Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-331

331. országos ülés 1912 január 22-én, hétfőn. 271 látom a dolgot, én egyszerűen azt mondom, hogy lehetne ez meghátrálása azoknak a tényezőknek, a melyek a vederének minden áron, minden mellék­feltétel nélkül való létrejövetelét óhajtják, (Igaz ! ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) de én leg­alább azt látom, hogy az volna iszonyú meghátrá­lása a nemzetnek, (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) miután 10 esztendőnél tovább küzdött azért, hogy a véderő fejlődése a nemzeti álláspontnak bizonyos érvényesülése nélkül meg ne történjék, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbal-oldalon) ha most a véderő ilyen érvényesülés nélkül is létrejöhetne. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én a t. előadó úrra bizom, hogy buzgólkod­jék és aggódjék azon elemeknek esetleges meg­hátrálása miatt, a melyek a nemzeti követelmé­nyek ellenére is akarták a véderő létesítését, (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) én buzgól­kodom és aggódom azon, hogy a nemzeti önérzet meghátrálása be ne következzék. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Éttől eltekintve azonban, t. képviselőház, midőn az általános politikai helyzettel foglalkozni kivánok, nem kizárólag a vederéről akarok be­szélni. Mert a minket közelről érdeklő európai politikában és a mi külpolitikánkban olyan irány­zatok mutatkoznak, a melyeket ez alkalommal szó nélkül hagyni nem lehet. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A t. képviselőház talán emlékezik arra, hogy a volt vezérkari főnöknek hivatalából való távozása alkalmából és kapcsolatosan azokkal a felfogásokkal, a melyek e távozásnak indokaira nézve a sajtóban el voltak terjedve, kérdést intéz­tem a ministerelnök úrhoz, a melynek tulaj don­képen lényege az volt, hogy van-e hajlandóság, van-e indicium arra, hogy a mi külpolitikánk az eddigi kipróbált alapoktól eltérittessék és a sok lap által feltüntetett kalandos irányzatokba el­tévelyedjék. A t. ministerelnök ur erre az én kérdésemre a dolog lényegében megnyugtató választ adott, azt fejtette ki, — a mit én mint hivatalos nyilat­kozatot elfogadtam — hogy a volt vezérkari főnöknek távozása semmiféle ilyen politikai irány­zattal összeköttetésben nincs, s hogy azoknak a tényezőknek, a melyek Ausztria és Magyarország külpolitikáját intézik, egyike sem gondol sem egyáltalában kalandos politikára, sem különösen a hármasszövetség megbolygatására, sem jelesül Olaszországhoz való jó viszonyunknak veszélyez­tetésére. Én ezen az alapon nem haboztam ugy itt az országgyűlésen, mint a delegáczióban, a hol a külügyminister úrtól ehhez hasonló, ezzel kon­gruens nyilatkozatokat hallottam, ellenzéki állá­som daczára felajánlani és kifejezni ebben a kér­désben ennek a helyes külpolitikai irányzatnak fentartására a kormánynak teljes támogatásomat. De nem lehet tagadni, hogy azóta is Ausztriá­ban azok az irányzatok, a melyek ettől a kül­politikától, ettől a külpolitikai alapelvtől való deviácziot akarják és erőszakolják, nem szűnnek meg, hanem meglehetősen nagy erővel nyilatkoz­nak ; nemcsak egyes pártokhoz tartozó parlamenti képviselők, de igen tekintélyes folyóiratok és a sajtóorgánumok napról-napra pengetik és tárgyal­ják az Olaszországhoz való viszonyunkat, oly módon, a mely épenséggel nem alkalmas e jó viszony, e barátságos, e szövetséges viszony fen­tartására, hanem a melyben ellenkezőleg vagy az a tendenczia, vagy az a rendkivüli könnyelműség nyilvánul meg, hogy e barátságos nagyhatalommal való jó viszonyunkat megzavarják, vagy minket konfliktusba, összeütközésbe vezessenek. E tendencziákkal szemben én szükségesnek látom ez alkalommal, e padokról is megújítani azt a megjegyzésemet, hogy Magyarország és Ausztria együttesen, de különösen Magyarország végzetes irányzatokba sodortatnék, (Igaz! Ugy van!) ha e törekvések valamely sikert mutatnának fel. (Általános helyeslés.) Megbolygatnák azt az európai rendszert, a melyben mi hatalmi állásunk egyik biztositékát találjuk, a nélkül, hogy még csak nyoma és árnyéka volna oly másik európai rend­szernek, a mely ezt pótolni, helyettesíteni tudná. (Igaz! Ugy van !) Tudom, hogy a mi monarchiánk és Olasz­ország között a viszony bensőségének, olyannak, a milyen Németországgal már kialakult, bizonyos lélektani feltételei a monarchia másik államában hiányzanak. Ezeket a lélektani feltételeket pótolni hivatva van Magyarország (Igaz! Ugy van!) a maga rokonszenvével, a maga barátságos érzel­meivel Olaszország iránt. (Igaz! Ugy van!) De ettől eltekintve én ugy tudom, hogy Magyar­ország nemzetközi helyzetének ez igen nagy hasznára van, ha Magyarország és a magyar kép­viselőház képezi azt a blokkot, a melyen meg­törnek mindazok a kísérletek, a melyek Ausztriát és Magyarországot egy kalandos politikai irány felé akarják terelni, (Igaz ! Ugy van !) a mi által nemcsak önmagunknak, de az európai békének is oly szolgálatot teszünk, a mely lehetetlen, hogy elismerés nélkül és meghálálatlanul marad­jon. (Igaz ! Ugy van ! Mert a mi szilárd ragaszkodásunkat a hármas szövetséghez és abban az Olaszországgal való barátságos, szövetséges viszonyunkhoz kiegészíti a jó és barátságos viszony az összes többi hatal­makkal, a mely minket abba a helyzetbe hoz, hogy a másik nagy európai csoport és egyes szö-. vetségeseink közt felmerülő nehézségekben a köz­vetítő, békéltető szerepet játszszuk, ép ugy, mint éveken át, a mikor köztünk és Oroszország közt nagyon feszültnek látszott a viszony, Német­ország teljesítette e szolgálatot a béke ügyének igen nagy előnyére. E szerepet fentartani, e nagy pozicziót Magyarország és Ausztria számára biz­tosítani, ezzel az emberiség és Európa békéje ügyének nagy szolgálatot tenni, szép és nagy hi­vatás Magyarországra nézve. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Én, a ki az ellenzéki politikát nem ugy fo gom fel, hogy minden alkalomból az legyen a főczél, a kormánynak alkalmatlanságot szerezni,

Next

/
Thumbnails
Contents