Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

325. országos ülés 1912 január 15-én, hétfőn. 107 arról, hogy kissé kevésbbé szakszerű viták legye­nek itt; akkor majd érdeklődéssel fogják az urak hallgatni. (Mozgás jobbról.) Rudnyánszky György: Nagyon szép szándék ! Gr. Batthyány Tivadar: A szándék megvan, és a végrehajtás is meglesz, még pedig hazafias kötelességből, (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Zaj a jobboldalon.) mert egy ilyen parlamentnek, a mely munkát hangoztat, de mihelyt komoly munkáról van szó, nem érdeklődik semmi iránt, végét kell szakitanunk a legerősebb eszközök alkalmazásá­val is. (ügy van ! a szélsőbaloldalon. Zaj a jobb­oldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Rosenberg Gyula: Kár haragudni! Gr. Batthyány Tivadar: Ilyenkor igazán kell haragudni. Az urak folyton azt prédikálják, hogy dolgozzunk, hogy szakszerű munkát végezzünk ; én igyekszem szakszerűen tárgyalni a kérdést. . . Pál Alfréd : Ugyan sokan vannak ott a párt­jából ! Gr. Batthyány Tivadar: Az urak oly élénken és hangosan társalognak, hogy az ember a saját szavát sem hallja. Ilyenkor igazán bajos nem haragudni. Elnök (csenget) : Csendet kérek! Rosenberg Gyula: Mi jobban honoráljuk, mint önök! Elnök (csenget) : Kérem Rosenberg Gyula képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Gr. Batthyány Tivadar: Hiszen az urak ugy sem beszélnek, tehát mit honorálnak ? (Zaj. Halljuk ! Az elnök csenget.) Mondom, itt az altiszti kérdéssel kapcsolato­san — az igazolványos altisztekről beszélek — el­vileg ez ellen nem foglalok állást. Bizonyos szűk keretekben ez is egyik exj>ediense lehet annak, hogy az altiszti kérdést a hadseregben biztosítsuk és igy ennek — hangsúlyozom — szűk keretekben való fentartása ellen nem foglalok állást. De hogy a mai méretekben, de különösen, hogy még a mai méreteken felül is kitérj eszszük az igazolványos altiszti intézményt, ez ellen már a leghatározottab­ban állást kell foglalnom, még pedig először a köz­igazgatás érdekében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt talán megengedik nekem a t. többségi párthoz tartozó urak, hogy a saját körükből egy igen első­rangú közigazgatási kapaczitásra, Sándor János t. képviselő úrra hivatkozzam, a ki a pénzügyi bizottságban teljes n}iltsággal utalt arra, és meg­állapitotta mint egyik kiváló közigazgatási kapa­czitásunk, hogy a közigazgatásban, pl. a megyei közigazgatásban az igazolványos altisztek nem vál­tak be. (Ugy van! balfelöl.) Hisz ez egészen természetes is. Egy olyan szol­gálatban, a melynek vannak bizon3'os analógiái a katonai szolgálattal, a hol a fegyelem a fő alkat­eleme a szolgálati kötelezettségeknek, az a ki­szolgált altiszt megfelelhet, de már a megyei, a járási adminisztráczióban vagy a ministeriumok legtöbb ágazatában az az altiszt igazán annyira teljesen terra incognita-ba jön be, annyira más miliőbe kerül, mint a melyben a katonaságnál neveltetett, hogy tényleg ezek az igazolványos altisztek bizonyos közigazgatási ágazatokban nem­csak hogy nem hasznára, hanem egyenesen ártal­mára vannak az illető szolgálati ágazatnak; nem rosszakaratból, — távol áll tőlem ezt állítani — hanem egyszerűen, mert nevelésük, múltjuk, eddigi szolgálatuk abszolúte nem hozható harmóniába azzal a közigazgatási ággal, a melybe őt egy tör­vény rideg szavai egyszerűen beültetik. De nemcsak ebből a szempontból foglalok állást az igazoki ányos altiszti intézmény kiterjesz­tése ellen, hanem egy más szocziális szempont­ból is. Méltóztassanak utóvégre a tényekkel szá­molni. Ugyebár tény az, hogy a katonasághoz csak azok vonulnak be, a kik teljes birtokában vannak a testi épségnek. Száz és száz, ezer és ezer ember, a ki nem bir azzal a testi szervezettel, a melyet a katonaság megkíván és — a mi még sokkal fontosabb — azok, a kik azért nem lesz­nek katonák, mert mint családi entart ókat maga a törvény felmentette őket a katonaságtól, szó­val az egész magyar polgári társadalomnak nagy része kerülne hátrányba az által, ha, — a mint tervezik — ennyire kiterjesztenék az igazolványos altiszti intézményt és — hogy röviden fejezzem ki magamat — előjogot adnának az összes kisebb állami szolgálatokban a kiszolgált altiszteknek. Hogy a közép- és magasabb intelligencziáj a magyar társadalom egy tekintélyes részét teljesen kizárjuk az áUami, a törvényhatósági és az ezekhez hasonló szolgálatból, ezt én jogos, józan vagy helyes dolognak nem tudom elfogadni, (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert utóvégre azt az intelligencziát, a mely nem hat elemit, vagy pol­gárit végzet, a mely alsóbb vagy teljes középiskolát végzett, a mely ma jogosan fordul az államhoz és az állami üzemekhez, hegy neki munkát, kenye­ret, ellátást nyújtson megfelelő szolgáltatás elle­nében, ezt mind kizárni az állami polgári szolgálat­ból csak azért, mert viszonyai, egészsége, testi alkata vagy egyéb körülményei nem engedték meg neki, hogy tizenkét évig szolgálja a hadsereget, olyan jogtalanság, szocziális következményeiben annyi bajnak a kútforrása, hogy én az altiszti kér­désnek ilyetén megoldását, már csak ezen általános emberi és szocziális szempontokból sem tudnám helyeselni. Hanem igenis az altiszti kérdést alapjában arra kell fektetni, hogy egy stock állandóan szer­veztessék, egy hivatásosan, a katonaságnak élő altiszti kart teremtsünk, a hová természetesen a többi altiszt is belejönne, a mig pedig ezt a stockot meg nem valósítottuk és az életbe át nem vittük, addig, t. uraim, akármit mondjanak is, egy pro­vizórikus intézkedés az egyedüli helyes megoldás, nemcsak a politikai helyzetből kifolyólag, hanem a véderőnek a szempontjából is. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Én, t. képviselőház, tovább nem akarom becses figyelmüket igénybe venni. (Halljuk ! Hall­juk !) Abszolúte semmi okunk sincsen arra, hogy 14*

Next

/
Thumbnails
Contents