Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-310

310. országos ülés 1911 Az országnak vámpoütikáját a fixfLzetésű társadalmi osztályoknak érdekei szerint berendezni nem leket, ellenben igenis leket, sőt kötelessége azoknak, a kik fizetik a tisztviselőket, vagyis az áUamnak, a vármegyéknek, a bankoknak és a magánvállalatoknak, az, hogy a megváltozott viszonyokkoz képest változtassák meg a tisztviselőiknek fizetését is, tehát emeljék fel azt olyan arányban, mint a milyen arányban megdrágult az élet a megváltozott viszonyok következtében az egész vonalon, gazdasági és ipari termékekben egyaránt. Kötelessége ez elsősorban a saját tisztviselőivel szemben az államnak és kötelességük azután a magánvállalatoknak is saját tisztviselőikkel szemben. Meg lehet tehát oldani ezt a kérdést a nélkül, hogy a tisztviselők érdekéhez mérjük az ország nagy vámpolitikáját. Egyszerűen tessék a tisztviselőket aránylagosan jobban dotálni, a mi általános érdeke a nemzetnek és az országnak is, hogy a tisztviselők elégedetlensége, a mi a megváltozott viszonyok folytán természetszerűleg állott elő, megszűnjék. És itt mondhatom, hogy csak hasonló tanácsot lehet adni a magánvállalkozásoknak és nagy bankoknak is. A múltkor olvastam a magántisztviselők támadását az agráriusok ellen. Forduljanak elsősorban saját bankjaik és pénzintézeteik ellen, a hol egy-egy direktornak 7—8 százezer korona az évi jövedelme. Tessék aránylagosabban felosztani az emberi munka honorálását elsősorban a saját maguk körében, a saját pénzintézeteikben, akkor majd a tisztviselők ezrei és tizezrei nem lesznek annyira elégedetlenek. (Helyeslés balról.) A nagy gazdasági átalakulások anomáliákkal is járnak, és épen a legutóbbi évek nagy gazdasági átalakulásának egyik anomáliáját látjuk abban, hogy a városokban, elsősorban Budapesten olyan drágaság állott elő, a mely nem áll arányban a mezőgazdasági terményeknek azzal a normális áremelkedésével, a melyet a vámpolitika idézett elő. Ebben — meg kell mondanom nyíltan —• elsősorban bűnös az élelmiszerkereskedelem túltengése és irreális volta, ( Ugy van ! halj elől.) másodszor a városok élelmezésének abszolút tökéletlen szervezése. Klasszikus eseteket hallok, hogy az élelmiszerkereskedelem a megváltozott konjunktúrákat micsoda lelkiismeretlenül tudja a saját czéljaira és a fogyasztók rovására kihasználni. Hallom azt, hogy például Pozsonyban egy pár nagykereskedőből és egy pénzintézetből alakult egy káposzta-tröszt. Pozsony megyének főleg dunamenti magyar és tót községeiben az egész káposztatermést lefoglalták és a gazdáknak adtak 2 krajczár helyett, mondjuk, 2% vagy 3 krajczárt. A mikor aztán az egész káposztatermés az idén őszszel a kezükben volt, felverték a káposzta árát Pozsonyban 3 krajczárról vagy az eddigi 2 krajczárról 8 meg 10 krajczárra fejenkint. Tehát a gazdának adtak 20—30—40% hasznot, az igaz, de viszont maguk vettek maguknak 300%-ot, ellenben az deczember 11-én, hétfőn. 195 ódiumnak és a gyűlöletnek egész 330%-át a kereskedőkörök a magyar agrárius vámpolitikára és a termelőkre ruházzák át, (Ugy van! baljelöl.) míg a haszonból, ismétlem, 300%-ot megtartanak maguknak. A múltkoriban olvastam egy még érdekesebb, egy tragikomikus dolgot. Egy pulykakartellt létesítenek Magyarországon az élelmiszernagykeréskedők. A gazdák, hogy a kartellnek adják el áruikat, annak összevásárlóit szivesen fogadják, kapnak 10—20%-os áremelkedést, ellenben a kartell diktálja az árakat a budapesti piaezon főleg karácsony körül, és szed magának ismét 2—300%-os hasznot. Természetesen az ódiumot itt is az egész vonalon a gazdák nyakába varrják. Most köztudomású dolog, hogy szeptembertől kezdve a sertések ára lement 30%-kal, az élőállat ; ára lement 10—20—25%-kai, ellenben nem hallottam még azt, hogy a budapesti piacZon a marhahúst a szakácsnők olcsóbban vennék 20—30%-kal. : (Igaz ! Ugy van ! halfelől.) Az élelmiszerkereskedők tehát nem sietnek azzal, hogy a fogyasztóval szemben leszállitsák az árakat, csak azzal sietnék, hogy a termelővel szemben szállítsák le az árakat. (Ugy van ! baljelöl.) Itt tehát az ódiumot teljesen vissza kell háritani a közvetitő kereskedelemre, (Ugy van ! balfelől.) mert a megczáfolhatatlan tények bizonyítják azt, hogy a megváltozott viszonyok konjunktúráit elsősorban azok használják ki a fogyasztók kárára. (Ugy van ! jobb jelöl és a baloldalon.) örvendetesen konstatálom azonban, hogy ezt már a szoczialista és demokrata körök is kezdik belátni. Tipikus küzdelem folyt le a legutóbbi időben a budapesti városházán, a hol az egyik tanácsos a szoczialisták nyomása alatt tervezetet készített kis élelmiszer-áruházak létesítéséről. Ezt megtámadták a demokraták, elsősorban Vázsonyi Vilmos, a ki azt mondta, hogy nem ä kis élelmiszer-kereskedők drágitják az élelmiszereket, nincs igaza a Népszavának, nem ezek az élelmiszeruzsorások, hanem azt mondja : »a ki ezt a drága levelet megirta, az az agrár-társaság vagy az élelmiszer-nagykereskedőknek az a rétege, a mely a konjunktúránkat kihasználja.« Én abban a ritka, kellemes helyzetben vagyok, hogy igazat adhatok ugy a szocziahstáknak, a kik a kiskereskedőket, mint a demokratáknak, a kik a nagykereskedőket mondják élelmiszer-uzsorásoknak. (Derültség és helyeslés balról.) Vázsonyi Vilmos különben a főváros ezen közgyűlésén igen megszivlelendő tanácsokat ad. (Olvassa) : »A nagykereskedők ellen, a kik visszaélnek a helyzettel, a főváros részéről nagy élelmiszer-beszerző társaságot kell szervezni, a mely a kivitelt ellensúlyozza és a felhozatalt szervezze.* Bölcs és okos gondolat. (Olvassa) : »Városilag szervezni kell a konyhakertészetet.« Még érdekesebb, hogy szerinte közvetlen összeköttetést kell létesiteni a városoknak a kincstári-, alapítványi- és magánuradalmakkal, Végre elfogadjuk tehát az 25*