Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-317

317. országos ülés 1911 csak egy csekély töredék az, a mely talán különvéleményt jelentene ki, (Felkiáltások a jobbközépen: Nincs is!) talán nincs is, bár ne legyen, hiszem, bogy a legközelebbi időben a katholikus autonómia, a mely hitéletünknek és társadalmi életünknek is nagy, erős, hatalmas intézménye lenne, mielőbb meg fog valósulni. Nekünk katholikusoknak az ellen elvileg és financziális szempontból is véve a dolgot, semmiféle kifogásunk nincs, hogy ezzel kapcsolatosan a protestáns államsegély akár junktim alakjában megoldódjék, — minden egyes vallásfelekezet részére a teljes mozgási szabadságot akarjuk biztosítani, — csak azt diffikultáltuk, hogy mig az autonómia kijárt minden vallásfelekezetnek, épen az államalkotó katholikus vallás volt megfosztva az autonómia élvezetétől. (Mozgás.) A t. kultuszminister ur beszédében szembeállította a kultúrát és a hadsereget, illetőleg azt a gondolatot pendítette meg és fejtegette, hogy a kultúrára és a hadseregre mennyiben költünk. Mindannyiunk, a kik reálpolitikát folytattunk a parlamentben, kétségtelenül konstatálni vagyunk kénytelenek, hogy a nemzeti élet szabad fejlődésére, az iparnak és a kereskedelemnek, a nemzeti munkának, termelésnek biztosítására tényleg szükség van arra is, hogy mi azt a mai világban szokásos módot, tudniillik a militarizmus segítségével megvédelmezzük. Ezt nem is diffikultálta egészben véve e jsarlamentnek a polgári pártokhoz tartozó egyetlen képviselője sem. Mi csak azt nehezményeztük, hogy a hadseregre költött költségek aránytalanok a nemzeti kultúrára költött költségekkel szemben, és hogy a legéletbevágóbb érdekek elől is elvonják a szükséges anyagi előfeltételeket. Azt mondotta a t. kultuszminister ur, hogy lehetetlen kultúrát, nyugodt nemzeti munkát folytatni egy országban, a hol a parlament éveken át az obstrukczió jegyében áll, és ezért a törvényhozás gépezete bizonyos zökkenéseknek van kitéve. Tagadhatatlanul ugy van és elvileg én is azok pártján vagyok, a kik azon elvi állásjDonton állanak, hogy minden obstrukcziót meg kellene végleg szüntetni. Ennek azonban egyetlen előfeltétele van, a mely a dolog lényegében rejlik, t. i. oly parlamenti reform, a mely módot és alkalmat nyújt az egész népakarat szabad megnyilvánulására. Meg vagyok róla győződve, hogy a legradikálisabb és a legszélsőbb áramlatok, szocziális szempontból is, ha be tudnak jutni a parlamentbe (Közbeszólások a jobbközépen : Obstruálnak!) nem fognak obstruálni, mert épen a szélső radikális pártokból alakulnak a parlament munkaképességét biztosító többségek, a melyek ha nem is fogadják el a költségvetést, de trükkökkel, formalizmussal megakasztani a parlament munkáját nem szokták. Ha nagy konczepczióról beszél a t. kultuszminister ur, egyetlen nagy konczepczióra van szükség, és ez az, hogy a parlamenti erők egyensúlyát az egész vonalon állítsuk helyre. Az az deczember 19-én, kedden. 435 obstrukczió, a melyet a t. minister ur elitélt, másodlagos jelenség tulajdonképen, az az obstrukczió csak másodlagos tünete a betegségnek, a mely az egész ország törvényhozásában és közéletében van. A mint ezen segítve lesz, azáltal, hogy biztosíttatik az egész nép beleszólása az ország sorsának elintézésébe és biztosíttatik, a mi talán még fontosabb, a népakarat szabad megnyilvánulása szabad az egész vonalon, akkor egyetlen egy párt sem fog" megállhatni az ország közvéleménye előtt, mely még azontúl is a többségi akaratnak itt a házban alá nem veti magát. A kultuszminister ur czélzott arra, hogy neki is nagyszabású tervei vannak a jövőre nézve a magyar népoktatás fejlesztése tekintetében. Biztosithatom a kultuszminister urat ugy a saját pártom, mint a többi ellenzéki pártoknak ez irányú véleményéről is, hogy bárminő formában jelentkezzék is egy olyan javaslat, mely alkalmas mód arra, hogy a magyar nép nagy tömegének kulturnivóját emelje, az ellenzéki pártok a legmesszebbmenő áldozatkészségtől sem riadnak vissza, sőt még azzal a gondolattal is meg tudnak barátkozni, hogy bizonyos ujabb terheket vessünk ki az állampolgárokra e kulturális intézmények fejlesztése és tökéletesítése érdekében. Nagy örömmel fogadtam a kultuszminister ur azon kijelentését, mely különösen a katholikus népnek és a katholikus népmozgalmaknak évtizedes kívánsága volt: a párbér rendezését. Ez egy óriási szocziális jótétemény volna a pariferiákon mindenütt a népre, mert a falu hivatásos vezetői, a tanító, a j>ap és a nép közt levő ellentéteket és súrlódási felületeket kisebbítené és sok mindenféle okot megszüntetne, melyre épen a nemzeti kultúra munkája, mint akadályokra talál a vidéken. A vitában szó esett és a kultuszminister ur is megemlítette a felekezeti internátusokat, T. ház! Nekem volt módom és alkalmam ezeket a felekezeti internátusokat közelebbről tanulmányozni, ha nem is mint azoknak lakója, de állandóan érintkezésben voltam olyanokkal, kik ott nevelkedtek. Mondhatom a mélyen t. háznak és azt hiszem, hogy sokan tanúbizonyságot tehetnének erről talán a szeinbenülő pártból is, kik gyermekeiket ezen internátusokban szokták neveltetni, hogy müyen áldásos működést fejtenek ki ezek az intézmények. Azt mondja a kultuszminister ur, hogy nem volna szükség a katholikus középiskoláknak oly arányú fejlesztésére az utóbbi időben, ha már a régebb időben is olyan államsegélyben részesültek volna a katholikus középiskolák, mint az állami középiskolák. Bátor vagyok megjegyezni, hogy az a néhány kir. kath. középiskola, mely most alakulóban van, nem lehet szálka azok szemében, kik a keresztény és katholikus vallásoktatást el nem fogadják a 55«