Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

114 325. országos ülés Í9Í2 január 15-én, hétfőn. a külügyminister iránti bizalomnak az ő részéről az az indoka, hogy a magyar kormány iránt viseltetik bizalommal. Miután pedig a közös külügyminister politikájának szolidaritásban kell lennie a magyar kormány politikájával, a magyar kormány iránti bizalmukból következik okszerűen a közös külügyminister iránti bizalmuk. Eá kellett tékát mutatnom erre az igen különös és a t. többséget igen sajátságos szinben feltüntető, ezzel ellentétben álló felfogásra, kogy tudniillik ugyanezt a szokdáritást és a magyar kormány iránti bizalmat nem alkalmazzák a másik közös ministerre, a közös hadügyministerre. Ez mindenesetre olyan dolog, a mely sokkal méltóbban provokálta a mi kritikánkat ezzel a magatartással szemben, mint a mily kritikát alkalmaztak mivelünk szemben a t. többség sajtójának ama részében, a melyre rámutatnom kötelességem volt. (Ugy van! balfelől.) A t. képviselő urnak ez a polémikus kisérlete az én meggyőződésem szerint egyáltalán nem vezetett tékát semmiféle sikerre, mert e tekintetben ma is ugy állanak a dolgok, hogy

% átkidalkatatlan ellentét mutatkozott a t. többség tagjainak megnyilatkozásában, a mi magatartásunk pedig volt az, a mi volt azelőtt is és marad ezután is, hogy egyforma bizalmatlansággal viseltetünk a közös kormánynak mindkét ott felszólalt ministerével szemben. (Helyeslés balfelől.) Nekünk ezzel szemben nem lehet más feladatunk, mint hogy azon alaptalan és a tények megvilágítása által bizonyítottan feltétlenül rosszhiszemű támadásokat a legnagyobb energiával visszautasítsuk. (Elénk helyeslés balfelől.) A másik ok, t. képviselőkáz, a mi a zárszó jogával való élésre indit, a t. honvédelmi minister ur beszédének az a része, a mely az altiszti kérdésre vonatkozik. En nem akarok most ennek az ügynek részleteibe ismételten belebocsátkozni, de a t. honvédelmi minister ur a nála megszokott zsenialitással egyszerűen ugy oldotta meg mostani felszólalásában a kérdést, hogy altiszti kérdés tulajdonképen nincs is. Ez az, a mire én reflektálni kötelességemnek érzem. Polónyi Géza: Szeretné Auffenberg is, ha nem volna ! Bakonyi Samu: Akkor, mikor ország-vüag tudja, hogy az egész véderőreform kontroverziái katonai szempontból főképen e körül forognak, ilyen zsenialitással ezt a kérdést elintézni még sem lehet. Annál kevésbé, mert az az indok, a mit a t. minister ur ezen állitásának a támogatására felhozni méltóztatott, egyáltalában nem fogadható el. Ö t. i. azt mondta, hogy azért nincs altiszti kérdés, mert hisz ez tulaj donképen a katonai belszervezetnek a kérdése. Engem nagyon súlyos aggodalmakra indit ez a kijelentés, mert itten a hatalmi köröknek olyan összezavarásához jutunk, a mi azután, pro futuro, igen jelentékeny veszedelmet foglalhat magában. A mikor a benyújtott javaslatban az altiszti kérdés szabályozása akként van tervezve, hogy I az erre alkalmasnak talált legénységieket vissza lehet tartani egy harmadik szolgálati esztendőre, akkor a belszervezeti felségjogba bele méltóztatnak vinni egy oly joggyakorlatot, a melyre nézve a törvény világosan, minden félreértést kizáró módon, egyenesen;az országgyűlésnek tartotta fenn a jogot a szolgálati idő meghatározása tekintetében. Tessék megnézni az 1867 : XII. t.-czikknek egész struktúráját, a mely a 11. szakaszban meghatározott felségjogokkal szemben, melyek közé tartozik a hadsereg belszervezetének rendezése, egyenesen kontradisztingválva állította be a 12. §-ba az országgyűlésnek a szolgálati időre vonatkozólag meghatározott és fentartott jogát. Ha már most a belszervezet körében lehet a szolgálati idő meghatározására kiható rendelkezéseket tenni, akkor ez világos sérelmére szolgál az 1867. évi XII. t.-cz. 12. §-ában a nemzet részére fentartott jognak. (Ugy van! balfelől.) Erre vonatkozólag ennyit kellett megjegyeznem. A t. honvédelmi minister ur ama felfogásának folytonos ismétlésével szemben, hogy a mi a katonai kérdések politikai és közjogi vonatkozásait illeti, azokra nézve neki nincsen kompetencziája nyüatkozni, én bocsánatot kérek, ezt a felfogást magamévá sem alkotmányjogi szempontból, sem a parlamentáris ministeri felelősség szempontjából nem tehetem. (Helyeslés balfelől.) A t. honvédelmi minister ur itten mi előttünk nem katonai személyiség, itt ő politikai személyiség, a ki tagja egy alkotmányos, parlamentáris kormánynak, (Ugy van! balról.) a kinek tehát a resszortjához tartozó ügyek minden vonatkozására nézve kell éreznie a maga felelősségét és ezen körön belül hozzá intézett kérdésekre a választ meg kell adnia. (Ugy van! Ugy van •' balfelől.) Nem leket ezt akként elintézni, hogy átutalja a feleletadás kötelezettségét a t. ministerelnök úrra. Eligmerem, hogy az egész kabinetnek politikájáért és irányáért a ministerelnök ur elsősorban felelős, de a felelősség megosztása akként nem kontemj:>lálható, hogy a felelősségnek épen az a része, a mely az ő resszortjába, az ő végrehajtására tartozik, a t. minister úrtól elhárittatik. Ezt én alá nem irom és pedig a konkrét esetben annál kevésbbé, mert a t. ministerelnök ur felfogását — sajnos — ismerjük e kérdésben. A véderőbizottságban ezt a kérdést mi, a függetlenségi párthoz tartozó képviselők felvetettük volt s ott is rámutattunk arra, hogy ez a magyar alkotmányjog egy sarkalatos tételének a hátrányára abuzus tárgyává lett téve az idők folyamán abban az irányban, hogy a meg nem szavazott ujonczjutalék pótlására használtatott fel az 1888: XVIII. t.-cz. A t. ministerelnök urnak erre az volt a válasza, hogy ő az 1888 : XVIII. t-cz.-ben alkotmánybiztositékotlát. Elképedve hallgattuk ezt és a t. ministerelnök ur adós maradt és meggyőződésem szerint adós is fog maradni, ezen állításának indokolásával, a mely anná