Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-310
310. országos ülés 1911 deczember 11-én, hétfőn. 213 birtokból törpebirtok lett, a mely utóbbinak száma Magyarországon óriási mértékben elszaporodott. Hogy ez a hiba azóta helyrehozva nem lett, az a mi birtokpolitikánk óriási mulasztásából következhetett he. Magyarországon — mint Baross János t. képviselőtársam is mondotta — a hitbizományi, birtokok tényleg nagy mértékben léteznek. Igen sok nagybirtok van pedig, a hol a tulajdonosnak nem annyira a birtokra van szüksége, mint inkább a birtoknak jövedelmére, sőt vannak akkora birtokok, hogy azokat képtelenek házilag kezeltetni és ezért bérletbe adják, hogy minél nagyobb jövedelemre tegyenek szert és daczára annak- hogy Magyarországon ilyen óriási földterületek vannak, a birtokpolitika intézői soha sem fejlesztették oda azt, hogy a népet, a mely kiszorult a földből már a hatvanas években a fölosztásnál és a mely az ő szaporulatára a talajt nem találta meg, földhöz juttassa, nem orvosolta a bajokat, hanem hagyta a népet szaporodni, kivándorolni. Ennek folytán a földterületek egyes kezekben maradtak házi kezelésben, vagy ha bérletbe adták, nem a kisgazdáknak engedték át. Ez az oka Magyarországon a mai egészségtelen birtokpolitikának. Most azonban igazán jóleső érzéssel látom, hogy a közvetlenül a nagybirtokosok közelében élő és birtokpolitikával foglalkozó képviselőtársam Baross János elismeri azt, a mit eddig nem ismertek el nyiltan, hogy már ő is hangoztatja, hogy egészségtelen a mi birtokpolitikánk a népesség és a magyarság szempontjából egyaránt. Baross János t. képviselőtársam felhozza azt is, hogy ha nézzük a nemzetiségi és magyar kisgazda viszonyait, megdöbbentő adatokat látunk. A kisgazdák számaránya a nemzetiségiekkel szemben majdnem 50%-on alulra sülyed le. Ez is azt mutatja, hogy bár Magyarországon a magyar nagybirtokosok kezében volt az államhatalomnak legfőbb intézése, régi időktől fogva, a magyar nagybirtokosok helyzetüket és hatalmukat nem használták fel arra, hogy a magyar kisbirtokot erősitsék meg ebben az országban, hanem hagyták a dolgokat saját lefolyásukra és igy a nemzetiségi birtokosok, nem mondom én az izgatók, hanem a nemzetiségi politika vezetői, a kik már régen felismerték annak az igazságnak horderejét, hogy azé az ország, a kié a föld, olyan birtokpolitikát igyekeztek érvényesiteni, hogy a föld népét, a kisbirtokosságot minél nagyobb mértékben földhöz juttassák. Meg is van már e politikájuknak az eredménye és most veszik észre nagybirtokosaink, hogy hibát követtek el, midőn nem tették lehetővé, hogy kisbirtokosaink földhöz jussanak, holott ebből a nagybirtokosságnak sem lett volna semmiféle kára. Baross János t. képviselőtársam kijelentései után kivánosi lettem volna arra, — fel is kértem őt, hogy magyarázza meg nekem bővebben — hogy mit ért ő az alatt, hogy a magyar kisgazdára való tekintettel birtokpolitikánkat más alapra kell fektetni és esetleg utat kell vágnunk birtokpolitikánknak más, helyesebb irányba való terelésére. Részemről, őszintén szólva, ezt az uj birtokpolitikának való utvágást a következőképen értelmezem. (Halljuk ! Halljuk !) Elismerem a t. kormánynak és a többségnek jóakaratát, a melylyel a kisgazdákon való segités eszközeit keresi és kutatja, hogyan lehetne a kisgazdákat szaporitani, életre kelteni és földhöz juttatni a népet ott, a hol a föld nem áll elegendő mértékben rendelkezésre. Elismerem a földmivelésügyi minister urnak ez irányban való törekvését, de bár látom, hogy a földmivelésügyi minister ur olyan helyeken, a hol a kisbirtokosság meg tudja magának szerezni azt az erdőt vagy legelőt, mert olyan kegyes az a nagybirtokos, hogy ad neki pénzért, igenis segit a népen, mert a legelő árának 40—50%-át átvállalja és olcsó kamatmentes kölcsönt ad s bár ez nagyon szép dolog : mégis addig, mig a mostani birtokpolitikát folytatjuk, ennek igen kevés haszna lesz és csak ott segíthet ezzel a kormány, a hol a kisbirtokosság a saját erejéből vagy a nagybirtokos jószántából képes magának azt a legelőterületet megszerezni,. Ez nem elegendő. Van eset rá, hogy ott képes a nép uj területeket szerezni, a hol nincs arra igen nagy szükség, ellenben a legtöbb esetben, bár legnagyobb szükség lenne a földre, mert egyáltalában nélkülözik az erdőt és legelőt, a nagybirtok makacssága, nemakarása folytán nem jutnak hozzá, hogy legelőt vásárolhassanak, és ilyen körülmények között hiábavaló a kormánynak és akárkinek a jóakarata, mert nem is juthat abba a helyzetbe, hogy a népen segíthessen. Nem vagyok a tulajdonjog szentségének döntögetője, sőt egyik védelmezője is vagyok, azonban nézetem szerint birtokpolitikánkat más alapra kell fektetni, és ez igenis lehetséges a tulajdonjog megsértése nélkül is. (Halljuk! Halljuk!) Mostanában, a mint azt mindannyian nagyon jól tudjuk, Magyarországon eladó birtok elég sokszor van, igen sok nagybirtok, középbirtok, még több bérbeadó birtok van, de az a kisbirtokosság, a melynek szüksége volna arra a földre, csak akkor hallja meg, hogy a birtok eladó, vagy bérbe adó, a midőn az már eladatott, illetőleg mikor az a bérleti szerződés már megköttetett, és bármenynyire is szüksége lenne rá, még ha nagyobb árt volna is hajlandó adni érte, nincs módjában a birtokot megvenni, vagy bérbe venni. így is lesz ez mindaddig, mig ezt a mostani birtokpolitikát fogják követni és igy nem lesz módunkban az ezen birtokpolitika által elkövetett hibákat orvosolni. Nézetem szerint radikálisabb birtokpolitikát kellene és kell folytatni ebben az országban. Darányi Ignácz volt földmivelésügyi minister ur elég- szépen inaugurálta a radikális birtokpolitikát hazánkban az ő parczellázási és telepítési törvényjavaslatával. Az nagyon jó kezdőlépés volt, hiszen elvégre nem lehet mindent egyszerre keresztülvinni. Ö száz milliókat akart befektetni az egészséges telepítésekbe ; s azt is belevette a parczellázási törvényjavaslatába, hogy a