Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

3ö$. országos ülés 191Í deczember 7-én, csütörtökön. 145 kiépítését illeti, e tekintetben mindenesetre figye­lemmel kell lenni elsősorban arra, hogy ha a kettős vágányokat bizonyos vonalokon kiépitjük, ezeknek felvevő épületeit is bővíteni kell, de e mellett azután ugy gondolnám megoldandónak ezt a kérdést, hogy Budapestről indulva ki, minél közelebb jutnék Budapesthez, ott ]3róbál­nám leginkább a felvevő épületeket létesíteni, mert természetesen, nálunk majdnem minden vasút Budapest felé jővén, minél közelebb van valamely állomás Budajnesthez, annál több oldal­ról jönnek ide a vonatok, (Ugy van!) ha tehát a közellevő állomáson megszüntetem a nehéz­ségeket, akkor megszüntetem egyúttal mind­azokon az állomásokon is, a melyek ide beágaz­nak; (Ugy van!) mig ellenben, ha a végjjonton pl. Predeálon szüntetném meg a fennálló nehézségeket, sem a szolnoki, sem az aradi, sem egyéb vonalon nem járulnék hozzá a nehézsé­gek megszüntetéséhez. (Igaz! Ugy van!) Tehát Budaj^estről kiindulva gondolnék tervet csinálni, a melynél azután számításba veszem az egyes vonalak teljesítőképességét is. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Az államvasutak forgalma terén észlelhető bajokkal kapcsolatban több képviselő ur sze­mélyi vonatkozásokat is emiitett fel. Méltóztas­sék megengedni, hogy erre vonatkozólag is egész rövidséggel nyilatkozzam. (Ralijait!) Nem habozom kijelenteni, hogy teljes biza­lommal viseltetem a tekintetben, hogy munka­társaim, a kik ezt a nehézséget kell, hogy meg­szüntessék, meg fogják érteni azt az intencziót, a mely engem e tekintetben vezet; meg fogják érteni azt, hogy az egész hazának nagyobb szol­gálatot aligha tehetünk, mint ha ezt a kérdést sikeresen megoldjuk. (Ugy van! jobb felöl.) Hiszem is, hogy teljes erővel fognak igyekezni engem ezen nehéz feladatomban támogatni és bizsosit­hatom őket, hogy én a magam részéről ezen támogatással szemben bizalommal viseltetem. De egyet ne méltóztassék elfelejteni. Lehet, hogy itt vannak bajok, az is lehet, hogy itt bizonyos lethargikus állapot észlelhető. De mél­tóztassék meggondolni, hogy mikor valaki azt látja, hogy legjobb törekvése mellett sem képes megbirkózni azon munkával, mely reá vár, az természetesen bizonyos lethargikus kedélyálla­I»tot von maga után. Ha előttem annyi akta van, a mennyit nem vagyok képes feldolgozni, akkor már az első aktát is bizonyos vesztett kedélylyel, lelohadt energiával dolgozom fel. (Ugy van! jobbfelöl.) Ha azonban ez a nehézség meg fog szűnni, akkor bizonyos vagyok benne, hogy a vasutigaz­gatóság és a tisztviselői személyzet teljes am­biczióját^ fogja latbavetni, hogy feladatát meg­oldja. (Helyeslés jobbfelöl.) Mindaz azonban, a mit eddig előadni bátor voltam, természetszerűleg költséggel, még pedig igen jelentékeny költséggel jár. Már most, ennek az a következménye, hogy ha méltóztatnak arra SÉPVH. KAPLÓ 1910 —1915. XIII. KÖTET, súlyt helyezni, — pedig igen helyesen méltóz-. tatnék arra súlyt helyezni — hogy az állam­vasutak üzleti hányada javuljon, és ha méltóz­tatnék arra súlyt helyezni — jjedig igen helyesen méltóztatnak reá súlyt helyezni — hogy az ál­lamvasutakba befektetett értéknek kamatozása növekedjék : ez csak ugy érhetjük el, ha ezeket az ujabb beruházásokat bizonyos tekintetben magá­nak a vasútnak jövedelméből eszközölhetjük. Mert ha ezt nem teszszük, ha a vasút jövedel­mezőségét nem fokozzuk, a beruházásokat ellen­ben fokozzuk, ennek az egyszerű kétszerkettő négy alapján az lenne a következménye, hogy ez rontaná magát az üzleti hányadot, rontaná a tőkének kamatát. (Ugy van! Ugy van ! jobb felől.) Ilyen körülmények között nem lehetett el­zárkózni a tarifaemeléstől. A mi e tekintetben a kérdés pénzügyi vo­natkozását és j>énzügyi részét illeti, a j)énzügy­minister ur felszólalásában már feltárta a hely­zetet, s ide vonatkozólag már megfelelt az összes felhozott ellenvetésekre; nekem ahhoz, a mit erre vonatkozólag mondott, sem hozzátenni valóm, sem abból elvenni valóm nincs. Ezzel kajicsolatban ennek a kérdésnek csak azokra a fázisaira akarok kiterjeszkedni, a mik azóta történtek. A mint méltóztatnak tudni, az árudijsza­bás és a személydijszabás terén tervbe vett programm a tarifa-bizottság elé terjesztetett, ott alapos megbeszélés alá vétetett és igen érde­kes, igen magas nívón álló megbeszélés volt az, a mely az áru-díjszabásra vonatkozólag bizonyos pontig kifogásolta azt, hogy az perczentuális alapon, nem pedig a baréme-ek változtatásával állapittatik meg; kifogásolta továbbá, hogy egyes áruczikkek esetleg nem fogják ezt a mi­nimális emelkedést elbirni és kifogásolta har­madsorban, hogy ez a díjszabás nem fog a kötelóki díjszabással egyidejűleg életbelépni, a minek azután az lesz a hátránya, hogy ennek a tarifaemelésnek terheit mi leszünk kényte­lenek viselni, a köteléki díjszabás alá tartozók pedig nem. A legnagyobb figyelemmel kísértein ezt a tárgyalást, azóta is gondolkoztam felette, és abban állapodtam meg, hogy legnagyobb sajnálatomra, nem térhetek el a perczentuális emeléstől, abból az indokból sem, a melyet röviden ott is ki­fejtettem, mert alig hiszem, hogy szűkség forogna fenn a tekintetben, hogy a baréme-ek, a melyek ezelőtt két esztendővel állapíttattak meg, még pedig alaposan, a szakkörök bevonásával — megváltoztattassanak. A mi a másik nehézséget illeti, kijelentettem, hogy én a tanulmányokat elrendeltem, és ha csakugyan az mutatkoznék, hogy vannak egyes áruk, a melyek ezt a mini­mális tarifaemelést sem fogják elbirni, és ha ez a tarifaemelés a hazai termelést a külföldivel szemben hátrányos helyzetbe hozza, ezen segí­teni kell; ezen segíteni is lehet a rendszer min­19

Next

/
Thumbnails
Contents