Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-321

546 321. országos ülés 1911 deczember 23-án, szombaton. hanem mások ellen is a kormány támogatása mellett Hunyad vármegyében folytatott. Most csakis ezzel a jogi kérdéssel kívántam foglalkozni, (Halljuk ! Halljuk !) mert e kérdés nem kisjelentőségü, a mennyiben ez nemcsak egy törvényhatóság első tisztviselőjének magánügye, a kinek legfőbb kincséről : a becsületről van szó, hanem a törvényhatóság autonómiájának kérdése is, mert egy vármegye nyugalmát támadja a főispán túlkapása és az általa védelmezett illetéktelen ministeri beavatkozás. Ez ellen tiltakoznunk országos érdek és a vármegye autonómiája sértetlenségének követelménye, a miért is van szerencsém a következő interpellácziót előterjeszteni: »Interpelláczió a belügyminister úrhoz a miatt, hogy Hunyad vármegye főispánja — felügyeleti jogkörének túllépésével — a vármegyei közigazgatási bizottság által kiküldött vizsgáló-bizottság működésébe törvénytelenül beavatkozik. 1. Igaz-e, hogy Hunyad vármegye főispánja a vármegyei közigazgatási bizottság által a vármegye alispánja elleni fegyelmi ügyben kiküldött vizsgáló-bizottság által elrendelt bizonyítási elvétel mellőzése végett az iránt tett felterjesztést a belügyminister úrhoz, hogy a vizsgáló-bizottságot az elrendelt tanúkihallgatás mellőzésére és az iratoknak a közigazgatási bizottsághoz beterjesztésére utasítsa % 2. összeegyeztethetőnek tartja-e a t. belügyminister ur a főispán ezen eljárását a vármegyei autonómiával és különösen az 1886 : XXIII. törvényczikkben lefektetett azon elvvel, hogy a közigazgatási bizottság által kiküldött vizsgáló-bizottság önálló és kizárólagos hatáskörei bir ? 3. Szándékozik-e a belügyminister ur ezen törvénytelen főispáni előterjesztést visszautasítani és mit szándékozik tenni az iránt, hogy a jövőben a főispán mások törvényes hatáskörébe való beavatkozástól tartózkodjék ? (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláczió kiadatik a belügyminister urnak. Következik 1 Szinyei- Merse Félix jegyző: Lovászy Márton ! Lovászy Márton : T. ház ! Talán nem is ildomos tőlem, hogy most, mikor a képviselőház hosszú ülésezés után rövid időre szünetre megy, igénybe veszem a t. ház türelmét, de erre kényszerit azon körülmény, hogy kénytelen vagyok egy elnyomott, egy mellőzött, széles társadalmi rétegnek, a vasúti munkásságnak tűrhetetlenné vált anyagi helyzetére felhívnom az igen tisztelt háznak, de még inkább az igen tisztelt kereskedelmi minister urnak a figyelmét és kénytelen vagyok ezt megtenni az év vége előtt azon hitben és reménységben, hogy az igen tisztelt kereskedelemügyi minister ur a magyar államnak 1800 milliós budgetjében talán talál némi fedezetet arra, hogy ennek a társadalmi rétegnek igazán elszomorító helyzetén legalább némileg sürgősen segítsen. Ezek a munkások egy kérvénynyel fordultak a képviselőházhoz, amelyben részletesen előadják sérelmeiket és helyzetük tarthatatlanságát. Ezen kérvénynyel és az abban előadottakkal bővebben foglalkozni és azokba belebocsátkozni nem akarok. A jelen alkalommal csupán egy pár számmal akarom illusztrálni azt, hogy milyen ennek az igazán nehéz, nagy fizikai és fontos munkát teljesítő társadalmi rétegnek a helyzete. A magyar államvasutaknál — az 1910. évi üzleti eredmény kimutatásából veszem az adatokat — 77.874 munkás közül egy koronát vagy kevesebbet kapott 2003 munkás, két koronát vagy annál kevesebbet 38.789, három koronát vagy annál kevesebbet 21.844 munkás kapott, ugy hogy e szerint három koronán alul 62.636 munkás dolgozott. Azt hiszem, t. képviselőház, hogy ezek a számok bővebb kommentárt egyáltalában nem igényelnek. Ezekből mindenki megértheti azt, hogy a mai igen súlyos megélhetési viszonyok között két-három koronával nehéz fizikai munkát teljesítő embereknek, a kiknek a nagy része családos és gyermekük van, még a létminimumot elérni is teljes lehetetlenség, ugy hogy minden érző szívvel biró ember beláthatja, hogy ezeken az állapotokon sürgősen segíteni kell. Ezeknek az embereknek a munkaidejük teljesen bizonytalan ; munkaszünetük úgyszólván nincsen. Teljesen ki vannak szolgáltatva a főnökök kénye-kedvének, annyira, hogy ezen sanyarú helyzetük mellett úgyszólván még a pihenéstől is teljesen meg vannak fosztva. Az államvasutak igazgatásának ezen részénél egyáltalában teljesen nélkülöznünk kell a szocziális gondolkodást, a mely ma a munkáskérdések intézésénél okvetlenül szükséges. Ezeknek az embereknek még a kellő elhelyezéséről sincsen gondoskodva. Nyomorult, bűzös odúkban, a melyeket laktanyáknak nevez a magyar államvasút, nyernek ezek a munkások elhelyezést és a higiénia minden törvényének lábbal taposása mellett kénytelenek nehéz fizikai munkájukat és fáradalmaikat kipihenni. A magyar államvasuti munkásokra nézve az 1907-ben megalkotott pragmatika azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ezek mintegy közhivatalnokoknak tekintendők, hogy ezek esküt és fogadalmat kénytelenek letenni ; így vélte a törvényhozás megelőzni azokat a veszélyeket, a melyek a munkások elégedetlenségéből és az elégedetlenségből folyó szervezkedésből származhatnak. Én azonban nem hiszem, hogy ezek a veszélyek ezáltal megelőzhetők lennének, mert ezek az adatok azt bizonyítják, hogy míg 1903-ban hiányért és sérülésért 265.000 K-t fizetett ki a magyar állam, addig 1910-ben már 1,600.011 K-ra rúgott ez az összeg és mig a szállítási határidő elmulasztásáért 1904-ben 62.000 K-t, addig 1910-ben már épen tízszer annyit fizetett ki a magyar államvasút; ez a nagy kár pedig meggyőződésem szerint épen arra vezethető vissza, hogy a munkásság, a mely ott dolgozik, olyan helyzetben van, a mely munkaerejének teljes kifejtését lehetetlenné teszi, a mely elégedetlenséget okoz és mindig a munka teljesítésének rovására megy. Ezek alapján én az igen tisztelt kereskedelem-