Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-329

329. országos ülés 1912 január 19-én, pénteken. 241 A sok legenda között, a melyeket bizonyos czélzatossággal terjesztenek, az is szerepel, hogy a kultuszministerium bizonyos atyai jó szemmel nézi e bank alapitását és ennek a következménye az is, kogy a magas püspöki kar résztvett az alapításban. T. háí ! Senkinek a világon semmi köze ahhoz, hogy a püspök az ő jövedelmét, az ő pénzét hogyan, melyik pénzintézetnél helyezi el. Az azonban, hogy a püspök mint püspök, bankot alapit, külön megitélés alá esik, mert hiszen annak az alapitónak az egyénisége értékkel bir, a mely némelykor sokkal nagyobb, mint a bank alapitásakor letett pénzösszeg, hiszen az a bankalapitó beviszi az intézetbe az ő egész morális befolyását, az ő egész tekintélyét és igy abban a bankban — hiszen tudjuk, hogy a pénzhatalmak között^is például a Rothschild-névnek milyen nagy kurzusa van, — sokkal jobban biznak, abban a bankban sokkal szivesebben fognak betéteket elhelyezni, mint például egy krajczáros szövetkezetből bankká átalakult pesti bankba. Itt, mondom, épen az egyénnek a megbízhatósága játszik nagy szerepet, mert az a klientéla ugy okoskodik, hogy ha a püspök megy be mint alapitó abba a bankba, akkor nemcsak pénze van biztosítva azáltal, hogy szükséges összeget letette, hanem ott van a nagy egyházi vagyon a háta mögött, és ha valami baj éri a bankot, az a püspök nem fog engedni egy botrányt, vagy ehhez hasonlót keletkezni, hanem súlyos anyagi áldozatok árán is hozzá fog járulni a banknak fentartásához. • Én tehát nagyon is distingválok a között, ha mint alapitó vesz részt valaki egy pénzintézet alapításában, és a között, ha egy egyszerű betevőről van szó. A karinthiai bank bukása óvó példa lehetett volna az illető püspökök számára. Én nagyon jól tudom, hogy Ausztriában minő nehézségekbe ütközött, hogy e bank deficzit jenek törlesztése, kiegyenlítése az egyházi javadalmasok adományaiból csak részben sikerüljön. Nagyon jól tudom, hogy lépések történtek máshol is, hogy ehhez hozzájáruljanak. Ez mutatja, mily nagy felelősséggel jár az, ha valaki egy bankalapításba belemegy és különösen ha ezt czélzatosan még közzé is teszik. Néni a püspökök részéről történt, hanem épen azok részéről történhetett ez csak, a kiknek érdekükben áll, hogy ez a bank létesüljön. Hiszen közszájon forog, mely püspök mily összeget fizetett be, mint alaptőkét, a bank alapításához. Nagyon kívántam volna interpelláczióm révén, hogy a t. kultusminiszter ur erre is kiterjeszkedjék és határozottan kijelentse, hogy ezzel ő semmi közösséget nem vállal, hogy ő erre — a mit elhiszek előzetesen is — semmi befolyást nem gyakorolt. De ha az ember bizonyos nagy állásba jut bele, ugy van vele, mint a gyertyavilág a szabadban, hogy a lepkék körülröpdösik ós ezek a lepkék azután hoznak híreket és KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XIV. KÖTET. ugy adják a dolgot, mintha ők maguk lennének a világosság . . . Vázsonyi Vilmos; Ezek a lepkék nem perzselődnek meg! Rakovszky István: . . , azt akartam mondani, a mit t. barátom mondott, hogy ezek a lepkék nem perzselődnek meg. (Derültség.) Az a hir volt elterjedve, hogy ez a bank az egyháznak, jobban mondva — a közismert kifejezéssel akarom jelezni — a holtkéznek fekvő vagyonát, birtokait parczellázni akarja. Erre nem akarok kiterjeszkedni, mert ezzel nagyon szerencsésen végzett a t. joénzügyminister ur. Midőn ezzel a híreszteléssel végeztek, egy más hírt kolportáltak és ez a hir még Érancziaországban is elterjedt, t. i. hogy az érsekségek, püspökségek, káptalanok és egyéb testületek őrzésére és kezelésére bízott kegyes alapítványok ezen bank kezelésébe mennek át. Polónyi Géza: Szép dolog volna! Rakovszky István : Ezek a testületek, a káptalanok, a püspökségek, az érsekségek századokon át minden hiány, minden panasz nélkül, közmegelégedésre, minden nyerészkedési szándéktól menten — mert csak dolog, munka, felelősség hárult ezekre — kezelték ezeket az alapítványokat. És, íme, most keletkezik egy uj bank, a Hungária-bank. Ez a »Hungária« elnevezés is szerencsétlen a mi közgazdasági életünkben. (Derültség.) Volt egy Hungária gépgyárunk is . . . Fráter Lóránt: Trágyagyár! (Derültség.) Rakovszky István: Nem hittem volna, hogy egy ilyen poétikus ember ilyen materialisztikus gondolkozású legyen. (Derültség.) A kik létesítették ezeket a kegyes alapítványokat, nem azért létesítették, hogy ezeken nyerészkedjenek a kezelés alkalmával. Ha ezt akarták volna, talán ők is rájöttek volna a középkorban valami bankárra és annak a kezébe adták volna, a kinek nevét sem tudjuk már ma. De nem, ők készakarva a legbiztosabb kézbe tették ezeket le, ők az egyházi testületek kezeibe fektették le az alapítványokat és különösen ez egészen egyenlően nyilvánult meg, akár katholikusokról, akár protestánsokról volt szó — ez volt nekik a nagy biztonság, ez volt előttük a zálog a jövőre nézve, hogy a mikor ők már nem léteznek, az ő vagyonuk, a melyet jó czélokra hagytak, az ő akaratuk szerint az eredeti czélnak megfelelően fog kezeltetni és erre is fog felhasználtatni. És most keletkezik egy Hungária bank, a melyről azt híresztelik, hogy ez arra van hivatva, hogy összpontosítva kezelje ezeket az alapítványokat. Eel is találtak egy jelszót, a melylyel elkápráztatni akarták a közönség Ítéletét. Azt mondották, hogy a mostani kezelés mellett e tőkék immobilizálva vannak és nem mobilizálhatók; majd mobilizálni fogja a bank. Nagyon jól tudom, hogy nem az a célja ezen pénznek; mert, a kik letették ezt a pénzt, 31