Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-319

319. országos ülés 1911 deczember 21-én, csütörtökön. .475 Ezt tehát semmikép sem tartom kifogásol­hatónak. Valljuk be őszintén, hogy a mi közjogi kap­csolatunk mellett, a mi szerencsétlen országunk közjogi önállósága úgyszólván sehol sem jut ki­fejezésre, csak a testnevelés terén. Épen a múlt héten elment a magyar labdarugó-csapat Mün­chenbe. Ott volt München városának szine-java, ott volt Alfonz bajor királyi herczeg, ott volt a város és az állam képviselete, nem ugy, mint nálunk, hol néhány képviselőtársam kivételével az u. n. felsőbb osztály vagy azok, kik bizonyos tekintélylyel és sulylyal rendelkeznek, sohasem jelennek meg ilyen alkalommal. Más országban maga az udvar, az állam és a hatóság is képvisel­teti magát. Mondom, múlt vasárnap a mi labda­rugó-csapatunk elment Bajorország fővárosába és ott az udvari méltóságok és állami képviselők jelenlétében győzelmet arattak és becsületet sze­reztek a magyar névnek. Mikor felhúzták ott a müncheni versenytérnek kapufélfájára a magyar trikolort, büszkeséggel tölthetett el minden ma­gyar keblet, mert ott megjelent a magyar köziogi önáüóság, mig külügyi hivatalainknál ezt soha­sem látjuk. Hock János: Többet használ, mint diplo­inácziánk! Sümegi Vilmos: T. képviselőház! A test­nevelés ügyét általában legmelegebben ajánlom a mélyen t. minister ur figyelmébe, és nagyon kérem őt, hogy mikor talán ő is szives volt hozzájárulni ahhoz az inditványhoz, melyet Polónyi Géza t. képviselőtársam tett a földmivelésügyi tárczánál, hogy t. i. a totalizatőr- és bookmaker-dijakból testnevelési - alap fejlesztessék, legyen kegyes végre teljesíteni a testneveléssel foglalkozó egye­sületek azon kívánságát is, hogy az országos testnevelési tanácsot, melyet őszre kegyes is volt megígérni, végre létesítse is. Hiszen kész törvény­javaslatot adott át Berzeviczy Albert, kinek hervadhatatlan érdemei vannak e téren, és mi úgyszólván csak követjük az ő dicső példáját. Az ő elnöklete alatt évekig dolgoztak hozzáértő szakférfiak és ő, ismétlem, kész tervezetet adott át a minister urnak. Az ősz is elmúlt, a tél napjait éljük, de az országos testnevelési tanács dolga sehogy sem halad előre. A másik kérdés a tornaügygyei kapcsolatban —• a mit szintén Dahinten t. képviselőtársam hozott már szóba — a tornatanitók és torna­tanárok dolga. Valóban szégyenletes dolog, hogy 33 év után nem haladtunk semmit, mert hiszen, ha jól emlékszem, 1868-ban iktatták törvénybe a tornatanitás dolgát az iskolákban. Akkor nem lévén az államnak sem költsége, sem szerve ahhoz, hogy a tornatanitókat és tanárokat kiképezze, egy nagyon tiszteletreméltó egyesület hatáskörébe utalták ezt az ügyet, a mely talán mai napig is teljesiti hivatását. Mindenesetre csak dicsérni lehet ezért a nemzeti tornaegyletet, de mégis szégyen­letes egy 20 rnilliós lakosságú országra, a melynek közel két milliárdos budgetja van, hogy torna­tanárképző tanfolyamot nem tud felállítani. Hiszen még Balkánállam sincs olyan, a hol ne volna ily tanfolyam. En nagyon kérem a t. minister urat, hogy ezt a szégyenletes állapotot szüntesse meg, és a magyar állam tekintélyének megfelelően és az ügy igazán nagy horderejéhez képest méltá­nyolja ezt a kívánságot, és állítson a magyar állam is tornatanárképző intézetet. MllZSa Gyula: Majd a 800.000 koronából, a totalizatőr-illeték 3%-os emeléséből. Sümegi Vilmos : Ha abból nem, hát egy csata­hajó árából. Honnan veszik a pénzt, azt a mi­nister ur jobban tudja, ebbe nem ártom magam ; csak meglegyen, mert szégyene az országnak, hogy nincs meg. A magyar ifjak külföldi szereplése rendjén át kell térnem egy másik kérdésre, a mely, ha nem is függ össze a testnevelés kérdésével, de rend­kívül fontos szerepet volna hivatva betölteni a magyar néplélek művelésében. Kenedi Géza t. képviselőtársam a múltkor beszélt kabarékról, pornográfiákról és sok érdekeset mondott; de a mikor az ilyen nemzetrontó, nyelvrontó és erkölcs­rontó dolgokról beszélünk, nem hagyhatjuk ki azokat a dalokat és kuplékat sem, a melyek közt — nem tudom, idegen nyelvből forditják-e, vagy pedig akad oly hitvány magyar, a ki ilye­nek írására vállalkozik — akárhány nem olyan, hogy a magyar államot, mindazt, a mi becsüle­tes, a nemzet históriája és tradicziója szerint tiszteletreméltó, kigúnyolja, gúnyolja az erkölcsöt, hitet és minden egyebet legyaláz. Ezekkel szemben a magam részéről nagyon fontosnak tartom, hogy a népdal dolgát, a nép­zenének dolgát is a t. minister ur nagyobb figye­lemre méltassa. Ugy tudom, e téren a vidéki szegény dalárdákra van bizva minden, a melyek a maguk költségén vagy adakozás utján vagy bálok, hangversenyek, tánczmulatságok révén szerzett jövedelemből tesznek valamit, de köz­pénzből alig történt valami. Pár évvel ezelőtt, talán öt év előtt, alakult az egyetemi énekkar és a műegyetemi énekkar, a mely igazán tiszteletre­méltó munkásságot fejt ki. És ez az egyetemi énekkar néhány hét előtt Berlinbe ment, meg­nyerte a német sziveket a magyar dalnak. (He­lyeslés.) A mikor igy ünneplik a magyar dalt és zenét, kellene, hogy ez meghassa az önök szivét is. (Mozgás a jobboldalon.) Bizony kellene és a nemzeti becsület ily kiváló képviselete érdekében kívána­tos volna, hogy a t. minister ur is nyissa ki azt a bizonyos állami bugyellárist és a népdal-körök és egyetemi énekkarok támogatására adjon valamit. Az egyik, a mely mellett szót emeltem, a test­nevelés ügye, a másik az egyetemi énekkar ügye. Mindkettőt fejleszteni és támogatni kell. mert egyik a magyar testet, a másik a magyar lelket akarja neveim. Ez nem pártkérdés, (Ugy van !) és kérve kérem önöket, karolják fel ezeket, mert e téren becsületes, igazi nemzeti munkát lehet foly­tatni. (Helyeslés.) 60*

Next

/
Thumbnails
Contents