Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-340

502 340. országos ülés 1912 február 1-én, csütörtökön. Vermes Zoltán: De csak egy kabinetben! Gr. Batthyány Tivadar: Méltóztassanak programmunkat elfogadni, állok rendelkezésre. (Derültség.) Bocsánatot kérek, egy kabinetalakitásnál mindig vannak feltételek. Heinrich Antal.; Leket fordítva is csinálni! Holló Lajos: Önöknél! Gr. Batthyány Tivadar: Erről a kérdésről ne nagyon beszéljünk, mert tudok olyan kabinetalakitásról is, a melynél nem a párt volt az, a mely a kabinetalakitás feltételeit megszabta volna, hanem azokat a magyar szent korona birodalmának határain túl állapították meg és azután önök csatlakoztak ezen feltételekhez. (Ugy van! balfelöl.) Erről tehát jobb nem beszélni. T. képviselőház! Ezen kérelmek sorozatában eljöttem az utolsóhoz, a melyet itt külön fel kell említenem és ez az állam legkisebb alkalmazottai nagy tömegének, t. i. az állami üzemek munkásainak kérdése. Itt engedje meg a t. ház, hogy eldicsekedjem azzal, hogy különösen a m. kir. államvasutak munkásainak helyzetét a koalicziós kormányzat alatt igenis tetemesen megjavítottuk. De sajnálatomra, a legutolsó időben azt tapasztalom, hogy az egyes állam vasúti műhelyekben a munkásoknak előbbi jövedelmeire a műhelyfőnökök és a műhelybeli főbb alkalmazottak — bizonyára felsőbb utasításra, mert egész tervszerüleg, egységesen járnak el — oly intézkedéseket léptetnek életbe az egyezmények kiszabásánál, kiszámításánál, hogy az államvasuti műhelymunkások anyagi helyzete, keresménye és jövedelme az utolsó időben, egyenlő munkaidő és egyenlő munka mellett, tetemesen, rohamosan csökkent. En nem hiszem, hogy az állam érdeke az lenne, hogy a mikor a drágaság progresszive emelkedik, ugyanekkor ezen munkásoknak jövedelmét progresszive csökkentse. En azt ajánlom az igen t. kormány figyelmébe, hogy az államvasúti munkásoknál, a kiknek száma, mint méltóztatik tudni, valami 30—40.000, térjen vissza legalább arra a rendszerre, azon kiszabásokra és azon keresményi mértékre, a melyet a koaliczió 1908-ban és 1909-ben biztosított nekik. Mert tessék elhinni, hogy az államvasuti üzemnek romlását nem csekély mértékben fogja előmozdítani az, hogy ha ezeket a munkásokat végleg elkeserítik, és kenyérkeresetüket megcsonkítják. (Igás ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ezeket kívántam előterjeszteni. Az előadó ur javaslatát egyébként elfogadom. Elnök: Kíván még valaki szólni? Sümegi Vilmos: T. képviselőház! Nagyon csodálkozom mélyen t. képviselőtársaim egynémelyikén a túloldalon, a kik, a mikor választás előtt állottak, bizonyosan egészen másként gondolkodtak a tisztviselők helyzetéről, mint ma, a mikor megmosolyognak egy olyan tiszteletreméltó felszólalást, mint gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársamé, (Ellenmondásoh a jobbolda- I Ion és felkiáltások: Nem azt mosolyogtuk!) a kinek az egész magyar társadalom csak hálával tartozhatik, hogy életének jelentékeny részét ilyen szocziális feladatok teljesítésében tölti el. (Felkiáltások a jobboldalon: Helyeseltük!) Láttam a mosolygást. (Felkiáltások a jobboldalon: Az nem arra vonatkozott!) En azt hiszem, Podmaniczky Endre t. képviselőtársam sem háztartásában, sem birtokán nem tűrne el olyan egyéneket, a kik megélni egyáltalában nem tudnak, a kiknek még kenyérre sem jut. (Igaz! Ugy van! a báloldalon.) Mert az igazság az, t. képviselőház, hogy a napidíjas szolgák, a mely intézménynek eltörlését követelem, mert szégyenletes a magyar államra nézve, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) esztendőkön át 1 forint 25 krajczár napidíj mellett alkalmaztatnak. Méltóztassék önöknek csak elgondolni, a kik Budapesten némelykor mégis csak megfordulnak, hogy meg lehet-e Budapesten 1 forint 25 krajczárból élni? .(Helyeslés a baloldalon.) vagy meg lehet-e élni akár 2 forint 25 krajczárból is ? Ez valóságos szégyene az országnak, különösen akkor, a mikor ilyen napidíjas minőségben 3—5, sőt 8—10 esztendeig megtartják őket, a nélkül, hogy véglegesítenék őket. Tannak fizetéstelen tisztviselői állások is Magyarországon, de ezeket az állásokat is el kell törölni, mert nem fér össze a XX. század szellemével, hogy embereket ingyen dolgoztassunk. Epén ilyen szégyenletes, hogy szegény, koldus, családos embereket potom áron tartanak az állam szolgálatában. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A mélyen tisztelt honvédelmi minister ur 30.000-re teszi a szolgák számát. Egy hang (a jobboldalon) : Nem a szolgákét, a napidíjas szolgákét! Sümegi Vilmos: Hát a napidijasokét. De méltóztassék a t. honvédelmi minister urnak jó szivére hallgatni és elgondolni, lehetséges-e, hogy itt ez emberek ilyen drágaság mellett megélhessenek. A mellett még a legbizonytalanabb helyzetben is tartják őket nagyon sok esztendőn keresztül. Ismerek magam olyat, a ki tíz esztendeig szolgált és azért, mert egy másik szolgának, a ki hat hónapig szolgált, volt egy hatalmas pártfogója, ezt véglegesítették, a ki pedig szolgált 6—8—10 évig becsülettel, azt tovább hagyták sínylődni a bizonytalanságban és nyomorban. Általában az egész tisztviselői karunk, öszszes állami alkalmazottaink a legszomorúbb helyzetben sínylődnek, mert ugy áll a dolog, a hogy gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam mondotta, hogy minden más pályán dolgozó ember, a fokozott drágasággal szemben, felemelheti munkabérét, iparczikkeinek az árát, szellemi vagy manuális munkájának az értékét, és okadatolhatja avval, hogy őt a drágaság kényszeríti erre, de a hivatalnok ezt nem teheti. A másik az, hogy ezen anyagi nyomorúsága mellett még erkölcsi nyomorúságban is szenved,