Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-322

30 322. országos ülés 1912 január 11-én, csütörtökön. hogy fogom magam védeni, de hát olyan slendrián, ha nem tudatlan, de minden esetre olyan slendrián, hogy nincs kellő figyelemmel és tisztelettel a bíróság iránt, nem is említve, hogy nincs lelkiismerete, hogy meggondolná azt, hogy ilyen módon hamis vádat emel tulajdonképen az illető vádlott ellen és befolyásolja az esküdtszéket. A midőn igy lefordítva ezt a mondatot, elolvassák a czikket, az összes esküdteknek természetesen égnek áll a hajaszála, azt mondják, hogy ilyen dolgot nem lehet irni, s már bizonyos előítélettel és elfogultsággal néznek az illető vádlottra. (Zaj.) Rám is bizony nem valami barátságos tekintetet vetettek (Derültség.) a mikor ezt a mondatot olvasta a jegyző. Végre aztán félórai nyelvtani vitatkozás, szótárak előhozása után — az ügyész ur csak nyitogatta a fiókjait, nem is tudtam, hogy annyi tót könyve van, elővette a szótárt, a nyelvtant, de természetesen nem ismerte ki magát, mert nem tud, csak a legkulinárisabban tótul — mondom, végre félórai grammatikai, statisztikai és szintaktikai vita után olyan dolgok felett, a melyek a napnál is világosabbak, a melyeket az utolsó falusi tót földmives is meg tudott volna mondani, kezdődik az esküdtszéki tárgyalás. De már akkor az emberről le nem mossa senki azt az előítéletet, azt a bizonyos antipátiát, elfogultságot, a melyet az elhangzott szó az esküdteknek, azoknak a sokszor igen egyszerű, jólelkű, mondjuk: bácsiknak, mesterembereknek, vagy nyugalmazott katonatiszteknek lelkületében ébresztett, S mindenesetre sokkal könnyebben mondja ki azután az esküdtek közül egy vagy kettő a bűnöst, mint hogyha azt a mondatot értették volna. Tehát itt van egy flagrans példa. S ha az intelligensebb emberrel, újságíróval, egy képviselővel szemben is, — mert akkor is az voltam, — ezt meg merik tenni, tessék ebből következtetést vonni, hogyan történik a dolog akkor, ha odakerül egy jámbor jó tótocska, a kinek ott a kalapja a hóna alatt vagy talán a folyosón az ablakon, s hogyan tolmácsol akkor az a törvényszéki szolga. Hát bizony csak ugy foghegyről mondja oda a bírónak. S mikor nem egyszer és készakarva, e tendencziával mentem Pozsonyba a bírósági tárgyalásra, láttam, hogy mig a vádlott félóra hosszat a lehető legnagyobb lelkiismeretességgel, izgalommal és félelemmel adta elő a maga védelmét, addig a tolmács foghegyről, három-négy perez alatt leadta az egészet a bírónak, a ki a vádlott nyelvén egy szót sem értett. Hogyan itélkezhetik ilyenkor a bíró igazságosan? S hogy lehet az a nép megnyugodva, a mikor a vádlott egy félórát beszél, elmondja az egész dolgot tövéről-hegyére, s a saját füle hallatára, bár nem értve, azt tapasztalja, hogy csak rövidesen adta oda az üzenetet a közte és a bíró közt ülő tolmács. Mindenesetre sok abból az igazságból benne maradt a tolmácsnak tudatlanságában, bennemaradt az ő egyéniségében és nem továbbította. Mert hiszen tulajdonképen a bíróságnál az ilyen tolmács olyan, mint a gazdasági életben a közvetítő a konzumens ós produezens között. Tudjuk, hogy ezek a közvetítők csinálják tulajdonképen a legtöbb bajt; az egyiktől olcsón vesznek, a másiknak drágán eladnak, s mind a kettő elégedetlen, csak az ő hasuk nő. Hasonlóképen talán nem egészen találóan, de némi tekintetben megfelelő hasonlattal élhetek, a mikor azt mondom, hogy a tolmács is csak ilyen közvetítő az igazságot kereső és adó fél között. Az egyik nem talál igazságot, másik nem ad igazságot, r az igazság lényege belereked a tolmácsban. Épen azért, hogy az igazság ne rekedjen a tolmács tudatlanságába, hanem felülkerekedjék, nem volna szabad az országban egyetlenegy bírónak sem érintkeznie tolmács utján, kivéve azokat az eseteket, hogyha az illető nyelv nem hazai nyelv, mondjuk, franczia, vagy japán, vagy kínai nyelvről van szó, a mit nem tudhatnak a birák. De az igazság kedvéért joga volna még a kínainak is, ha valamely bíróság előtt kihallgatják, hogy keressenek számára kínait, a ki azt a nyelvet tudja és épugy bánjanak az angollal, vagy a francziával. Azt is ugy oszszák be, hogy ott találja meg az igazságát, a hol megértik. Hiszen most olyan helyzetben van az országban legalább hat-hét milliónyi nép, hogy nem keresheti az igazát, és nem kaphatja meg az igazát, csak tolmács utján, és alá kell irniok az illetőknek oly jegyzőkönyveket, a melyeket nem értenek. Én appellálok a t. urak intelligencziájára, hogyha kapitális, mondjuk kriminális ügyben, vagyoni ügyben, a lényeget sújtó ügyben jegyzőkönyvet, a melyet nem értenek, alá kellene irniok, vájjon megtennék-e? Minél intelligensebb ember valaki, annál kevésbbé írná alá. Hiszen, ha arról van szó, hogy öt-hat évet üljön valaki, vagy elveszti vagyonát, hát inkább megtanul kínaiul vagy japánul, csak hogy megértse, a mi róla szól. Fekete Márton: Itt csak magyarul kell megtanulni. , Juriga Nándor: Áttanulmányozná az illető a bírósági ítéletet, hogy csakugyan helyes-e. Én nem tudnék hinni, ha nekem csak magyaráznak. Minél nagyobb az intelligencziája valakinek, annál nagyobb a törekvése, hogy megértse, a miről szó van, hogy ne legyen kénytelen mindent csak hinni. Eleget kell hinnie az embernek, a mit nem tudhat, minek még ilyen hittel is ránehezedni az emberekre, a mikor az igazságukat maguk is megtudhatnák, s a mikor az államnak kötelessége, hogy az igazságot mindenkinek ugy adja oda, hogy ;megemészthesse! Én pedig nem emészthetem meg az igazságot, ha nem értem a tárgyalást, a jegyzőkönyvet, és csakugyan csak a tudatlanság bizonyos fokán, az öntudatlanság nívóján - levő embertől kiyánhatr