Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-303
18 303. országos ülés Úll deczember i-én, pénteken. Reök Iván: . . . liogy a kormány a gyufát monopolizálni s a gyufagyárakat kisajátítani tervezi. Ez a kir bár több hónapja el van terjedve, de még semmi sem történt a gyufagyárosok megnyugtatására, ugy hogy ezek valamennyien nagy aggodalomban vannak és nem merik üzemeiket fejleszteni, mert teljesen bizonytalan a sorsuk. Hozzájárul még ehhez az is, hogy, a mint méltóztatnak tudni, épen az idén, januárban hozatott egy törvény a fehér és sárga foszfor tilalmazása tárgyában. Ebben a törvényben, a mely időközben szentesítve is lett, ki van mondva, hogy fehér és sárga foszfor gyártására alapított uj gyufagyárak nem létesíthetők. Ennek daczára Horvátországban Wrbovkó faluban egy konzorczium mégis engedélyt kapott egy gyufagyár létesítésére s a fiumei »Novi List« október 17-iki számában rendkívül érdekesen van leirva ennek a gyárnak felszentelése, a banketten elhangzott nagy jelentőségű beszédek tartalma stb. Szóval Horvátország nagyban ünnepelt ennek a gyufagyárnak megalapításánál. En azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulok a kereskedelemügyi minister úrhoz, méltóztassék a kedélyek megnyugtatása végett ezt a kérdést tanulmány tárgyává tenni — a vonatkozó iratokat szívesen szolgáltatom át, — s méltóztassék megvizsgálni, miben áll a dolog. Mert hiszen Magyarországnak ipara annyira szegény, hogy ha még az üzemfejlesztés lehetőségét is elvonjuk tőle és esztendőn át abban az aggodalomban tartjuk gyárosainkat, hogy létük vagy nem létük kérdése Damokles kardja gyanánt függjön felettök, annak helyzete még a jelenleginél is igen kedvezőtlenebbé válik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Áttérek már most az uti ügyekre, mielőtt azonban ezt tenném, tisztelettel egy kis szünetet bátorkodom kérni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szó illeti Reök Iván képviselő urat. Reök Iván: T. ház! (Halljuk! Sálijuk!) A t. előadó ur igen érdekesen mutatott rá arra, hogy Magyarország úthálózata mennyire el van maradva, és hogy annak fejlesztése minő koloszszális közgazdasági érdeket képez. Nekem is az a meggyőződésem, hogy ezen a téren sürgősen nagy munkásságot kell kifejteni, mert hiszen Magyarország közgazdasági viszonyainak pangása és kedvezőtlen állapota sok tekintetben összefügg úthálózatunk fejlesztésének kérdésével. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nagyon sok, száz és száz önálló gazdaság azért nem képes intenzív gazdálkodást folytatni, mert útja nincs, és egy nagyon egyszerű példa a való életből bizonyítja azt, hogy a gazdaközönségre nézve micsoda különbség az, ha útja van, vagy ha nincs útja. (Ügy van! a baloldalon.) Egy 10 métermázsányi tehernek 15 kilométernyi útvonalon való szállítása, ha jó, köves utón történik, alig kerül többe 7—8 koronánál. Tudjuk, hogy a gazdaközönség a nyár folyamán el van foglalva és a szállításokra őszszel és tavaszszal kerül inkább a sor, a mikor az utak rendszerint rosszak. Nos, kérdem én akármelyik gazdatár-samat, vájjon mibe kerül azután nem kövezett, sáros, rossz utakon annak a 10 métermázsányi tehernek 15 kilométerre való elszállítása? Bizony időnként 30—40 koronába is belekerül. Ezek megbirhatatlan tételek s ezek képezik egyik okát Magyarország gazdasági állapota elhanyagoltságának. 1 ^, koalicziós kormány annak idejében ezen a téren is igen jelentős regeneráló munkát hajtott végre és nem győzöm eleget hallani a kerületemben lakó választópolgároktól a dicséretet, hogy ime, Csongrád vármegyének úthálózata ama rövid időn belül, a mely alatt a koalicziós kormány vezette az ország ügyeit, 100 kilométerrel gyarapodott. Nagy dolog ez s igen soknak látszik, de magyarázata az, (Zaj. Elnök csenget.) hogy a koaliczió előtti kormányok idejében egyáltalában nem nagyon sokat törődtek azzal, hogy a vármegyék az útadókkal miként gazdálkodnak s így történt azután, hogy Csongrád vármegyében, ebben az aránylag nem nagy vármegyében a,z utala]:> túlontúl leköttetett a Tisza balpartján létesített viczinális vasutak támogatására s most annyira ki van merülve Csongrád vármegyének közúti alapja, mikép, ha az állam évrőlévre 60—70—80 ezer koronával nem dotálná a budgetjét, még az utbiztosokat és utőröket sem tudná fizetni. A koalicziós kormány idejében az is jelentős, helyes és raczionális cselekedet volt, hogy osztályozták az utakat, kiválasztották azok közül az elsősorban fontosakat és egy 12 esztendős cziklust állapítottak meg, a mely alatt ezeket az utakat ki kell építeni. Sajnos, elég hosszú időt szabtak, de én ugy veszem észre, hogy az a hosszú idő sem lesz elég a czélnak megvalósítására. De, hogy Magyarországon az útépítés és az utügy menynyire elhanyagolt állapotban van, arra nézve jellemző, hogy ott van a budapest—szegedi hajdani főfontosságu postaut, a mely hosszú vonalokon már régebben ki van építve, azonban a kisteleki határban, Pestmegye határától Szeged város határáig, mintegy 15 kilométer hosszban nincs elkészítve. Ma már tudom, hogy az intézkedéseket ebben az irányban is megtették és valószínűleg egy-két év alatt ez az ut is ki fog építtetni, de jellemző, hogy egy ily főfontosságu utón, Budapest és Szeged közt, a melynek olyan jelentős történeti múltja van hadászati és mindenféle tekintetben, csak most jutunk el oda, hogy az annak közepén levő 15 kilométeres szakasz kiépítése sorra vétessék.
