Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-327

327. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. 181 mébe ajánlani, hogy mi tulaj donképen a 6000 darab 300 kilogrammos szarvasmarha beengedése által többet engedünk be, mint a mennyit Montenegró egészben véve kivinni képes. Előttem fekszik egy statisztika, igaz, hogy 1907-ből, a melyben a montenegrói viszonyokkal nagyon ismerős franezia iró a montenegrói összes szarvasmarhakivitelt 1907-ben 4900 darabban állapítja meg, mi pedig 6000 darabra adunk behozatali engedélyt, vagyis teljesen szabad és korlátlan engedélyt adunk ezáltal. A juhoknál 20.000 darabra adunk engedélyt, pedig Montenegrónak összes kivihető juhmennyisége 1907-ben 18.000-ben van megállapítva. Azt mondta a t. földmivelésügyi minister ur a közgazdasági bizottságban a jelen javaslat tárgyalása alkalmával, a mit különben a t. előadó ur is ismételten hangoztatott, hogy tulaj donképen mi már most egy szerződéses alapot nyerünk arra, hogy az állatcsempészetet, vagyis a csempészet veszélyét megakadályozzuk. Erre találóan megfelelt Darányi Ignácz t. képviselőtársunk azzal, hogyha meg akartuk akadályozni, mindenesetre sokkal több eszköz és mód áll rendelkezésünkre, ha nem a szabad forgalmat engedélyezzük. Sajnos, a t. minister ur akkor, a mikor a közgazdasági bizottságban a kérdést tárgyalták, még egy kijelentést tett, a melyre" e helyen kívánok reflektálni, és pedig azt mondta, hogy semmiféle oly irott törvény nincs, a melyben az élőállatok behozatala tiltva volna. Ebben tökéletesen igaza van a t. minister urnak : semmiféle oly törvényünk nincs, a mely az élőállat behozatalát tiltja, de van valami, a mi erősebb az irott törvénynél, az a kötelessége a magyar kormánynak, hogy ismerje a magyar mezőgazdaság vitális érdekeit, és azokat érvényesíteni is iparkodjék, és megvan az a kötelessége, hogy ismerje azt a jogunkat, a melyet Ausztriával szemben épen az élőállat behozatalának tilalmazására megszereztünk, és pedig drága áron szereztünk meg, és hogy tudja azt, hogy mi magyar gazdák ezt a jogunkat semmi áron és semmiféle magasabb politikai indokok kedvéért nem vagyunk hajlandók feláldozni. Méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a korábban hangoztatott kérdésre, hogy vájjon közgazgazdasági tekintetből mily jelentőséggel bir reánk, Magyarországra nézve e montenegrói szerződés megkötése. Ugyebár Montenegró az ő 250.000 lakosával, a kik nagyobbára pásztorokból, szegény népből kerülnek ki, és nem nagy területével, valami nagyon kiaknázható terrénumot Magyarország iparának és kereskedelmének nem igen szolgáltat. Egész Montenegrónak egyetlen nagy kereskedője van, az is angol ember, (Halljuk/ a báloldalon.) és a ki valaha Montenegróban járt és látta azt, hogy Montenegrónak egész úgynevezett kereskedelme grajzlerboltokban vonul meg, az legalább is nagynak fogja tekinteni az előadó urnak azt az állítását, hogy ennek a szerződésnek a magyar iparra, kereskedelemre, pláne a magyar mezőgazdaságra nézve valami nagyobb jelentősége lenne vagy lehetne. Maga Montenegró összes évi behozatalát a külföldről 5—6—7 millió koronára taksálja és ennyiben mutatja ki. De hogy mennyire túlzott ez az összeg, kitűnik abból, hogy a magyarországi behozatalt körülbelül kétszer akkorára mutatja ki, mint a mekkora az a mi statisztikai hivatalunk kimutatása szerint tényleg volt. így például 1905-ben Montenegró kimutat 3,600.000 K értékű árut, mig a magyar statisztika csak 2,200.000 koronát mutat ki. 1906-ban Montenegró szerint 3,900.000, szerintünk 2,300.000, 1907-ben Montenegró szerint 4,700.000, szerintünk 2,400.000 volt a bevitel, s igy tovább. Tehát körülbelül kétszer akkora mennyiség van kimutatva Montenegró által, mint a mennyi a magyar statisztika szerint kiment volna. Hogy áll most a kivitel Magyarországból és a közös vámterületről Montenegróba ? A közös vámterület az utolsó kilencz esztendőben 2—2% millió korona közt váltakozó értékű árukat vitt be Montenegróba. Ebből a magyar kivitelre esett 1901-ben 3%, 1902-ben 1%, 1903-ban 3%, 1904ben 5%, 1906-ban 3-5%, 1907-ben némileg javuló arányt látunk, midőn Magyarország kivitelére 10%", 1908-ban 20% és 1909-ben 18% esik. De figyelembe kell vennünk, hogy Montenegrónak 1907-ben rossz takarmánytermése volt és hogy ezen 18—20 százalékos emelkedését a magyar kivitelnek a Magyarországból Montenegróba kivitt gazdasági czikkek tették ki. De feltéve, hogy ezen 20% mellett megmaradhatnánk, vagy ez pláne emelkedő volna, akkor is legnagyobb kivitelünk 518.000 koronát tett ki Magyarországból. Ha tisztán közgazdasági oldalát tekintjük a kérdésnek, vájjon érdemes-e ennek az 500.000 koronának a kedvéért az, a mit a t. előadó ur hangoztatott, hogy odadobjuk Montenegrónak a magyar állattenyésztés érdekeit ? Ennek elbírálását a t. ház bölcs belátására bízom. Csak azt kívánom még illusztrálni, hogy tulaj donképen miből áll ez a magyarországi kivitel ? Első és legnagyobb tételét a Magyarországból Montenegróba irányuló kivitelnek az 1908-ban 193.000, 1909-ben 80.000 koronát kitevő gabonakivitel képezi. Erről azt mondja az indokolás, hogy egyes esztendőkben igen élénk gabona-, kukoriczaés zabki-vitelünk van Montenegróba. Ez a jelentés mindenesetre az alatt a nagyitóüveg alatt készült, mely alatt egyáltalában ezt a montenegrói szerződést tekintenünk kell, hogy észrevehessük azon előnyöket, melyek ebből a szerződésből Magyarországra háramolhatnak. Mert ez az igen élénk gabona- és tengeri-kivitel kitett 1907-ben 8 vaggon zabot, 1908-ban 4 vaggon zabot, 1909ben 60 métermázsa zabot. A tengeri-kivitel pedig kitett 1907-ben 2% vaggont, 1908-ban már tényleg felszökik 124 vaggonra, tehát körülbelül annyira, a mennyit egy jókora középgazdaság Magyarországon termelni képes, 1909-ben már csak 50 vaggon