Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-317
3Í7. országos iiíés 19Ü ezeket a gyermekeket be lehetett volna Íratni. Sajnos, ebből a 24.216 gyermekből 23.000, vagyis az egésznek 95%-a volt magyar anyanyelvű. Az összes elemi iskolák száma Pest vármegyében 598. Vagyis 2000 lélekre esik egy iskola. Ez feltétlenül kevés. De ha még figyelembe veszszük azt, hogy ebből az 598 iskolából 514 volt vegyes iskola és 281 volt osztatlan iskola, 285 részben osztott iskola és mindössze csak 32 volt teljesen osztott, vagyis teljesen kifejlődött, nivón álló tipus, akkor, t. képviselőház, megint csak arra az eredményre jutunk, hogy Pest vármegyét a közoktatásügyi kormány nem részesiti abban a figyelemben, a melyben országos érdekből részesíteni kellene. 128 összesen, az egész vármegyében, az állami népiskolák száma, és hogyha én teljesen elfogadom a t. közoktatásügyi minister urnak azt az álláspontját, hogy az állami iskolát ő kiegészítő típusnak tekinti és ott állítja fel, a hol részben nemzetiségi viszonyok azt indokolttá teszik, részben a hol sem a község, sem a felekezet iskolát állitani nem képes, mondom, ha teljesen magamévá teszem is ezt az álláspontot, mégis kérnem kell a t. közoktatásügyi minister urat, hogy ne csak Trencsén vármegyében, a hol a tárgyalás alatt lévő költségvetés szerint az uj állami iskoláknak nagy részét fel fogja állitani, ne csak ott állítson fel állami iskolákat, hanem tessék magyar vidékeken is és azokban a vegyes községekben is, a hol a magyarság túlnyomó számban van, a hol a magyarosítás munkáját eredménynyel és sikerrel lehet végezni és eredménynyel lehet folytatni. (Helyeslés a baloldalon.) Áttérve, t. képviselőház, a gyógypedagógia tételére, itt köszönettel tartozom a t. közoktatásügyi minister urnak, hogy a gyógypedagógiai tanárok státusrendezését, ígéretéhez képest, már ebben a költségvetésben, meglehetősen megvalósítani igyekszik, a mennyiben 29.190 koronát állított be a költségvetésbe a gyógypedagógiai tanárok státusrendezésére. Tannak azonban itt még mindig sérelmek, vannak egyes panaszok. Az első panaszuk ezen gyógypedagógiai tanároknak, hogy ámbár a t. közoktatásügyi minister ur azt helyezte kilátásba, hogy a polgári iskolai tanszemélyzet létszáma rendezésének mintájára azokkal egyenrangúan szándékozik anyagi helyzetüket rendezni, ez nem történt meg és még mindig meglehetős nagy a különbség a polgári iskolai és a siketnéma-intézeti tanárok között, még pedig ezen siketnéma-intézeti tanerők, illetőleg a gyógypedagógiai tanárok rovására. Mert, t. képviselőház, itt egy olyan jelenséggel állunk szemben, a mely a polgári iskolai tanároknál és egjéb státusoknál nem szokott előfordulni. En t. i. készséggel elismerem és konczedálom azt, hogy a t. közoktatásügyi minister ur évről-évre a XI. fizetési osztályban lévő állások nagy részét megszüntetni iparkodik és ezt meg is teszi. De ugyanakkor, a mikor ily jelentéíczember Í9-én, kedden. 4^3 kény számú XI. fizetésbeli osztályt megszüntet, ugyanakkor uj intézeteknek szervezése és uj intézeteknél alkalmazandó uj tanerők kinevezése folytán megint egy jelentékeny szám kerül bele ezekben az uj intézetekben a XI. fizetési osztályba, a mi az egész státusrendezést — hogy ugy fejezzem ki magamat — megrontja, mert nem érjük el vele azt a törekvést, a melyet jogosnak és méltányosnak elismerek, hogy t. i. a XI. fizetési osztály teljesen megszűnjék és a minister ur Ígéretéhez képest a X-be, IX-be és VlII-ba legyenek megharmadolva ezen tanárok, s az egész státus ezen három fizetési osztályba legyen beosztva. Sürgetem egyúttal az érzéki és értelmi fogyatkozásban szenvedők oktatásáról szóló törvényjavaslatnak mielőbbi beterjesztését. E tekintetben a költségvetés indokolásának egy szomorú passzusát leszek bátor felolvasni, a mely szerint maga a t. kultuszminister ur elismeri és hangoztatja, hogy (olvassa): »a siketnémaintézetek elégtelensége miatt, a minek oka az anyagiak hiányában rejlik, több ezerre tehető hazánkban azon siketnémák száma, a kik teljesen analfabéták és a kik ennélfogva a társadalom kegyelemkenyerére vannak utalva.« Hogy ez mit jelent, azt nem szükséges ecsetelnem. Jelenti azt, hogy több ezerre rug azon emberek száma, a kik a sors mostohasága folytán betegnek, siketnémának születtek és a kiknek a magyar kultúra nem teszi lehetővé, nem ad módot arra, hogy az állati életet élő siketnémaságból, elvégezve a tanfolyamokat, irni-olvasni tudó, gondolkozó, az értelmi életben résztvevő állampolgárokká lehessenek. Épen azért kérem a t. minister urat, hozza mielőbb a ház elé ezt a javaslatot és meg lehet győződve, hogy minden párt a legnagyobb szimpátiával fogja azt fogadni és a szükséges költségeket meg fogja szavazni. Hogy mennyire hátra vagyunk még e tekintetben, legyen szabad erre nézve a francziaországi állapotokat ismertetnem. Erancziaországban a siketnémák száma az 1901. évi népszámlálás adatai szerint 19.514, ezzel szemben a sokkal kisebb népességű Magyarországon a siketnémák száma volt 1900-ban 22.126, vagyis nemcsak aránylagosan, de abszolút számokban is sokkal nagyobb; a vakoké 16.782, a hülyéké 26.659, vagyis összesen 80.000-re rug ezen szerencsétlenek száma, és ebből a 80.000-ből több ezerre rug azoknak a száma, a kik az intézetek elégtelensége miatt oktatásban nem részesülhetnek. A t. kultuszminister ur által e tekintetben készített törvényjavaslat azon intézkedését, a mely az uj intézetek felállítását a törvényhatóságok kötelességévé teszi, nem tartom szerencsés megoldásnak, mert attól félek, hogy ezzel az intézkedéssel ad calendas graecas halasztjuk az intézetek felállítását. Eélő ugyanis, hogy a törvényhatóságok nem lesznek abban az anyagi helyzetben, hogy a
