Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-329

226 329. országos ülés 1912 január Í9-Ín, pénteken. Mihályi Péter jegyző (olvassa a törvényjavaslat 2. §-át.) Elnök; Elfogadtatok. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatván, annak harmadszori olvasása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik. Következik a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897 r XXXIV. t.-c. 28. §-ánakrendelettel való szabályozása tárgyában a belügy- és igazságügyministerek jelentése (írom. 395, 436). Az előadó urat illeti a szó. Heinrich Antal, az igazságügyi bizottság előadója: T. képviselőház! (Halljuk !) A tárgyalás alatt lévő jelentést a belügyminister és az igazságügyminister urak együttesen terjesztették a t. ház elé. Ebben a jelentésben beszámolnak bizonyos intézkedésekről, a melyeket rendeleti utón eszközöltek és a melyeknek megtétele törvényhozási felhatalmazás alapján képezte kötelességüket. A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény, valamint a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény ugyanis felhatalmazást adott a bel- és igazságügyministereknek, hogy az összes kihágási ügyekre kiterjedő rendőri büntető eljárás egységes szabályozását rendeleti utón eszközöljék. Ennek a felhatalmazásnak az emiitett minister urak eleget tettek és az általuk beterjesztett jelentésben részletesen fel vannak sorolva azok a rendeletek, a melyek erre a tárgyra vonatkoznak. Az emiitett rendeletek 1911. év január 1-én már hatályba léptek, (Mozgás. Elnök csenget.) és pedig Horvát-Szlavon-Dalmátországok kivételével Magyarország egész területén. Minthogy az együttes jelentésben felsorolt rendeletek, a mint említeni bátor voltam, törvényhozási felhatalmazáson alapulnak és nem mennek túl azon a határon, a mely a törvényhozási felhatalmazásban foglaltatik, bátor vagyok e jelentést az igazságügyi és a közigazgatási bizottságok nevében tudomásulvétel végett a t. ház elé terjeszteni és kérem, hogy ezt hasonló czélból a főrendiházhoz átküldeni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Kérdem a t. házat, kíván-e még valaki a jelentéshez hozzászólni ? (Senkisem.) Minthogy szólani senkisem kíván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a jelentést tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A ház a jelentést tudomásul vette és az hasonló czélból a főrendiházzal fog közöltetni. (Felkiáltások: Éljen az előadó!) Következik a hajóösszeütközésekre, továbbá a tengeri segélynyújtásra és mentésre nézve bizonyos szabályok egyesítése czéljából az 1910.-évi szeptember hő 23-ik napján Bruxellesben létrejött két nemzetközi egyezmény ós a rájuk vonatkozó aláírási jegyzőkönyv beczikkelyezéséről az igazságügyminister törvényjavaslata (írom. 332, 411). Az előadó urat illeti a szó. Kenedi Géza, az igazságügyi bizottság előadója: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat két egyezményt tartalmaz; az egyik a hajóösszeütközósekre, a másik a tengeri segélynyújtásra és mentésre vonatkozik, nevezetesen pedig az ezek alkalmával előforduló magánjogi, kis részben pedig (Mozgás. Elnök csenget.) tengerészeti rendészeti kérdéseket is egységesen szabályozza. Mindkét nemzetközi egyezmény Bruxellesben 1910 szeptember 23-ikán kelt és egyik vezető gondolata az, hogy a meglévő, gyakorlatilag bevált jogszabályok közül azokat, a melyek legalkalmasabbak a kártérítés és a majdan felemlitendő rendészeti kérdések szabályozására, a tengeri forgalomban érdekelt, s szerződött 25 európai, ázsiai és amerikai állam között egységes elvek szerint czikkelyezi • be. Maga ez az egységesítési mozgalom a tengeri jogi egyesületeknek akcziójából indult ki, és az igy kidolgozott szabályok és intézkedések az érdekelt államok nemzetközi egyezményi értekezletei elé kerültek, a melyek közük a negyedik végre 1910-ben létrehozta a megállapodásokat. Ez a két megállapodás és a hozzávaló pótjegyzőkönyv fekszik most a t. ház előtt. A két egyezmény lényegében bizonyos magánjogi kártérítési szabályok, jutalomdijak és tengerészeti rendészeti intézkedések egységes rendezéséből áll, és pedig olyan jogelvek szerint, a melyek nagyobb államokban, többi között nagyrészt minálunk is már megvoltak, s igy ezek a megállapodások gyakorlati szempontból értékesek, nem pedig bizonyos előre kieszelt, vagy megállapított dogmatika szerint. A mi az első javaslatot illeti, ezen egyezmény hatálya kiterjed nem csupán a tengeri hajók közötti összeütközések eseteire, hanem tengeri és belvízi hajók közötti összeütközések esetére is, tekintet nélkül arra, hogy az összeütközés a tengeren történt-e, vagy pedig a belvízen, mert megtörténhetik az nagyobb folyamok torkolatában is. Szükséges azonban, hogy a hajók közül legalább az egyik hajó tengeri hajó legyen, a mely esetben ezen egyezményes jogelvek mind a kettőre alkalmazást nyerhetnek. Ezen esetekben az összeütközés által a tárgyakban és személyekben okozott minden kárt meg kell téríteni, beleértve természetesen a fuvardijat és egyéb költségj áruiékokat, sőt a személyekben okozott károkat is. A felelősség a két összeütköző hajó között — mert itt nem személyekről, hanem hajókról van szó — ugy oszlik meg, hogy abban az esetben, ha erőhatalom, vagy véletlen, tehát senkinek a hibája okozta az összeütközést, vagy nem lehet megállapítani, hogy forog-e fenn valakinek hibája, tehát kétség esetében a régi római jogi elv nyer alkalmazást, a mely szerint »casus nocet domino«, vagyis a kár azt terheli, a kit ér. A másik eset az lehet, ha az egyik fél hibás. Ebben az esetben azután a hibás felet terheli minden kár. A harmadik csoportja a felelősségnek az, a mikor tulajdonképen a hiba