Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-305
u 305. országos ülés 1911 dcczember h-én, hétfőn. attól, hogy az ipari fejlődés esetleg, nem tudom, a földbirtok helyzetét megnehezíti, a napszámokat drágítja stb. Ezek olyan lappáliák, a melyek az élet tanúságai szerint bőségesen kiegyenlítik egymást, mert tudjuk, hogy olyan országban, a melyben nagy az ipar, drágább ugyan a napszám, de drágább a föld ; nagyobb a föld hozama is, mert nagyobb a kereslet a föld terményei után. (ügy van I ügy van !) És a mint a nagyipar fejlesztését természetesen elsősorban akarnám bevonni a kormányzati akczióba és a közgazdasági politikánkba, ugy magától értetődik, hogy én azt a derék kisiparososztályt a végsőkig támogatandónak, fentartandónak tartom. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha ezen kérdésekkel ez alkalommal általános vonatkozásaikban tovább még sem foglalkozom, ezt egyszerűen csak időbeli ökonómiából teszem. Én ma az iparfejlesztés terén egy problémát kivánok a t. háznak különös figyelmébe ajánlani és ez az a vonatkozás, a melyben a véderő a hazai iparral áll. (Halljuk ! Halljuk!) Jól méltóztatnak tudni, hogy évtizedeken át folynak itt a delegácziókban és egyebütt hajszák, viszálykodások, akcziók arra nézve, hogy Magyarország megkapja a kvótaszerü részesedését azon összegekből, a melyek a véderő czéljaira fordíttatnak. Nézetem szerint ez az egész kvótakeresés, a mint azt Szterényi József t. képviselőtársunk a múltkor igen érdekes, nagy tanultságot és tanulmányokat igényelt beszédében tette, ez az egész kvótaarány megállapítása iránti hajsza teljesen helytelen irány, helytelen álláspont, mert szerintem, a véderővel szemben, legyen az honvédség, vagy közös hadsereg, a magyar államnak, Magyarországnak csak egy helyes álláspontja lehet, az t. i., hogy mindazokat az összegeket, a melyeket a magyar állam, a magyar költségvetés, a magyar államháztartás a véderő czéljaira fordit, vagyis a magy. kir. honvédségre, a közös hadsereg magyar részére, a kvóta szerint Magyarországra eső részére fordit, mindaz itt, az államban dolgoztassák fel, költessék el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy egy ideális álláspontot jelezzek, én azt szeretném, hogy a közösügyi kiadások katonai részéből lehetőleg soha Magyarországból Bécsbe vagy Ausztriába egy krajczár se mehessen át; (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) mindazt, a mit magyar katonákra forditunk, idehaza állítsuk elő és itt költsük el. Ez az álláspontom. Ez álláspontomnak megfelelőleg és ebből kifolyólag voltam bátor a véderővita folyamán határozati javaslatot is beadni, a melyben ezt az álláspontomat precziziroztam. Megjegyzem, t. ház, mert mindig a tárgyilagos igazságot kell keresnünk és keresem is, örömmel állapítom meg, hogy a midőn e felfogásomat a pénzügyi bizottságban először kifejtettem, a t. többség részéről is ennek teljes elismerésével találkoztam. Utalhatok különösen gróf Tisza Istvánnak a pénzügyi bizottságban velem szemben elfoglalt álláspontjára, a mely nagyban és egészben ezt az elvet helyeselte, magáévá tette. Igen természetes, hogy ha mi ilyen elvet felállítunk és ezt az elvet helyeseljük, ebből a magyar közgazdasági életnek még haszna nincs, mert az elvet az életbe is át kell vinni. Es ha van időszerű alkalom, a mikor ezt a kérdést tárgyalnunk és erőltetnünk kell, ez épen a mostani, midőn a véderő-kérdések napirenden vannak. Megvallom azonban egész őszintén, hogy e tekintetben csak egyetlenegy esetet tudok, a midőn ez a kérdés ez elvnek megfelelően, helyesen oldatott meg és ez a haditengerészet 312 milliós hitelének felosztása. Itt már nem mentünk odáig, hogy kerestük, hogy mennyi hektoliter magyar búzát konzumálnak és mennyi magyar bort fogyasztanak a tengerészek, hanem elővettük magukat a 312 millió korona értékű ipari termékeket, hadihajókat, ágyukat, szerelvényeket és ezeket osztottuk fel a kvóta arányában Ausztria és Magyarország közt. Ez az első eset, midőn az ipari részesedés kérdése Magyarországon helyesen oldatott meg és remélem, hogy a keresztülvitel is oly korrekt lesz, mint a megállapodás. Nézetem szerint e tekintetben végig kell mennünk az egész vonalon s különösen azoknak kell ezt tenniök és inszisztálniok, hogy ezt az elvet az egész vonalon keresztülvigyük, a kik a vámközösség alapján állanak, mert ez az egy módja van annak, hogy a vámközösség terütén belül is a magyar ipart tápláljuk, ápoljuk, előmozdítsuk. Gondoskodnunk kell arról, hogy az egész vonalon, kezdve a csákón levő kis rozettátától. . . Kossuth Ferencz: Kétfejű sas! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Igenis, a kétfejű sastól — majdnem mondtam valamit — (Derültség és taps a bal- és szélsöbaloldalon.) a kétfejű sastól kezdve végig mindazokon, a miknek a közös hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg katonájának csákóján és ruháján kell lenniök, mindent igenis a kvóta arányában itt kell előáUitani. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ne legyünk olyan naivak, hogy ha egy cseh iparos árut küld ide, és arra vörös-fehér-zöld pántlikát tesz, már nemzeti lelkesedéstől dobogjon a szivünk és azt higyjük, hogy ez magyar ipar. Itt kell előállítani az egész vonalon mindent, a mit a közös hadseregnek az a része igényel és felhasznál, a melyet Magyarország állit ki, és hogy ezt megtehessük, természetesen le kell számolnunk a helyzettel és bizonyos ipari vállalatokat kell létesíteni. É tekintetben felfogásom szerint elsősorban is minden olyan iparczikket, a melynél ez lehetséges, magyar magángyárban kell előállitani. Ha ilyen gyárak nincsenek, fel kell azokat álütani. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Az a vállalat, a melyet én biztosithatok arról, hogy megkapja a hadsereg és a honvédség ezen nagy szállításait, fel fogja állítani azt a gyárat. Ha pedig vannak oly czikkek, a mint vannak, melyeket a véderő érdekében nem lehet a magánvállalkozásnak átadni, azokat igenis