Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

100 325. országos ülés 1912 január 15-én, hétfőn. meg világosan, mi az ő álláspontja ? Megengedhetőnek tartja-e pro futuro azt, hogy ez a törvény a törvényhozás által meg nem szavazott ujonczok pótlására felhasználtassák, igen vagy nem ? Ha a t. miiiister ur nem tartja ezt megengedhetőnek, — mert azon történeti ismeretei alapján, melyeket beszédével elárult s a melyek előtt tisztelettel kalpot emelek, fel kell róla tételeznem és mint magyar emberről inkább feltételezem, hogy erre a kérdésre más feleletet nekem nem adhat, mint azt, hogy nem — ha tehát igy van, akkor mi akadályozza meg a t. honvédelmi minister urat és a kormányt abban, hogy az ellenzék megnyugtatására törvényjavaslatot terjeszszen elő, melyben ez ki is van mondva, hogy ne csak ő, hanem az utánakövetkező minden más kormány meg legyen akadályozva abban, hogy az alkotmány ezen sarkalatos tételének kiforgatására használjon fel egy törvényt, melyet a törvényhozás egyáltalában nem ezen intenczióval szavazott meg. A mélyen t. honvédelmi minister ur talán meg fogja engedni, hogy itt egy nüánszra kitérjek. 0 engem nagyon meg fog érteni. T. i. azt hallom, hogy az ellen talán nem volna kifogás, ha ugy szövegeztetnék a törvény, hogy nem használható fel ez az 1888 : XVITI. t.-czikk a törvényhozás által megtagadott — tehát nem a meg nem szavazott, hanem a megtagadott — ujonczokra. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ez egy fülbemászó argumentum azok számára, kik jóhiszeműségből nem foglalkoznak a kérdés hátterével és a legközelebbi múlt eseményeivel. Nekem rá kell mutatnom arra, hogy volt itt eset, mikor megvolt a képviselőháznak a többsége arra, hogy megtagadja ezeket az ujonczokat, és akkor mi történt ? Egyszerűen elnapolták az országgyűlést. Miután nálunk a prolongácziónak királyi felségjoga fennáll, ö felségének mindig módjában áll, ha ezen törvény alapján akarja az ujonczjutalékot pótolni, megakadályozni azt, hogy a törvényhozás többsége az ujonczjutalékot megtagadhassa. így történt a Fejérváry-íéle esetben. Ilyen történelmi reminiszczencziáFután vájjon ki veszi tőlünk zokon, avagy rossz néven, ha mi ebben a kérdésben alkotmányunk egy fundamentális tételét lelkesedésünk nemes hevével és egyúttal meggyőződésünk minden erejével, ha kell, ellenállva fogjuk megvédelmezni, és talán egyike ezen íeg}

r

vereknek az, hogy ezen ellenállásra önöket is meghívjuk, t. képviselőház ? Mert én meg vagyok győződve arról, hogy bármelyiknek a szivét kopogtatnám meg a t. képviselő urak közül, egy sincs, ki magát magyar embernek vallja, ki a magyar alkotmánynak ilyen módon való kijátszására segédkezet adna. A történelem nekünk rég intő példa arra, hogy ezen a téren ne legyünk könnyüvérüek, hariem legyünk elszántak, s teljesítsük a nemzet jövendője iránt azon kötelességet, merj erre a nemzedékre vár. Ily körülmények közt, mikor mi felkínáljuk önöknek, hogy nem nagy uj evofucziókat és nem nagy nemzeti vívmányokat akarunk, hanem legalább ennek a szerencsétlen nemzetnek alkotmányos védbástyáját nem akarjuk lerombolni engedni, akkor számítunk az önök támogatására. De a t. minister úrtól függ, vájjon kontribuál-e, vájjon a harcz ezen első stádiumában nyujtja-e nekünk azokat a felvilágosításokat, á melyek nemcsak minket, de, meggyőződésem szerint, a nemzetnek nagy egészéi is más hangulatra ébreszthetnék. Rátérek még egy kérdésre, t. i. az altiszti kérdésre. Itt először is arra akarok röviden reflektálni, helyes-e az a szelekczió, a mely történik a lovasság és a gyalogság között, továbbá a tüzérség és a gyalogság között a hároméves szolgálat tekintetében, továbbá a tengerészetnél a négy éves szolgálat tekintetében. Az utóbbiról nem akarok most beszélni, mert én magam, a ki a tengerészetnél szolgáltam, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szívesen teszek konczessziót abban a tekintetben, hogy a haditengerészetnél, különösen annak műszaki részénél, feltétlenül szükséges a hosszabb szolgálati idő. De, mondom, nem akarok erről a témáról beszélni. Minket ugyanis az érdekel, hogy a tervezett reformnak egyik point-je épen az, hogy a lovasságnál, a hol Magyarország van inkább érintve, hozatnék be a hároméves szolgálat az osztrákok javára. Nem akarok most ezen a területen hosszabb vitába bocsátkozni, de legyen szabad rámutatnom arra, hogy honvédségünk máris eleven gyakorlati példáját mutatja annak, hogy helyt nem álló érv az, hogy a lovasságnak feltétlen szüksége volna a három esztendei szolgálatra, mert a mi lovasságunk elég jól van kiképezve a honvédségnél a kétesztendei szolgálat mellett is. De nem árulok én arkánumokat, csak rámutatok a tényekre, a mefyek vigasztalóan intenek felénk a tekintetben, hogy nem szükséges ez a bifurkáczió. Itt van Francziaország példája ; a t. honvédelmi minister ur tudja, hogy ott a kétéves lovassági szolgálat áll fenn. Hazai Samu honvédelmi minister: Ott fizetnek, mert önkénteseket toboroznak ! Polónyi Géza : A t. honvédelmi minister ur lesz oly szives megengedni, hogy én tudom, hogy ő tudja ezeket, hiszen furcsa dolog volna, hogy ezen a téren én oktassam Id Hazai Samut. En csak figyelmeztetem rá, hogy a dolog ugy áll, hogy Francziaország megtalálta a módját annak, miként kell két esztendő alatt a lovasságot helyesen kiképezni. (Sághy Gyula közbeszól.) .... ez nálunk még nincs keresztülvive ugy, a hogy Fran'cziaországban. A dolog igen egyszerű, eltekintve a lovassági szolgálat sokféle alakzataitól; a lovassági szolgálat tudvalevően két részre oszlik : a lóra és az emberre. Más a lókiképzés és más az emberkiképzés (Issekutz Győző közbeszól.) .... a lovassági szolgálat kétségtelenül lóból és emberből áll, ezen nem lehet változtatni. Teljesen igaz az, hogy, ha egy embert mind a két szolgálatban kumulative akarunk kiképezni, akkor vajmi kevés az a két-