Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

B&6. országos ülés- 191i deczember 5-én, kedden. 73 és ez a Baross Gábor-féle korszak, a melynek pedig a szakemberek ma már sokkal több hibáját ismerik fel és konstatálják, mint a mennyi előnyét tudják. Tudnunk keU ugyanis azt, hogy a Baross Gáborféle rendszer egy bizonyos időszakban talán jó volt, de azután túlélte magát és ma, bocsánatot kérek, de a kereskedelemügyi tároza jelenlegi költségvetéséről is,meg kell állapitani azt, hogy az a bizonyos kondzepczió, a mely azt a rendszert pótolni volna képes, vagy azt nyújthatná, a mit az ország vár, mindaddig még hiányzik és az még ebben a költségvetésben sincs lefektetve. Egész általánosságban ugy fest ez a költségvetés, hogy igyekszik sok bajon segiteni és ezért nem lehet szemére vetni, hogy az egyik vagy másik ágat elhanyagolná, de az egész mégis a toldozásfoldozás képét mutatja, a melylyel ha talán a legnagyobb bajokon időlegesen segítünk is, az egész kérdést nem oldjuk meg. Beszédem végén majd foglalkozni fogok, t. ház, az államvasutak kérdésével ; most mindenekelőtt az iparfejlesztés kérdésére vagyok bátor egy kis kitérést tenni. (Halljuk !) Ez a költségvetés 1 millió koronával többet irányoz elő az iparfejlesztésre és pedig azzal az indokolással, hogy a régi iparfejlesztési tételek már jóformán ki vannak merítve. Ha igy nézem is ezt a 7 millió koronányi tételt, a mely 1 millió koronváal több az előzőnél, azt kell megállapítanom, hogy ez a szükséghez képest abszolúte semmi, még abban az esetben is, hogyha nekünk olyan nagy terveink és gondolataink nem lennének, a minőket t. képviselőtársaim erről az oldalról sokszor hangoztatnak. Ha mi nem akarnánk nagyipari állam lenni, hanem kizárólag csak bizonyos kis igényeknek akarnánk megfelelni, ez a tétel még akkor is keveset nyomna a mérlegen. Volt alkalmam betekintést nyerni azokba az aktákba, a melyekben el van mondva az iparfejlesztés sommázott története és ott igen sok rossz szubvenczionálási esetet állapítottam meg. Megállapítottam kivételes dolgokat, a melyeket nem lehet szakszerű szempontból indokolni • megállapítottam, hogy az iparfejlesztési összegeknek, a melyek akkor összesen 26 miihót tettek ki, talán a fele olyanok részére ment, a kik azt egyáltalában nem érdemelték meg. És ennek daczára kénytelen vagyok kijelenteni, hogy bármennyi összeget kérne is az igen t. minister ur ezen a czimen, azt ma is megadnám, abban a meggyőződésben, hogy habár bizonyos részeit ennek a költségvetési tételnek talán indirekt utakon el is szivattyúzzák, mint a hogy az Magyarországon egyáltalában szokásos, ez a tétel mégis a leghasznosabb és a legjövedelmezőbb beruházást foglalja magában. Mert volt alkalmam olyan gyárakat látni, a melyek indokolttá teszik, hogy az iparfejlesztés minél szélesebb körben, minden rendelkezésre álló eszközzel és a legnagyobb áldozatkészséggel továbbfolytattassék, annál is inkább, mert a magyar közönségben elkezdődik végre az indusztrializálódásnak az a stádiuma, a melyben az eldugott RÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XIII. KÖTET. tőkéket kezdik ipari czélokra forgalomba hozni és ezzel az alkotásoknak egész sorozatát megteremteni. T. képviselőház ! Ennek a tételnek az indokolás 4. pontja szerint van egy mondata, a mely szerint a vízi erőkkel az ipari kihasználás érdekében megindítandó akczióra szintén bizonyos összeget óhajt a tisztelt minister ur ebből fordítani. Én ezzel a kérdéssel majd beszédem végén foglalkozom. De örvendetesen kell konstatálni, hogy ennyi évtizedes mulasztás,után, a mikor a kereskedelemügyi tároza nem akarta észrevenni, hogy az iparfejlesztésnek a leghatalmasabb eszköze, a vizierők felhasználása, a mikor nem akarta észrevenni azt, hogy mi nem elsősorban kŐszéntermelő állam vagyunk, hanem vizierőkkel megáldott állam, mégis legalább az első lépést ebben az ötödféísornyi indokolásban megtaláljuk, és ez talán reménységet nyújt arra nézve, hogy a mi szavunk, a kik ezen az oldalon, oly sokat küzdöttünk ebben a kérdésben, nem hangzott el hiába. T. képviselőház! Az iparfejlesztés dolgában van egy pár olyan a közvéleménybe dobott félreértés és jelszó, a melyeket végre le kell küzdeni. Ezek között szerepel az a tétel, hogy nekünk minden ipart, a mely a belfogyasztáshoz szükséges, meg kell teremtenünk és minden iparczikket elő kell állítanunk. Végre, azt hiszem, a magyar közvéleménynek ebből az ostobaságból ki kell gyógyulnia, mert hiszen az iparfejlesztésnek is az az alapfeltétele, hogy fejlesztendők azok az iparok, a melyek fejlesztésének alapfeltételei megvannak, s különösen fejlesztendők azok az iparok, a melyekben a világversenyt fel tudjuk venni, a melyekre Magyarország különösen predesztinálva van, és fejlesztendő minden iparág, a melynek jövedelmezősége biztosítva van. A múlt költségvetés tárgyalása alkalmával ugy fejeztem ki magam, hogy sem nem vagyunk elég gazdagok, sem nem lehetünk elég ostobák ahhoz, hogy a mesterséges narancstermelésre vállalkozzunk, a mikor egyéb területeken pénzünket jövedelmezően hasznosíthatjuk. (Igaz! Ugy van!) Le kellene már egyszer szoktatni a közvéleményt arról áz álláspontról, hogy itt Magyarországon minden iparnak meg kell lennie, hanem inkább rá kell irányitanunk a figyelmét arra, hogy olyan iparczikkek gyártására vesse a súlyt, a melyekre. Magyarország kizárólag alkalmas. A másik dolog, a mely még mindig a magyar közvélemény előtt van, egy olyan röpke szó, a mely azt mondja, hogy nekünk nincs iparunk. Ez az ostobaság annyira meggyökerezett és an}'nyira erőt vett a magyar józan felfogáson, hogy például mindennap adomákban és valóságban elmondják az olyan tényeket, hogy pl. a pozsonyi kefegyár gyártmányait Magyarországon nem vásárolják, csak abban az esetben, ha mint párisi portékát kapjuk vissza, s akkor meglepetéssel konstatáljuk azt, hogy. ha szétbontjuk annak a legfinomabbnak vélt kefe részeit, akkor megtaláljuk benne a pozsonyi kefegyárnak védjegyét, ,s