Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. 41 tói megfelelő munkásságot kell kivarrni. E tekintetben, azt hiszem, a magyar bíróságoknál általánosságban nem lehet ok a panaszra. Mindenütt iparkodnak, sőt sok helyütt megfeszített erővel, hogy megfeleljenek annak a munkakörnek, a mely rájuk bizatik. Különösen áll ez a járásbíróságokra. A törvényszékeknél, nem mondom, egy embernek kényelmesebben el lehet végezni a munkakörét; de a járásbíróságoknál, különösen a kissé forgalmasabbaknál, a feladatoknak olyan tömege hárul a járásbirákra, hogy már akkor is igen szép munkát végeznek, ha magának az érdemleges munkának megfelelnek. Feltétlenül le kell vennünk tehát róluk azt az adminisztratív terhet, a melynek végzése nem birói funkezió. A mi már most az anyagi javadalmazást illeti, magam is, ismétlem, azon az állásponton vagyok, a melyen Eáth Endre t. képviselőtársam, hogy t. i. az anyagi javadalmazás tekintetében nem szabad fukarkodnunk. (Helyeslés bal/elől.) A múlt év deczember havában, a mikor gróf Batthyány Tivadar képviselő ur egy küldöttséget vezetett a ministerelnök úrhoz, maga a ministerelnök ur is kénytelen volt elismerni azt, hogy a fix fizetésből nehéz megélni. Pedig ha megnézzük az egyes ministeriumok kimutatását, én azt hiszem, hogy a ministerelnök ur igen jól van ellátva. Ha már most összehasonlítjuk a bírák helyzetét ezzel a helyzettel, akkor azt látjuk, hogy a bírák ma sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a bíróságok szervezése idején, mert a mai árak mindennemű szükségletekre nézve, élelemre, ruhára stb. tetemesen meghaladják az akkoriakat. Már pedig a bírót képessé kell tennünk arra, hogy javadalmazásából gondok nélkül megélhessen. És nem jár helyes nyomon a minister ur, a mikor daczára annak, hogy a dijnokok könyörögnek helyzetük javításáért, a minister ur elsőrangú feladatának a közjegyzők dolgainak rendezését tekinti s a mikor a tanítók kérik a fizetésrendezésüket, megjelenik egy rendelet, a mely a gyógyszerek árát emeli fel. Nem egyes kiváltságos osztályokat kell előnyben részesíteni, hanem azokon kell kezdeni, a kik erre rászorultak. Amazoknak a viszonyait is rendezni kell, hanem a sorrendben az elsőbbség a kis exisztencziákat illeti meg. Az ügyvédi kérdés tekintetében is leszek bátor néhány szóval reflektálni a minister ur nyilatkozatára. Mi azt gondoltuk, hogy bizonyos nyilatkozatai csak valamely téves álláspont eredményei, s ezért nem reflektáltunk azokra külön. Sőt megnyugvással vettem tudomásul, hogy a minister ur a tegnajü nap folyamán kilátásba helyezte a rektifikácziót. De azért most mégis rá kell mutatnom a minister ur álláspontjának téves voltára, mert a minister ur az egyik alkalommal azt mondotta, hogy 53, a másik alkalommal pedig hogy 68 milliójába kerül az ügyvédi kar az államnak. S ez ugy tünteti fel az ügyvédi kart, mint mondjuk valamely egér- vagy patkányinváziót, a mely ennyi meg ennyi kárt okoz az államnak, s a melyet tönkre kell tenni. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XIV, KÖTET. Csuzy Pái (közbeszól). Csermák Ernő: Nem tudom, Csuzy Pál t. barátom milyen tapasztalatai alapján . . . Csuzy Pál : Csak azt mondom, hogy sokan vannak. Csermák Ernő: Az, hogy sokan vannak, inkább nekik fájjon, mint Csuzy Pál t. képviselőtársamnak. Kétségtelen dolog az, hogy a mikor a bajnak orvoslásáról van szó, akkor nem szabad odaállítani a kérdést ugy, mintha egy társadalmi osztály az államnak csak kárt okozna. Székely Ferencz igazságügyminister: Azt sohasem mondtam ! Csermák Ernő: Azt méltóztatott modani, hogy ennyibe és ennyibe van az államnak. Ha így állítjuk be a dolgokat, minden társadalmi osztályra megmondhatjuk, hogy mennyiébe van az államnak. Igen ám, de minden társadalmi osztály egyúttal hasznot is csinál az államnak és nem vész kárba az a költség, a melyet arra a társadalmi osztályra fordítanak. Tiszta dolog és tény az, hogy az ügyvédi karnak súlyos helyzetén segíteni kell, de nem akképen, hogy az ügyvédi kart megfojtsuk és pellengérre állítsuk, hanem ugy, hogy a valódi és kétségtelenül felismert bajokon segítsünk. Nagyon jól ismerem az ügyvédi kar helyzetét. Jól tudom, hogy ebben a karban is, mint minden karban, vannak visszaélések. De hiszen látjuk, legtöbbet a pénztárnokok sikkasztanak, és ki mondja azért mégis, hogy a pénztárnokok olyan emberek, a kiket el kellene Ítélni és hogy az olyan társadalmi osztály, a mely kárára van az országnak % így nem szabad oda állítani a kérdést, és az igen t. igazságügyminister urnak nyilatkozataiban mindenesetre gondot kellene fordítani arra is, hogy azok a nyilatkozatok ne legyenek alkalmasak arra, hogy félremagyaráztassanak. Székely Ferencz igazságügyminister: Nem volt ott gyorsíró ! Csermák Ernő: Elég baj, hogy nem volt ott gyorsíró. De ha méltóztatott a lapokból értesülni, hogy ez a félremagyarázás megtörtént, lett volna mód és alkalom arra, hogy ezek a nyilatkozatok kellőképen rektifikáltassanak. Én nagyon sokat foglalkozom az ügyvédek fegyelmi dolgaival. Évek hosszú során keresztül, mint fegyelmi biró, mint a fegyelmi bíróság elnöke, láttam azokat a panaszokat, a melyeket az ügyvédek ellen emelnek. Láttam, hogy igen sokféle baj van. Maguknak az ügyvédeknek egy bizonyos perczentje rászolgál és alapot szolgáltat a panaszokra, más része azonban nem szolgál rá és igen sok alaptalan panasz is tétetik. Már most nem szabad olyanformán viselkednünk, hogy azoknak a dolgait, a kik a panaszra rászolgálnak, általánosítsuk és az egész kart álütsuk pellengérre. Feladatunk és hivatásunk, hogy a beteg elemeket eltávolítsuk, ha kell a műtőkés használatával is, és megtisztítsuk az ügyvédi kart a salaktól. De ebben a munkában a magunk részéről is támogatást kérünk, ugy hogy az ügyvédi kar tisze