Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-319

468 319. országos ülés 191Í deczember 2í-én, csütörtökön. lésügynek talán ujabb tipusu iskola felállításával ; nagyon helyes volna, ha szándékát keresztülvinné. Hiszen szükség van erre. Magyarország népességének épen a legnagyobb tömege, a mezőgazdasággal foglalkozók, nem találnak elég alkalmat és módot a kiképzésre, szükség volna, hogy ezek részére gondoskodjék az állam megfelelő szakoktatásról. Dicséret illeti a közoktatásügyi kormányt abból a szempontból, hogy ez irányban a kezdő lépéseket megtette. Tudomásom van róla, hogy az u. n. polgári iskolákat reformálni akarja a minister ur, és erre nézve a kezdő lépéseket megtette. A ministeriumban kijelölte a reform kidolgozására hivatott egyént és az foglalkozik is a kérdéssel. A reform azonban, mint hallom, abban állana, hogy a polgári iskolák alsó négy osztálya megmaradna a mostani tantervvel és a felső osztályok három osztályra egészíttetnének ki, hogy igy összesen hét osztálya legyen a polgári iskolának és a felső három osztályban taníttatnának gazdasági, esetleg ipari ismeretek. A tervezet szerint azonban ez az iskola semmiféle minősítéssel nem birna és nem bírna az egyéves önkéntességi kezdvezménynyel £.em. Az iskolát egyelőre próba-iskolaként szándékozik a ministerium felállítani, ugy tudom., hogy talán már a jövő évi költségvetés keretében. Bn nagyon szeretném, hogy e terv megvalósítása nem sokáig késnék, mert igazán szüksége van földmivelő népünknek arra, hogy végre az iskola közeledjék hozzá és szakismeretek elsajátítására alkalma legyen. Nincs egyetlen társadalmi osztály sem, a mely annyira ki volna téve a magasabb értelmiséggel biró osztályok kizsákmányolásának, mint épen a földmivelő nép. Egyrészt ez indokolja azt, hogy részükre is megfelelő nevelést adjunk, másrészről indokolja azt a gazdasági viszonyok változása. Eégebben, 30—40 esztendővel ezelőtt ugy volt, hogy a kisgazda az ő földjét olyan szép eredménynyel munkálta, a milyent a nagyobb birtokok felmutatni nem voltak képesek; a viszonyok azonban időközben nagyot változtak, és ma már a nagyobb birtok produkál többet, mint a kisbirtok, s ez onnan eied, hogy a nagyobb birtokosok szakembereket alkalmaznak, kik a földmivelés terén üdvös és hasznos intézkedéseket tesznek, és általában gazdasági szaktudásukat és ismereteiket érvényesitik. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy a kisgazdának a földmivelésre vonatkozó szakismeretei gyarapodjanak, mert ettől várhatjuk csak, hogy gazdálkodásuk czélszerübb, okszerűbb és eredményesebb lesz. Az imént említett tervezet azonban olyan alakban, mint előbb emiitettem, nem fog megfelelni czéljának. Annak az iskolának már az első osztálytól kezdve kell bizonyos ismereteket tanítani, melyek az ipar és mezőgazdaság körébe tartoznak, és ha azt akarjuk, hogy az a fiatalság csakugyan kedvvel tóduljon abba az iskolába, és végezze el annak mind a hét osztályát, és szert tegyen ott bizonyos praktikus ismeretekre, akkor szükséges, hogy az ne legyen valami zsák-utcza, melyben megfeneklik ismereteinek kibővítése, hanem képesítsen feltétlenül arra, hogy abból a magasabb gazdasági és ipari szakiskolákra átmehessen a tanuló. Különösen pedig meg kell adni kedvezménykép azoknak, kik a hét osztályt elvégzik, az egyévi önkéntesség kedvezményét, mert ha ezek a feltételek nem lesznek meg, akkor azok az iskolák, illetve annak felsőbb osztályai szintén nem lesznek életképesek és népesek s igy a tulaj donképeni czélt, a tömeges oktatást e téren — nem érjük el. Én tehát azt kívánnám, hogy a tervezet bővíttessék ki ily irányban, és hogy ez a tervezet mielőbb meg is valósittassék, kívánatos volna, ha a minister ur már az idei költségvetésbe felvenne egy összeget, mely a polgári iskoláknak ilykép való felállítására szükséges. T. képviselőház ! Az állami elemi népiskolai tanítók legutóbb Budapesten kongresszust tartottak és ott fizetésük javítását kérték. Gyűlésük nem volt sima, hangjuk nem volt udvarias, mert elkeseredettek voltak a tanítók, kik eddig szép szerével hiába kérték fizetésük és helyzetük javítását. Az óriási drágaság, mely most az egész országban megnehezíti a megélhetést, reájuk különösen reá nehezedik, s indokolttá teszi kérésük teljesítését. A kultuszminister ur legközelebbi beszédében kitért erre a kérdésre is és kéri a tanítóságot, hogy lehetőleg komolyan fogják fel ezt a kérdést, ne ragadtassák magukat túlzásba, ne fenyegessenek holmi kultuszsztrájkkal, mert mig ez egyrészt nem méltó a tanítóság múltjához és erkölcsi presztízséhez, viszont másrészt rendikvüli módon meg van nehezítve a kormányban a becsületes törekvés ezen kérdés megoldására. Én magam is jobb szerettem volna, hogyha ez a gyűlés simán folyik le, de méltóztassék a tanítók helyzetét a valóságban megtekinteni. Most, midőn a gazdasági viszonyok oly kedvezőre fordultak, hogy a földmivelés és ipar meglehetős jövedelmezőséggel dolgozhatik, a legegyszerűbb földmivelőnek és iparosnak a keresete meghaladja a tanítók fizetését. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ugy vagyunk kint az életben, hogy csak annak van tisztelete és becsülete, a ki oly jövedelemmel rendelkezik, melyből tisztességesen, nyugodtan és kényelmesen megélhet. Ma mindenkinek a jövedelme szaporodik, csak a tanítóké nem. Úgyszólván semminek sem tekintik ma már az életben a tanítót és ez abból folyik, hogy kevés a fizetése s nem tud állásának megfelelően nyugodtan és biztosan élni. Panaszkodik fünek-fának és ez a panaszkodás rontja tekintélyét. De mit tehet ? Igy véli elérhetőnek törekvését. Az a tanító, a kinek ezer korona fizetése van, nem tud abból megélni, hacsak nem csinál adósságot. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Elvégre is nem lehet olyan gavallértempója a tanítónak, mint például némely képviselőnek vagy gentryembemek, hogy, ha a viszonyok ugy fordulnak,