Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-322

322. országos ülés 1912 január 11-én, csütörtökön. 21 Egyebet nem hozok fel, mint e biztosítási pereket. Méltóztassék elképzelni, hogy mikor az a kereskedő vagy az a gazda leég, minden vagyonát elvesztette és vagyonát nem képezi más, mint az elnyerendő biztosítási összeg, ha per folyik esztendőkön keresztül, micsoda helyzet áll elő ? Az az amúgy is kárt szenvedő ember kénytelen elfogadni a társulat által likvidált összeget minden felülbirálat nélkül, s ezzel második kárt köteles elszenvedni, holott ha mód lenne arra, hogy ezeknél és a hasonló szakmáknál a birói személyzet szaporításával vagy bármi úton-módon a per befejezését előmozdítsuk, ezáltal számtalan és számtalan magyar családot menthetnénk meg a végleges elpusztulástól. Mert ki van leginkább kiszolgáltatva ezeknek a viszonyoknak ? Épen a legszegényebb ember, épen a kis exisztencziák, (Igaz! JJyy van I a szélsőbaloldalon.) a kiknek mindenük a tűz martaléka lett, s a min nem segíthetne semmi más, csak az, ha a káruknak megfelelő összeget a kellő időben megkapnák. T. képviselőház! Szokás hivatkozni Ausztriának u. n. közmondásos gyors birói Ítélkezésére. Ha a statisztikát nézem, igazuk van ezeknek az állításoknak, az adatokat felülbírálni azonban nincs módomban, s ezért én erre túlságosan nem is épitek. Még a jóban sem szeretem Ausztriát utánozni, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) s ezért nem is kívánok és kérek semmi mást, mint hogy az igazságügyi minister ur minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezzék javítani ezeken a tényleg javítható bajokon. (Helyeslés bal felől.) Mennyivel kedvezőbb helyzetben van azonban az ausztriai kereskedő, az ő gyors eljárásuk révén, Magyarországhoz való viszonylatában. 0 ott gyorsan megkapja az ítéletet és az ő kielégítési végrehajtásával azonnal megcsípheti a magyar adóst, holott itt nálunk, mig a mi magyar ítélkezésünknek tényleges eredménye van, addig — mint az előbb már bátor voltam jelezni, — hónapok, sőt esztendők telhetnek el, az adós ismeretlen helyre költözik, más foglalkozás után néz, szóval a pere ugyan meg van nyerve, költségébe is kerül, de eredményét, javát, hasznát annak nem látja. T. képviselőház! A központi járásbíróságot — már az előbb is emiitettem ezt a kérdést — nem tudom kellőleg a t. igazságügyminister ur jóindulatába ajánlani. Emiitettem már Magyarország és Ausztria között az ítéletek végrehajtására vonatkozó kérdést is. Most, utólag egészen röviden bátor vagyok még ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Halljuk ! balfelöl.) A gyakorlati jogászok nap-nap után észlelik és tapasztalják, hogy az osztrák bíróságok a magyar bíróságok által elrendelt kielégítési végrehajtásokat nem foganatosítják, illetőleg a végrehajtási eljárást a tett lépéseknek hatálytalanításával egyszerűen megszüntetik és pedig azzal az indokkal, hogy a kereseti követelés részletügyből eredt áruknak vételára; hivatkoznak az ő törvényeik intézkedéseire, melyek Ausztriában tiltják ezt. Az igazságügyministeriumnak tehát kötelessége lenne — és ezt kérem is — ,a jogsegély kölcsönösségének elvénél fogva ezen állapotok gyors megszüntetése iránt a legsürgősebben intézkedni, mert indokolatlan dolog, hogy ha a mi bíróságaink minden nehézség támasztása nélkül végrehajtják az osztrák bíróságok ítéleteit, hogy akkor erre a kölcsönösségre, viszonosságra mi, magyarok ne számithassunk. Végre is van a magyar kormánynak — legalább is kellene hogy legyen — annyi erélye és ereje, hogy a retorziókat teljes mértékben érvényesíthesse. T. képviselőház! Egészen röviden bátor vagyok még az ügyvéd-kérdéssel is foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk!) Ezt az ügyvéd-kérdést mindig bizonyos aggodalommal hozza az ember a nagy nyilvánosság elé, mert tényleg követhettek el a múltban ós talán a jelenben is az ügyvédek egyesei — hiba nélkül egy testület sincs — olyan dolgot, a melyek azután az egész ügyvédi karra kedvezőtlen visszahatással vannak, de ezek az egyedek, ezek az egyének, nem indokolhatják azt, hogy végre ezzel a kérdéssel a magyar parlament, a kérdés nagy fontosságát teljesen méltányolva, ne foglalkozzék ugy, a mint azt ez a kérdés megérdemli. (Ugy van! balfelöl.) Az igazságügyminister ur a legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával foglalkozott is ezzel a kérdéssel és tett szimpatikus és kevésbbé szimpatikus megjegyzéseket. A szimpatikus megjegyzéseket és azokat az intézkedéseket, a melyeket kilátásba helyezett, köszönettel honorálva, sürgetjük, ellenben azt hiszszük, hogy az igazságügyminister ur az ujabban megejtett számadás alajjján reá fog jönni arra, hogy jogosulatlan vád volt a magyar ügyvédséget ugy állítani be a közéletbe, mintha mi a nemzettől 60 milliót — igy számította ki az igazságügyminister ur — elvonnánk . . . Székely Ferencz igazságügyminister: Annyiba kerül! Ráth Endre: . . . s mintha Magyarország egész igazságszolgáltatása nem kerülne a nemzetnek annyijába, mint egyedül az ügyvédek eltartása. Én itt a t igazságügyminister úrral nem kívánok vitatkozásba bocsátkozni — nem is tehetem — ennek a kérdésnek helytállóságát illetőleg, — annyira tarthatatlan az állítása — csak azt kívánom megjegyezni, hogy az ügyvédeket nem a nemzet veszi igénybe, t. igazságügyminister ur, hanem az a jogkereső közönség, a mely a munkát minden téren és érdeme szerint kívánja jutalmazni. Az az ügyvédség, a mely — Magyarország történelme tanúság reá, hogy közéletünknek csak nagyobb neveire hivatkozzam — annyi nagy intéző és vezető embert szolgáltatott, nem érdemli meg, t. igazságügy-