Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

308, országos ülts 1911 deczember 7-én, csütörtökön. 139 zurát gyakorolnak a jelentkezők felett, hogy a veszedelmet a maguk részéről a minimumra redukálják. Ez az ő részükről igen okos dolog, de kárositja az állami betegsegélyzőt azzal, hogy mindaz az elem, a mely vállalatokhoz bejutni nem tudott, oda tódul a kexületi pénztárakhoz, a mivel nagyon rontja a betegsegélyezési statisztikát és rentabilitást. Kicsinek találom a kártalanítási összeget, a mely az átlagos munkakereset 60%-ában van megállapítva. Az országos pénztár kimutatása szerint ez az összeg átlag férfinál 205 koronára, a nőnél 109 koronára megy. Az a kifogás, hogy ez azért olyan kicsi, mert Magyarországon kevés a munkabér. Ha ez igy van, a mint hogy igy van, akkor nincs ok arra, hogy fenntartsuk ezt a kártalanítási perczentet, hanem adni kell teljes kártalanítást egész fizetése erejéig annak, a kit baleset ért. Meg kell csinálni ezt azért, mert az a munkás annak az üzemnek hasznára és gyarapítására szenteli teljes erejét, igazságos tehát, hogy elveszett munkaképességeért teljes kártalanítást találjon. Igazságtalannak tartom azt az elbánást, a melyben a törvény az ifjú- és tanonczmunkást részesiti baleset esetén, t. i. azon átlagos kereset 60%-át adják kárpótlásul, mely keresete akkor volt, a mikor őt a baleset érte. Egy fiatal ember, egy tanoncz egész életére ilyen alimentálást nyújtani, a mely megfelel a baleset idején fennálló keresetének, nem elégiti ki a szocziális igazságot, mert itt azt a keresetképességet kell tekintetbe venni, a melyet az a fiatal ember normális körülmények között férfikorára elért volna. Több felszólaló képviselőtársam felpanaszolta a hátralékokat, de egyiktől sem hallottam, hogy erre nézve valami radikális kúrát ajánlott volna. Bátor vagyok proponálni, hogy azokra a munkaadókra, a kik hátralékosak, vagjds a kik a munkásoktól beszedett járulékokat nyolcz napon túl visszatartják, az uj törvényben igen szigorú büntetést állapítsanak meg, ezt egyszerűen sikkasztásnak minősitsék és bűnvádi eljárás alá helyezzék. (Helyeslés balfelől.) Ugyanigy vagyunk a be nem jelentett munkások kérdésével. Azt is panaszolják a pénztárak, hogy ezrekre, sőt százezerre megy azoknak a száma, a kiket a bejelentésre kötelezett munkaadók be nem jelentenek a pénztárnak. Erre nézve, t. képviselőház, igen üdvös és szükséges volna, ha az uj törvény elzárással, pénzbirságra át nem változtatható elzárással büntetné azt, a ki igazolatlanul mulasztja el munkásainak a bejelentését, mert ezzel a bejelentés elmulasztásával az illetőre nézve oly veszedelmet állit fel, a melynek a legsúlyosabb elbirálás alá kell vétetnie. Végül, t, képviselőház, a bürokratizmusnak hibáit kétségtelenül igazolják olyan számok, (Halljuk ! Halljuk !) a melyek minden adminisztratív kifogásnál jobban bizonyitják, hogy itt tényleg szükség van revizióra. Az országos pénztárnak .190.8. évi jelentése szerint ugyanis tagsegélyezésre esett nálunk 19 korona 31 fillér, és igazgatási költségre .3 korona 22 fillér fejenkint, Ausztriában a segélyezésre 18 korona, kezelési költségre csak 1 korona 86 fillér, Németországban 24 márka 13 pfennig és a kezelésre csak 1 márka 40 pfennig. Ez mutatja, t. képviselőház, hogy ez a törvény mindenféle tekintetben megérett a revizióra. En azonban igen szükségesnek tartanám, ha a munkásbiztositási törvény revíziója alkalmával egyszersmind szocziális szempontból jóval tovább mennénk, iparkodnánk tágítani ezeket a kereteket, a melyek ott ma megvannak alkotva és főképen igen kívánatos volna, ha az aggkori biztosítást és rokkantbiztositást ezekkel a törvényekkel egyetemben tető alá lehetne hozni. T. képviselőház ! Még csak egy-két adatot vagyok bátor az államvasutakra nézve felpanaszolt hiányokra és azoknak a beruházásoknak a csekélységére nézve felemlíteni, a melyeket több képviselőtársam kifogásolt. Nem adok egészen igazat Heltai t. képviselő urnak, hogy a bajok legnagyobb forrása a személyzet ambicziójának a hiánya. Valami koefficiense a munkatorlódásnak és az üzemi hiányoknak mindenesetre ez is ; azonban mégis a főhibát abban kell találnunk, hogy hosszú időn keresztül a kereskedelemügyi tárcza mindig más tárczákat alimentált és alimentált akkor, a mikor önmagának, a maga produktivitásának az emelésére minden eszközre szüksége lett volna, a mit csak felhajtani tudott. Az, hogy a kereskede^mügyi tárczának más tárczát kell alimentálni, véleményem szerint egyik oka annak, hogy azokat a nagy befektetéseket soha nem kapta meg az államvasút, a melyre szüksége lett volna. Ha igy maradunk, mint a milyen képet a jövőre nézve a mostani költségvetés tár elénk, akkor ez a helyzet változni nem is fog. Csak két példára hivatkozom állításaim igazolására. Az egyik az, hogy a költségvetés szerint 25 állomásnak kibővítésére be van állítva az előirányzatba 5,400.000 K, holott összesen 33,000.000 K kell ennek a 25 állomásnak a teljes kibővítésére és teljesítőképességének emelésére. Hogyha ilyen tempóban haladunk, akkor eltelik ujabb hat, hét vagy nyolcz esztendő, mikorra ezeknek a beruházásoknak a segítségével az illető állomások készen lesznek, de egyúttal a forgalom addig annyit növekszik, hogy akkor már nem felelnek meg a czélnak. Különben is inig egyes vonalakon csak egyik vagy másik állomást igyekszünk teljesitőképessé tenni s közben marad egy-egy állomás, mely a fejlesztést el nem érte, akkor az akadályok újból meglesznek s a különbség csak az lesz, hogy nem annál az állomásnál, a melynél voltak eddig, hanem egy másiknál, a következő állomásnál. Igy a beruházások tulaj donképen különös hasznot a forgalom szempontjából nem hoznak. Azért magam is azon a véleményen vagyok, a mit Szterényi t. képviselőtársam itt a házban fejtegetett egyszer, hogy hoszszabb időre megalkotott programm segítségével kell egy-egy vonalat egészében restaurálni s csak abban az eset18*