Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

308. országos ülés Í9Ü deczember 7-én, csütörtökön. 151 ez azért is, mert jól jegyezte meg a fc. előadó ur, hogy ha az utat felépítjük, az még nem elég, mert talán fontosabb az ut fentartása, mivel én, a ki az ügyeket ismerem, sokkal szí­vesebben megyek földi utón, mint elromlott kő­uton, mert azon még lehet menni, de elromlott köves utón semmiképen sem lehet járni. (Igaz! Ugy van!) Nem akarnám hosszasabban igénybe venni a t. ház szives figyelmét, csak mint érdekes ada­tot akarom felhozni az úttörvény kapcsán, hogy az ugy van kontemplálva, hogy 18 év alatt volna a törvény végrehajtva és 18 év múlva a tör­vény végrehajtásával már 13.000 km. állami ut, 30.000 km. törvényhatósági ut, 27.000 km. já­rási ut ós 3200 km. községi ut állana készen, a minek eredménye a községekre vonatkoztatva, — mert abból indiiltunk ki, hogy minden köz­ségnek legyen valahová útja, — e programm végrehajtása után, egészben csak 1227 község volna Magyarországon, a mely nem volna az uti hálózatba bekapcsolva, de ezek is többnyire szét­szórt hegyi községek, a melyek számára épített utat nem is lehet csinálni, mig ma 4372 község 3,160.000 lakossal nincs úttal ellátva. Ha tehát végrehajtjuk a programmot, igen lényeges lépést teszünk ebben a tekintetben előre. De nincs kizárva, a magam részéről leg­alább rajta leszek és a t. ház szives támogatása e tekintetben ösztönözne, hogyha a pénzügyi helyzet megengedi, akkor e programmot rövi­debb idő alatt is végre lehet hajtani. (Élénk helyeslés.) Végül meg kell emlékeznünk még arról, hogy a kereskedelemügyi kormány tevékenysé­gét a legközelebbi időben foglalkoztatni fogja annak az ígéretnek is a végrehajtása, a melyet az előző kormány vállalt a dalmácziai vasutak kiépítése szempontjából. Az erre való kötele­zettséget természetszerűen elismerjük mi is, s (>zért végre fogjuk hajtani a munkálatokat. Az előkészületek egyébként annyira végre vannak hajtva, hogy jövő tavaszszal a vasút építését már megkezdjük. Egyetlen körülményt akarok még felemlí­teni és ez vonatkozik a tőzsdereformra, a melyet gróf Batthyány Tivadar hozott fel. Az előmun­kálatok készen vannak. Tagadhatatlan, hogy e tekintetben bizonyos visszaélések vannak, a me­lyeket meg kell szüntetni, de nézetem szerint nem volna helyén e reform terén tovább menni, mint a mennyire feltétlenül szükség van. Nem szabad szem elől tévesztenünk a tőzsdének fontos hivatását az árszabályozás tekintetében és ezért vigyáznunk kell, hogy a fürdővízzel együtt ki ne öntsük a gyermeket is és hogy a reformmal magának az ügynek ne ártsunk. Nem akarom tovább igénybe venni a t. ház figyelmét, csak azt mondom, hogy mindaz, a mit előadtam, egyszerű nyilatkozat, mert ha szabad magamról is egy szót szólnom, én inkább a tettek, mint a sző embere vagyok. (Éljenzés a jobboldalon.) Én tehát azokat, a miket el­mondtam, legjobb akaratommal igyekszem meg­valósítani, de hogy ezt megtehessem, ahhoz költ­ségvetésben rendelkezésemre bocsátott összegekre van szükségem és azért kérem a t. házat, mél­tóztassék a költségvetést megszavazni. (Hosszan­tartó, élénk helyeslés, éljemés és taps a jobbol­dalon. A szónokot számosan üdvözük.) Elnök: Az előadó ur kivan szólni? . Heltai Ferencz előadó: Nem kívánok nyi­latkozni ! Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az első tételt elfogadni? (Igen!) A t. ház meg­szavazza. Szász Károly jegyző (olvassa) : 2. rovat. Do­logi kiadások : 418.800 K. Elnök : Megszavaztatik. Szász Károly jegyző (olvassa): 3. rovat. Vasúti ministeri biztosok 19.200 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) .• 4. ro­vat. Tanulmányi és utazási ösztöndijak 20.000 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): 5. Ro­vat. Anyaggyűjtési és szaktanácskozási költségek 30.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : Rend­kiviili kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat. A fiumei raktári vállalat ministeri biztosának 4000 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : 2. ro­vat. Viczinális vasutak segélyezésére 2,400.000 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) .• 3. ro­vat. A mimsterium központi épületének helyre­állítási költségére 10.000 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa); Be­vétel. Rendes bevételek: 125.600 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa): Rend­kívüli bevételek. A fiumei nyilvános raktári vál­lalat részvénytársaság által a ministeri biztos díja­zására fizetendő : 4000 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : M. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség. Rendes kiadások : XIX. fejezet, 2. czim. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok : 189.200 K. Elnök : Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : 2. ro­vat. Dologi kiadások : 102.600 K. Elnök: Megszavaztatik. Rudnyánszky György jegyző (olvassa) : Állam­épitészeti hivatalok. Rendes kiadások: XIX. fejezet. 3. czim. Rendes bevételek: VII. fejezet, 2. czim. Kiadás. Rendes kiadások. I. rovat. Személyi járandóságok : 1,965.000 K. Elnök.' Megszavaztatik.

Next

/
Thumbnails
Contents