Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-331

331. országos ülés 1912 január 22-én, hétfőn. 273 tizeden át helyzet előterében álló nemzeti követelményeknek ignorálásával a véderő fejlesztését eszközölje, még arról sem gondoskodott. legalább sikeresen nem, hogy egy katonai és pénzügyi szempontból teljesen megérett konczepczióval lépjen a ház elé. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mindinkább kitűnt a mostani véderő javaslatban lefektetett konczepcziónak, és ugy magában a javaslatban, mint a javaslat körül keletkezett katonai igények összességének éretlensége financziális és katonai szempontból. (Ugy van ! a balés a szélsőbaloldalon.) Behozzák a kétéves szolgálatot és ennek szocziális jelentősége volna tulaj donképen az az erkölcsi erő, a melylyel győzni remélnek. Igen ám., de ez a kétéves szolgálat oly megszorításokkal, oly egyenlőtlenségekkel jelenik meg a törvényjavaslatban, hogy azokat részben igazolni sem lehet, mert nem lehet a honvédségnél szerzett tapasztalások után igazolni azt, hogy a magyar lovasságot hároméves szolgálatra kelljen kényszeríteni, (ügy van! balfelöl.) Azon fegyvernemeknél pedig, a melyeknél az eddigi általános katonai tapasztalások szerint a kétévinél hosszabb szolgálat csakugyan tényleg szükséges, ha ezt a szocziális gondolatot, mely a kétéves szolgálatban rejlik igazságosan, egyenlően akarjuk keresztülvinni, gondoskodni kell másnemű kompenzáczióról azokkal szemben, a kik ilyen kivételesen hosszú szolgálatra igénybe vétetnek. (Ugy van! balfelöl.) Csak akkor lehet aztán beszélni arról, hogy a kétéves szolgálat elve valóban keresztülvitetik. De a kétéves szolgálattal kapcsolatosan egy óriásilag megnövekedett ujonczkontingenssel állunk szemben, a nélkül, hogy megnyugvást lehetne, vagy sikerült volna teremteni arra nézve, hogy hazánk népessége ekkora uj onczkontingenst kiállitani és szolgáltatni csakugyan képes, kivéve, ha az eddig a póttartalékosok egyik kategóriáját képező kevésbbé alkalmatosak körébe igen nag3^on és mélyen belenyulunk. (Ugy van! ügy van! balfelöl.) Ennek aztán mi lesz a következménye ? A kétéves katonai szolgálat minden esetre ezen a két éven belül a legényre nézve fokozott erőfeszitéssel jár. Ez a dolog természetéből folyik, ezt minden más állam tapasztalása bizonyitja. Tehát most gyengébb, selejtesebb, fizikailag kevésbbé ellenálló elemeket leszünk kénytelenek besorozni. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ezekre pedig fokozott fizikai erőfeszítést rovunk, ugy hogy félek attól, hogy az ily módon behozott kétéves katonai szolgálat a maga szocziális jelentőségét főleg a katonai kórházak népesedésében fogja érvényesíteni, (ügy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon. Ellenmondások jobbfelöl.) De még tovább megyek. Az egész művelt világnak minden katonai tekintélye, de a mi kormányunk is elismeri, hogy a kétéves katonai szolgálat tengelye, alapja az altiszti kérdés rendezése. Az igen t. honvédelmi minister ur ugyan a honKÉPVH. NAPLÓ 1910—1915. XIV. KÖTET, védelmi tárcza tárgyalásakor igen elmésen azt mondta, hogy nincs altiszti kérdés, az csak akkor van, ha a hadvezetőség azt mondja, hog}

? neki szüksége van az altiszti kérdés megoldására. Megengedem, hogy a parlamentek elé csak akkor jut az altiszti kérdés, ha a kormány azt ilyen alakban a parlamentek elé hozzá. De a dolog természetéből folyó altiszti kérdést semmiféle hadvezetőség — hogy ezzel a közjogilag barbár kifejezéssel éljek — nem tudja eldekratálni azzal, ha azt mondja, hogy nincs. Az altiszti kérdés tehát tényleg a kétéves katonai szolgálat megoldásának kulcsa. Az altiszti kérdés megoldására pedig ez a javaslat semmit sem tartalmaz, vagy olyant tartalmaz, a mi hasonló ahhoz a szalmához, a melylyel egy láda csomagolásánál az oda többé be nem illeszthető tárgyat pótolják, hogy valahogy mégis ki legyen töltve az a láda. (Derültség a balés a szélsőbaloldalon.) Egy teljesen tartalmatlan, érthetetlen, mindenki előtt tarthatatlannak látszó megoldás ez, világos jeléül annak, hogy azok az előtanácskozások, melyek a véderő javaslatra vonatkoztak, megértek — annnyira, a mennyire — egészen az altiszti kérdés megoldásáig. Az altiszti kérdés megoldásához azután nem tudtak vagy nem mertek többé nyúlni, mert e költségeket még szaporította volna az, hogy itt volt egy üres hely a ládában. Hogy tehát a láda utazás közben való összerezzenésétől a benne lévő többi törékeny tárgyak el ne törjenek, hát azt a szalmát állították be. (Ugy van ! ügy van ! Taps a balés a szélsőbaloldalon.) Azután jött a kérdés financziális oldalának megbeszélése, és ott egyéb megnyugvást nem tudtunk nyerni, mint azt, hogy minden ellenkező számítással, minden olyan kifejtéssel szemben, a mely ez álláspontnak tarthatatlanságát bebizonyította, de ragaszkodtak a t. túloldalon ahhoz, hogy a költségeknek azt a bizonyos maximumát, a melynek sommáját nem akarom elmondani — nincs is a fejemben, őszintén mondva, egészen preczize, 1915-ig a katonai reform terhe nem fogja túllépni. Ragaszkodtak, kapaszkodtak ehhez és mondhatom, nem utolsó látvány volt, azt az általános konsternácziót szemlélni, mikor azt az egyetlen fix pontját annak, a mit a t. túloldal tud, vagy tudni vél, a véderő javaslat következményeiről, Bécsben egy elsőrendű szakértő, a ki még hozzá a t. kormánnyal politikai szolidaritásban is áll vagy állana, egyszerre megzavarta, halomra döntötte. (Helyeslés és derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. Félkiáltások : Ne bántsd a magyart!) B. Lévay Lajos: Vissza is szivta! Gr. Apponyi Albert: Ott sikerült ezt az egyetlen fix pontot miniszterelnöki hatalmi szóval megint helyreállítani, tehát formailag még megvan; de lelkünkben, t. képviselő urak a túloldalon, azt hiszem, az ebben való bizalom is már megrendült. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De 1915-ön túlra — mert 1915-ön tul is fog még, remélem, létezni Magyarország 35