Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

320. országos ülés lüíl deczember 22-én, pénteken. 535 Nagy köszönettel fogadom a minister urnak az indokolásban tett kijelentéseit és csak arra kérem, legyen rajta, liogy ne maradjon ez a felismerés eltemetve az indokolás irott betűi között. Erről a kérdésről nem óhajtok többet szólani, mert nem akarom most a zsidóvallásu polgárok szervezetének ügyét behatóbb taglalás alá venni. Szólottam már erről tőleni telhető beható tanulmány alapján s a midőn az akkor elmondottakat, már csak a jogfolytonosság kötelező parancsánál fogva is mindenekben fenntartom s a mikor kijelentem azt is, hogy akkor elfoglalt álláspontom képviseletében ezentúl is teljesíteni fogom kötelességemet, áttérek egy olyan kérdésre, a melynek — azt hiszem, nem lehet ebben a tekintetben különbség a ház tagjai között — tulajdonképeni gerinczét képezi, ezt a kérdést is ugy akarom felemlíteni, hogy az semmiféle érzékenységet akár magának a zsidófelekezetnek a kebelében, akár azon kívül ne érintsen, mert nagy súlyt helyezek arra, hogy a magyar nemzet kultúrájának ezen égető kérdését mindenki tiszta látással méltányolja. Ez a kérdés pedig a rabbiképzés kérdése, (Halljuk ! Malijuk!) amely iránt, meg vagyok róla győződve, az igen t. minister ur is teljes jóindulattal és tökéletes fogékonysággal viseltetik. Nem is lehet ez máskép olyan kormányférfiú részéről, a ki az ezen ügyre vonatkozó minden tárgyban teljes jóindulatot tanúsított, mint a hogy erről magából a költségvetésből mindenki meggyőződhetik — én is köszönettel kijelentem ezt a meggyőződésemet — a ki az izraelita felekezetnek államsegélyét jelentékeny összeggel emelte, a midőn 240.000 K-ban állította be, a ki egy nagyon fontos kérdésben, mint a milyen a Budapesten fennálló országos izraelita tanítóképző mellett felállítandó internátus ügyében, csak legutóbb is a pénzügyi bizottságban, de más alkalommal is olyan teljes előzékenységgel nyilatkozott, s a ki az ország közállapotairól szóló jelentésben is a rabbiképzós ügyét érintve, az' országos rabbiképző intézet ügyeinek tovább nem odázható rendezését is kilátásba helyezi, sőt a mint azt tudom, már részben foganatosította is. T. képviselőház! A rabbikéjDzés ügyének rendezésével a magyar törvényhozás kötelezettségben áll. Az 1895 : XLII. t.-cz. világosan rendeli azt, hogy lelkész és községi előljáró csak az lehet, a ki magyar honos és képesítését magyar iskolában nyerte. (Helyeslés balfelöl.) A törvény az utolsó szakaszában meghagyja a kormánynak, hogy ezeket a rendelkezéseket hajtsa végre. Sajnálattal kell, azt hiszem, pártkülönbség nélkül megállapítanunk, hogy az 1895 : XLII. t.-cz. végrehajtásában abszolúte egyetlen egy lépés sem történt. A törvényt életbeléptető rendelet figyelmesen átolvasva, abban sem egyéb vonatkozásokat illetőleg, sem pedig ezen kardinális pontot illetőleg, semmiféle rendelkezést nem találtam. Csak egyet tudok felemlíteni a kormány részéről azóta tett intézkedések közül: egy nyilatkozatot, a melyet az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister ur volt szives épen a múlt költségvetés tárgyalása során elmondott igénytelen felszólalásommal kapcsolatosan tenni. Én arra kérem a t. minister urat, hogy annak a nyilatkozatnak az életben szerezzen foganatot. Hiszen ha ebben a kinos, sőt — bocsánat a kifejezésért, okom van reá, hogy ezt mondjam — szégyenteljes mozdulatlanságban megmaradunk ezen a téren, akkor az én meggyőződésem szerint vétünk azon legfőbb állami elv ellen, a mely megköveteli, hogy mindent, a mi a tanítás terén történik, az állam ellenőrzése alá kell vennünk. Ez fokozott mértékben áll meggyőződésem szerint a lelkészképzésre, még pedig nem csupán a zsidófelekezetet érdeklőleg, hanem magas állami szempontból valamennyi felekezettel szemben. Megkövetelheti teljes joggal az államkormány, hogy mikor ő az egyházaknak lelkészeit kulturtényezőknek nemcsak elismeri, fentartja, hanem a kongrua utján segélyben is részesiti, hogy azok oly kiképzésben részesüljenek, a mely megfelel legalább azon minimális követelménynek, a melyet egy egyház papjától joggal megkövetelhet nemcsak az állam a maga egységesítő adminisztratív szempontjaiból, de a nemzet is az egységes nemzeti kultúra alapján. A rabbiképzés kérdése, merem állítani, hogy ma már sehol sincs oly elhanyagolt állapotban, mint épen hazánkban. Ha a művelt nyugat valamennyi államát sorra vesszük, sőt a keleten is újonnan alakult államokat, azt tapasztaljuk, hogy mindenütt oly képesítést követelnek meg a rabbitól az illető államok, a mely megfelel annak a kritériumnak, a mit bátor voltam az imént felállítani. Francziaországban az 1844. május 25-én alkotott törvény csak a központi szeminárium növendékei közül mondja választhatóknak a rabbikat. Németországban számos, azóta beleolvasztott, de másfelől ma is fennálló külön államában a rabbiképzés részletesen szabályozva van. Hannoverában egyetem elvégzését követeli a fennálló rend, mert ez a rend megmaradt a Poroszországba való beolvadás után is Hannoverában, a mig Poroszországban és az egész országban nincs a kérdés ugy szabályozva, a mint a felekezet érdeke megkövetelné. Hohenzollern-Sigmaringen német fejedelemségben szintén egyetem elvégzését követelik. Bajorországban a tudományos képzettség kimutatását kívánják. Kur-Hessenben szintén a bölcsészeti fakultás elvégzését; még az egyetemet is megjelöli, hogy ugyanis a würzburgi egyetemet kell végezni. Hasonlóképen Szász-Weimar - Eisenachban, Mecklenburg - Sehwerinbenj Württembergben, szóval a német birodalom igen számos államában szabályozva van a kér-