Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

§25. országos ülés 1912 január 15-én, hétfon. 1Ö3 maga is ennek szolgálatában álljon, de sem a hadsereg, sem a honvédség nem felelhet meg ennek a hivatásnak, a magyar nemzet által szolgáltatott hadsereg nem magyar hadsereg. Miután minket ezek a nézetek vezérelnek és mert az a meggyőződésünk, aggódó lelkiismeretességgel látjuk, hogy a t. kormány napról-napra eltol bennünket a nemzeti állameszmének eszményétől. Megfosztják a jövendőbe vetett hitnek reménységétől ifjúságunkat és mi magunkat is, mikor még olyan követelését sem akarják a nemzetnek teljesiteni, a melyet élő, irott törvények biztosítanak számára. Gondolják meg addig, mig nem késő, mig nem kergetik a magyar birtokos- és polgári osztályt is annak a szoeziálizmusnak karjaiba, a mely azután nem védelmez hazát és nem szívesen védelmez királyt. T. képviselőház ! Befejeztem mondandóimat. Nagyon lekötelezne a t. honvédelmi minister ur, ha a felvetett kérdések tekintetében megnyugtató választ adna. Szolgálatot tenne vele a jövendőnek is, de kötelességét is teljesítené. Mély sajnálattal jelentem ki. hogy egyéni tiszteletem daczára, a melylyel a honvédelmi minister ur iránt viseltetem, a költségvetést általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjaid. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Lovászy Márton jegyző: Gr. Batthyány Tivadar ! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! A legközelebb megindulandó appropriaezionális vita alkalmával mindenesetre veszem magamnak a bátorságot és az alkalmat arra, hogy az egész véderő-vita komplexusára kiterjeszkedve, elmondjam a magam felfogsát, a magam nézeteit a jövendő taktikára, a jövendő teendőkre, a jövendő megoldásokra nézve is. Ha ma itt a honvédelmi minister ur költségvetésének általános vitájában részt veszek, teszem ezt azért, hogy egy-két kérdésre nézve, a mely szerintem szoros összefüggésben áll a honvédelmi tárcza költségvetésével, megtegyem észrevételeimet. Előbb azonban kötelességem, már csak a parlamentáris illem és szokás alapján is, hogy reflektáljak egész röviden előttem szóló t. képviselőtársam beszédének legutóbbi részében foglalt azon igen fontos kérdésre, a mely az általános békére és a mi Olaszországgal való viszonyunkra vonatkozik. Teljesen osztom e tekintetben Polónyi. Géza t. képviselőtársam azon felfogását, hogy mi magyarok nem keresünk, nem akarunk háborút Olaszországgal. (Ugy van! Ugy -van! balfelől.) Hangsúlyozom, a miként a delegáczióban is hangsúlyoztam, nem keresünk és nem akarunk háborút senkivel e világon. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Mi minden hóditó politikát eo ipso perhorreszkálunk, mert erre magyar szempontból senkinek szüksége nincsen. Magyarország egész tradicziója arra utal bennünket, hogy mi Olaszországgal a legjobb barátságban éljünk. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ez a mi egész történelmi multunk logikája, ezt senki magyar ember meg nem tagadhatja. Kénytelen vagyok azonban ehhez hozzáfűzni, hogy ahhoz, hogy barátságban élhessen a két nemzet egymással, szükséges mindkét nemzetnek megfelelő magatartása. Mi a magunk részéről, sem a kettős monarchia, tudtommal, Magyarország meg pláne nem, semmiféle intézkedéssel nem provokálunk bizalmatlanságot Olaszországgal szemben. En meg vagyok győződve, hogy Olaszország épen ugy viszonozza azt a békés érzelmet, a melynek mi itt kifejezést adunk. Hogy azonban ez teljesen hatékony legyen, ahhoz az kellene, hogy Olaszország is a maga részéről kerüljön mindent, a mi provokáczió jellegével bír. Már pedig tagadhatatlan, legutóbb is beszéltem komoly férfiúval, a Iá az osztrák-olasz határon utazott és a ki előttem megerősítette azt a tényt, hogy az olasz határ spékelve van olasz katonai garnizonokkal. Köztudomású, hogy az olasz-osztrák határ spékelve van olasz erődítményekkel és pedig a legmodernebb felszerelésű erődítményekkel ; tény, hogy az olasz-osztrák határ olasz oldalán vannak erős garnizonok, erős fegyverkezésnek a tünetei, erős fortifikácziók. Ez a tény határozottan alkalmas arra, hogy az izgalmat előidézze, a bizalmatlanságot fokozza. A kölcsönös barátság érdekében és a béke érdekében nagyon kívánatos lenne, hogy Olaszország e tekintetben a végsőig menő óvatosságot gyakorolja, lehetőleg szüntesse be a garnizonok megerősítését, lehetőleg csökkentse a határon a garnizonok létszámát, az erődítmények továbbfejlesztésében pedig szintén ajánlatos lenne, hogy határozott stagnáczió álljon be. Csak ennyit kívántam mondani s azt hiszem, ez olyan álláspont, a melyet minden magyar politikusnak el kell fogadnia. (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Áttérve már most azokra a kérdésekre, a melyeket itt szóba akarok hozni, elsősorban is és egészen röviden legyen szabad a honvédelmi minister urnak a véderővita alkalmával tett egyik állítására reflektálnom. Tette ezt a minister ur azon beszédében, a melyben az önálló magyar hadsereg gondolatával és eszméjével szemben a közös hadsereg előnyeit fejtegette itt, az ő felfogása szerint. En nem akarom a minister urat végigkísérni fejtegetéseinek, történelmi dedukczióinak egész során, csupán a kérdésnek egy gyakorlati szempontját akarom kiemelni és ez az az állítása a minister urnak, hogy a közös hadsereg már csak azért is előnyösebb, mert olcsóbb, mint hogy ha mi egy önálló hadsereget állítanánk fel. Hát engedelmet kérek, t. ház, a minister urnak kiváló tulajdonságait én minden alkalommal a legnagyobb mértékben elismertem, sőt konstatálni kívánom most is, hogy ha mi nem becsülnénk annyira, mint a mennyire becsüljük a minister ur egyéniségét, akkor ez a beszéd erősebb visszautasításban részesült volna, mert erősebb visszautasítást is érdemelt volna, mint a minőben tényleg részesittetett. (Igaz! Ugy van! a bál-.és