Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-303

áeczember í-én, péntekén. 15 303. országos ülés 19H vállalat, a melynek a szegedi közúti villamos vasút a tulajdona, és a melynek más városokban és országokban is vannak efféle telepei, Olaszországban, — gondolom, — Milanóban lévő közúti hálózatnak fejlesztésére való tekintettel, szintén uj kocsiparkot akart beszerezni és tájékoztatni akarván magát, kihez fordult ? szintén a győri vagongyárhoz, mint a melynek nemcsak nálunk, de külföldön is igen jó renomméja van, és a tárgyalások arra az eredményre vezettek, hogy a győri vaggongyár ajánlatot tett, hogy bizonyos tipusu kocsikat hajlandó neki 5500 koronáért elkésziteni. Brüsszelben, hol ennek a nagy vállalatnak a központja van, a véletlen ugy hozta, hogy a kocsiterveket összehasonlították, már mint a szegedi kocsiknak és a Milánóba ajánlott kocsiknak terveit és rájöttek, hogy ez tulajdonkép egy tipus. sőt hogy a terveket a szegedi közúti vasúttársaság készítette s ezeket a milánói czélra csak átvették, íme, itt állt az összehasonlítás, hogy a győri vagongyár Szegedre 8500 koronáért ajánlotta azon tipusu kocsikat, melyeket Milánóba 5500 koronáért volt hajlandó szállitani. Képzelhető, hogy eme leleplezések milyen nagy izgalmat okoztak s a további eredmény hosszas tárgyalások után az lett, hogy a magyar ipar czégére alatt űzött ezen, — hogy ugy mondjam — visszaélés akként simittatott el, mikép Szeged részére a kocsikat nem ugyan 5500 koronáért, de 5800 koronáért szállították. Sághy Gyula: De mégis drágábban, mint Olaszországnak ! Reök Iván . T. ház ! Áttérek ezután a magyar államvasutak üzemére és itt mély sajnálatomnak kell kifejezést adnom a felett a dekadens irány felett, mely észrevehető a magyar államvasutak életében, (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Reök Iván : . . . s a melynek az a szomorú eredménye, a mit a pénzügyminister ur nemrég bejelentett, hogy nincs más hátra, mint általános tarifaemelést létesiteni ugy az áru-, mint a személy dijtételek terén, perczentuális módon, hogy az a legegyszerűbb legyen és kvázi nincs más megoldás, mint a magyar államvasutak évtizedes szerencsétlen gazdálkodásából származó összes terhekért az ódiumot átháritani a magyar közgazdaságra, iparra és kereskedelemre. Valóban elszomorító, t. ház, hogy a viszonyok mikép alakultak ilyen kedvezőtlenül a magyar államvasutaknál és nagyon jellemző és alig fér szó ahhoz a memorandumhoz, melyet igen előkelő társadalmi szövetségek adtak be a kereskedelemügyi minister úrhoz : a Budapesti Kereskedelmi Testület, a Fővárosi Malomegyesület, a Magyar Hajózási Egyesület, a MagyaT Szállítmányozók Országos Egyesülete, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete, a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Szövetsége, az Országos Iparegyesület, az Országos Ma gyár Gazdasági Egyesület és az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés. Ez a memorandum, melyet a t. minister úrhoz irtak, klasszikus rövidséggel és tárgyilagossággal van fogalmazva ; látszik minden szavából, menynyire nem akar sérteni, de mennyire kötelességében állónak tartja a fennálló bajokra rámutatni. Ennek illusztrálásául engedjék meg, hogy néhány sorát felolvassam. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa) : »Tisztelettel alulírott egyesületek mindegyikéhez az őszi nagyobb forgalom beállta óta tagjaik részéről számtalan panasz érkezett, hogy a Magyar királyi Államvasutak mai berendezésükkel a forgalom lebonyolítására képtelenek. Eseteket sorolhatnánk fel Nagyméltóságodnak, hogy keteskedelmi és ipari vállalatok állandó kocsiszükségletüknek csak elenyésző csekély hányadát voltak képesek megkapni, feladásra kész áruk heteken át hevertek a vasúti raktárakban, feladott áruk csak hetekkel később továbbittattak rendeltetési helyükre, tengerentúli küldemények nem kerültek elszállításra, élelmiszerek megromlottak, nagy városok az élelmezésre szükséges mennyiséget nem tudják megkapni, minek következtében a fennálló abnormis drágaság mesterségesen is fokozódik.« így folytatódik ez tovább. T. ház ! Hogy ez ä rettenetes anomália hogyan és mikép fejlődött igy nagygyá, erről nagyon sokat lehetne beszélni. Nekem azonban hitem és meggyőződésem, hogy legfőbb oka és előidézője ennek az a sajátságos dolog, hogy a magyar államvasutak tisztviselőinek és alkalmazottainak lelkületében a helyes üzleti érzék vagy sohasem volt meg, vagy pedig onnan teljesen kiveszett. Semmi érzékük az igazi kereskedelmi üzletek iránt, mint azt nagyon helyesen fejtegette Heltai t. képviselőtársam, és a mig annak idején az osztrák államvasutak működése azért volt olyan tökéletes, olyan összhangzó, olyan czéltudatos és azért tudta az a társulat az ő érdekeit olyan kiválóan szolgálni, mert a tisztviselőkben, az alkalmazottakban a legteljesebb összeforrottság nyilatkozott meg, addig ma a magyar államvasutak személyzetében csak közönyt, rendkívüli bürokratizmust, széttagoltságot látunk a különböző brancheok szerint, egyik branche a másikkal legkevésbbé sem törődik, a számvevőségnek olyan nagy befolyása van, hogy ránehezedik a szolgálatra és elnyomja az aktualitásokat. Ott vannak az üzletvezetőségek, nagy tekintélyű hivatalok, de egymástól teljesen különválasztva. Ennek folytán azután akárhányszor bekövetkezett, hogy mig az egyik üzletvezetőség a rettenetes torlódások miatt nem tudott magán segíteni, mert mozdonyai egyáltalában nem voltak, folyamodott fühöz-fához, addig a másik üzletvezetőségnél bőven voltak mozdonyok s nem voltak torlódások, de arra való tekintettel, hátha lesznek torlódások, nem adott ki a kezéből semmit. Szóval hiányzik az egész szervezetből a lélek, az összekötő kapocs, nincs semmi invenczió és a legjobb tehetségekre az a fátum vár, hogy elközönyösödnek, elfásulnak és óriási demoralizáczió és fegyelmetlenség van az egész vonalon. (Ugy van ! balfelől.)