Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-303

505. országos ülés i9íi deczember í-én, pintekéit 23 De már most a t. kormány elénk terjeszti, hogy 25 millióval kedvezőbb ez a költségvetés, akkor, a mikor ebben az eredményben igen nagy része van annak, hogy sokkal több kölcsönt vettünk fel az idén, mint tavaly. Ilyen módon nem lehet költségvetést beállítani. És kifogásolom azt is, hogy a beruházások tételébe veszik fel azokat az összegeket, a melyek voltakép a rendes kezeléshez tartoznak. Igaz, hogy az állami hitel szempontjából feltétlenül kivánatos, hogy ne deíiczites költségvetés terjesztessék az országgyűlés elé ; de, t. ház, akármiféle irányzat követelje azt, a nagy czélt, kétségtelen, hogy ez a költségvetés, a mikor nem reális, akkor nem reális. Már pedig, ha megvizsgáljuk a vasúti költségvetést, megállapítjuk, hogy ez az eredmény egyáltalában nem reális. Az a 97 millió korona, nem mondom, hogy teljes egészében, de nagy részben olyan, a mely nem a beruházások körébe tartozik. Ha figyelemmel kisérjük, különösen a közlekedési eszközöknek, a kocsiknak tételét, azt látjuk, hogy a rendes költségvetés keretébe 35 millió korona van beállítva, mint olyan összeg, a mely ezeknek a karbantartására szükséges csupán. Az általános költségvetés öt és gondolom két tized millió korona összeget vett fel, mint olyant, a mely a selejtezésre szánt tárgyak kicserélésére szükséges. Ámde, ha megnézzük a [részletes indokolást, azt látjuk, hogy ez az 5'2 milüó korona már az 1906. és 1907. években elköltött összegeknek a kifizetésére, rendezésére van fordítva. Magára tehát arra, hogy uj mozdonyok szereztessenek be, kiselejtezés utján és uj kocsik szereztessenek be, magában a rendes költségvetésben nem találunk adatot, és nem találunk erre felvéve semmi összeget. A költségvetés indokolásában azt, mondja, hogy 15 év alatt 579 mozdonynak kiselejtezése szükséges, ez évi átlagban 38 darab mozdonynak felel meg. Ennek daczára, a költségvetésben a beszerzési tételben csak 19 drb mozdonynak a beszerzését találjuk, ellenben a beruházások közé utalják a többit. A személykocsikra vonatkozólag még szomorúbb a mérleg, mert a rendes költségvetés keretében a rendes kezelésben egyáltalában nem foglaltatnak uj kocsibeszerzések, ellenben, mint kölcsönből beszerzendők vétettek fel azok a kocsik, a melyek voltaképen a kiselejtezés alá kerülő kocsik helyébe kell, hogy vásároltassanak. Sőt tovább megyek, a költségvetés képet és adatot nyújt a tekintetben is, hogy maga az az összeg, a mely itt kocsik beszerzésére van felvéve, a kiselejtezés czimén pótlandó részt sem képes kellőleg pótolni. Itt van felvéve a kocsiállomány 80.000 darabban. Ennek a 80.000 darabnak a pótlására, a mit itt számításba veszünk, ez magában véve nem elégséges. Az az igen érdekes kimutatás, a melyet a kereskedelemügyi ministerium a költségvetési indokolásban mutat ki, hogy mennyibe kerül a kocsik fentartási költsége, kellő tájékoztatást nyújt nekünk a tekintetben, hogy minálunk a kocsik terén sokkal nagyobb beruházásra, befektetésre, illetve a rendes kezelés keretében sokkal nagyobb pótlásra van szükség. Hiszen, ha^nézzük a személykocsik tételét, azt látjuk, hogy amig 1906-ban 698 koronát kellett átlagosan fordítani egy személykocsira, számítva annak- fentartására és jókarban tartására, addig már 1907-ben 1035 korona van felvéve, tehát 50%kal több majdnem, mint a mennyit hat esztendővel ezelőtt kellett átlagosan fevenni egy kocsira. Ebből le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a kocsipark olyan rossz állapotban van, hogy annak rendbehozatalára azok az összegek, a melyek itt felvétettek, egyáltalában nem lehetségesek. És ha már most azt látjuk, hogy ezeknek a pótlásánál kölcsönnel dolgozunk, a melylyel megterheljük az általános költségvetést, akkor szomorúan kell látnunk a jövőt, hogy a magyar államvasutak további élete meg fogja terhelni az állami költségvetést tőkeadósságban, kamatteherben olyan nagy mértékben, hogy abból mi kilábolni egyhamar aligha tudunk. Ez a szomorú perspektíva részben kétségtelenül indokolja annak az álláspontnak helyességét is, hogy bizonyos tarifaemelésekre szükség van. Ámde, t. képviselőház, bár nem tudom, hogy e tekintetben a tarifabizottság milyen álláspontra helyezkedett, a mennyiben részleteiben nem ismerem a dolgot, a magam részéről mégis irányadó elvnek kétségtelenül azt kell tartanom, hogy ennek az állapotnak szanálása nem eredményezheti és nem szabad, hogy eredményezze azt, hogy megfojtsuk a forgalmat, hogy annak nagymérvű emelkedését redukáljuk és ily módon igyekezzünk a vasutak állapotán segíteni. A midőn tehát rátérünk arra az u. n. krajczáros tarifára, a melyet a pénzügyminister ur helyezett kilátásba, akkor véleményem szerint megölünk egy olyan nagyjjjkonczepcziót, a minő a zóna-tarifa, a melynek közgazdasági szempontból és a lakosság szempontjából való üdvös hatását hosszú esztendők taj)asztalata bizonyítja. Hogy a vasutaknál ezek a szomorú állapotok észlelhetők, ennek nagy okát a forgalom rohamos emelkedésében látom, sőt mondhatom, hogy talán a legnagyobb mértékben arra kell fektetnünk a súlyt, hogy ezzel az állapottal számoljunk, s hogy a nagymérvű forgalmat megfelelően le tudjuk bonyolítani, ki tudjuk annak igényeit elégíteni. Hiszen nem térhetünk ki az elől a tény elől, hogy néhány esztendő alatt mintegy 50 millióval szaporodott az utasok száma. Kétségtelen az is, hogy a mikor a személyforgalomban ilyen helyzettel állunk szemben, ugyanakkor a teherforgalomban is hasonló állapotok uralkodnak, s akkor nekünk ennek megfelelőleg kell a programmot és a konczepcziót megcsinálnunk, számitanunk kell arra is, hogy a jövőben szintén hasonló emelkedések lesznek, ennek a forgalomnak helyes lebonyolítását kell tehát tervbevenni, nem pedig arra törekedni, hogy erőszakosan megakadályoz-