuk meg és nem is keressük a lehetőségét annak, hogy azt kivegyük a nagy kódexből és külön intézzük el, mint imminens társadalmi szükségletet, akkor ne beszéljünk arról, ho gy jogállam vagyunk. De akkor kérdeznem keU, miért ül az igazságügyminister ur abban a székben és miért őre a törvényeknek, a melyek hivatva volnának a polgárok vagyoni érdekeit, erkölcsi és anyagi érdekeit megvédelmezni. Az előbb elmondott eset át fog engem vinni egy másik térre. És miután ez egy olyan tér, — t. i. a kereskedelmi törvénynek a pénzintézetekre vonatkozó tételeinek egy része — hogy esetleg nem zárkózhatom el közgazdasági fejtegetésektől, azt a kérést terjesztem a t. ház elé, hogy engedje meg, hogy esetleg magától a témától el is térhessek. Elnök: A ház a kéréshez hozzájárul! Simonyi-Semadam Sándor: Nagyon köszönöm a t. ház szives engedelmét és igyekezni fogok, a mennyire csak lehet, avval nem élni. A pénzintézetekről óhajtok beszélni és ismét egy nagyobb kódex egy hiányos részére rámutatni, a mely egyébként is aktuális, de különösen aktuális két szereplő nagy intézetnek bajai miatt. Szólni akarok a pénzintézetek, vagy mondjuk, a részvénj^ársaságok ellenőrzéséről. (Halljuk! balfelól!) T. ház ! Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a részvénytársaságok olyan kereskedelmi társaságok, a melyek idegen tőke összegyűjtésével alakulnak valamely czélra. Kétségtelenül dividendára törekszenek, mert a dividenda fejezi azt ki, hogy a társaság czélját elérte. A kereskedelmi törvény megállapítja ezen vagyonösszességnek feltételeit és az ahhoz fűződő érdekek védelmét. A részvénytársaságok között a legfontosabbak a közgazdasági életben a pénzintézetek, a melyek reformjáról évek hosszú sora óta beszélünk. Én nagy köszönettel vagyok Hantos t. képviselőtársamnak, a ki megküldte nekem a magyar revizori szövetségnek a pénzintézeti reformról és revízióról szóló kiadványát, a mely az ő munkája, ebből kitűnik, hogy nemcsak a nagy publikum, hanem maguk a pénzemberek is erősen foglalkoznak a kérdéssel. Az eset jellemzésére méltóztassék megengedni, hogy röviden czitáljam az ő nagyon érdekes beszédének egy részét. Elmondja, hogy a pénzintézetek reformjáról már 1882 óta tárgyalnak és kifejti, hogy mi körül forogtak a reform-ideák. Az 1882—83-iki jogászgyűlés a betétek biztonságáról beszélt és arról tárgyalt, hogy tulaj donképen a betevők érdekében van szükség reformra, mert hiszen az időben épen a betevőket károsító dolgok történtek, tehát természetes, hogy egyoldalulag ez a kérdés vetődött fel. Valamivel később, a 80-as évek végén, a pénzintézetek mobilizálásáról volt szó, tehát a pénzintézeti reform alatt akkor azt értették, hogy ne legyen az intézet immobil, mert nálunk Magyarországon, sajnos, a jelzáloghitel sokkal nag}^obb mértékben szükséges és sokkal nagyobb mértékben volt és van igénybe véve, mint más mobilis forgó tőkére alapitott gazdasági államokban. Később a reform lényegét abban látták, hogy az intézet saját tőkeerejét arányba kellene hozni az intézetnél elhelyezett vagy azok kezelésére bízott idegen tőkével. Legújabban a pénzintézeti reform czimén a pénzintézetek elszaporodásának igyekeznek gátat vetni. Ezeket a részleteket azért mondottam el, hogy méltóztassanak látni, hány szempontból és milyen mindenféle megvilágításban kell ezt a kérdést megismernünk. Kétségtelen, hogy elsősorban