Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-337

337. országos ülés 1912 január 29-én, hétfőn. 421 kiszakítani a törvényekből egyes szakaszokat és azokat igy incidentaliter megváltoztatni, hanem sokkal jobb volna, ha azok saját keretükben az egész törvény módosításával együtt kerülnének szóba. Simonyi-Semadam Sándor t. kéjjviselőtársam pedig azt mondotta, hogy legalább háromnégy részre kellett volna feloszlatni ezt a tárgyat, akképen, hogy azután á maradandóbbak külön lettek volna meg a törvénytárban, mások pedig egyszerűen eliminálhatók lettek volna. Ezekkel szemben, azt hiszem, könnyen megvédhetem álláspontomat. A mi különösen Győrffy igen t. barátomnak és képviselőtársamnak kifogását illeti, erre egyszerűen azt lehet válaszolni, hogy hiszen nagyon jó volna, ha mindent a maga szerves egészében lehetne itt letárgyalni, azonban erre abszolúte nincs idő. De talán nem is volna czélszerü. Mindjárt az 1. §. pl. szól a gyakorlati birói vizsga módositásáról. Az 1. §. a legszükségesebb intézkedéseket teszi meg, a többire pedig szükség sem lesz azért, mert az egész birói vizsga legközelebb meg fog szűnni. Megfelelek ezzel annak a kívánalomnak, a melyet minden oldalról hangoztattak, hogy egyforma és egységes birói és ügyvédi vizsga alkottassék. (Élénk helyeslés jobbjélől.) Itt tehát már nem volna alkalmazható az a módszer. Az egész ügyvédi vizsgát vagy itt a 2. §-nál kellene rendezni, vagy épen magában az ügyvédi rendtartásban, mint a hogy ma is az ügyvédi rendtartásban van. Már most méltóztatnak tudni, hogy az uj ügyvédi rendtartás előadói tervezete készen van, és minél hamarább a ház előtt lesz. De ezzel a javaslattal addig várni, míg az ügyvédi rendtartás elkészül, talán czélt tévesztett volna, mert hiszen akkor később jutnánk a czélhoz, mintsem a perrendtartás életbelépne, pedig ugy-e, mi elő akarjuk készíteni a perrendtartás életbeléptetését ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) A mi Simonyi-Semadam Sándor igen t. képviselőtársam kifogását illeti, hogy ez vegyes felvágott és ezt jobb volna külön feltálalni, megjegyzem, hogy tulajdonképen mindegy, akár egy javaslatban, akár három javaslatban történik ez, sőt ennek az az előnye, hogy egy általános vitával és egy czélra való tekintettel kerülhet bírálat alá, mig ha külön tálaltatnék fel, talán az egyik vagy a másik nem tetszenék rajta. Ennélfogva megmaradok a mellett az álláspontom mellett, hogy a leghelyesebb megoldás az, hogy az egész anyag egy törvényjavaslatba foglaltatott össze. Még azt a megjegyzést vagyok bátor tenni Simonyi-Semadam Sándor igen tisztelt képviselőtársamnak, hogy az sem áll egészen, a mit ő mondott, hogy a harmadik fejezet rövidesen egészen hatályon kivül helyeztetnék. Ez hatályon kívül helyeztetik a perrendtartással szemben, mert ha az életbe lép, akkor a perrendtartás érvényes az ujabb ügyekre nézve ; azért mondtam azt, hogy ez akkor már nem lesz érvényes az ujabb ügyekre nézve. De a régi ügyek még a régi perrendtartás szerint fognak folyni és azokra nézve ezek a czélszerü intézkedések, a melyeket itt megállapítunk, egy ideig, a mig a régi perek lejárnak, még érvényben maradnak. Ezt kívántam megjegyezni általánosságban. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A mi már most a részleteket illeti, azt gondolom, helyesen járunk el, ha az 1. és 2. §-t, mint az általános vitánál, itt is együttesen tárgyaljuk. Itt mindenekelőtt Sághy igen t. barátom kifogásával foglalkozom. Ö azt mondja, hogy nem akadályozza meg általában ez a szakasz az ügyvédi pályára való tódulást. Egészen nem akadályozza meg, ez nem is volt czélja ennek a javaslatnak, csak a lehető mérséklése. Természetes, hogy szükséges társadalmi utón megfelelő intézkedéseket tenni, szükséges a tanulmányi renddel és sok mindenfélével, különösen pedig azzal is komolyan foglalkoznunk, hogy azután azok, a kik az ügyvédi pályán maradnak, meg is élhessenek. Épen erre való tekintettel ezt az első lépést nem kellene nehezíteni, megakadályozni, mert ha nem is mindent, de valamit elérünk vele. Hogy a numerus clausus esetleg a legczélszerübb mód, ezt én megengedem. En magam nem volnék barátja kényszerítő szükség nélkül, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy az ügyvédség szabad működését ez bizonyos tekintetben korlátozhatná, nem annyira a kormány részéről, mint inkább más befolyások részéről, a melyek numerus clausus megállapítása esetén érvényesülhetnének. Én tehát nem vagyok barátja az ilyen a priori megoldásnak. (Halljuk ! Halljuk !) Egyet azonban köteles vagyok megemlíteni, azt, hogy az a nagy félelem, a mely a numerus clausus ellen alkotmányjogi szempontból felmerül, nem egészen indokolt. Lehet egy olyan megoldás is, hogy a kormánytól függetlenül töltsük be az állásokat. De emlékeztetek azokra az időkre, — a Bach-szisztéma alatt, a mikor a kormány töltötte be ezeket az állásokat. Méltóztassanak csak az idősebb urak erre az időre visszagondolni. Az ügyvédség azért nem engedte magát visszaszorítani. Hivatkozom Horváth Boldizsárra, Szabó Miklósra ; azokat, a kik a Dunántúlt ismerik, emlékeztetem Weisz Károlyra ; ezek, mondom, a függetlenségnek, a magyar szabadságnak, a törvénytiszteletnek voltak előharczosai, jóllehet a numerus clausus alatt kapták az ügyvédséget és keresték azzal kenyerüket. Némileg tehát túlzott az aggodalom és azért nem haboztam kijelenteni, hogyha az ügyvédek többsége szükségesnek találná a létfentartás érdekében, akkor hajlandó volnék, természetesen a lehető garancziákkal, ehhez is hozzájárulni. Polónyi Géza : Plebiszczitumokkal akar kormányozni ? Jó volna ! Székely Ferencz igazságügyminister: Sághy t. képviselőtársam az 1. és 2. paragrafusokra vonatkozólag azt a kifogást tette, hogy a gyakorlat tulajdonképen nem öt, hanem esetleg hétnyolcz év lenne. Ezt senki sem mondta, hanem