Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

120 308. országos ülés 1911 d T. képviselőház! Kötelességemnek tartottam ezeket előrebocsátani, ismétlem, nem azért, mert hivatottnak érzem magam, de mint a tényeknek objektív előadója és ismertetője, a tényekhez tartozónak véltem ennek felemlitését is. (Helyeslés.) Már most én azt hiszem, nincsen véleménykülönbség sehol és senkinél az iránt, hogy a törvénynek revíziója elkerülhetlen. Ezt hallottuk épen Batthyány Tivadar gróf úrtól is, és ugy vélem, hogy ez a kérdés többé egyáltalában nem vitatható. Nem vitatható ugyanis az, hogy a jelenlegi bajokon másként segíteni mint uj törvénynyel nem lehet. Mielőtt azonban, t. ház, a kormány magát a törvénynek revíziójára elhatározza, azt hiszem, szükséges az, hogy megvizsgálja az összes körülményeket, a melyek e téren és ebben az irányban fenforognak, hogy megnézze: hol van a hiba, mi idézte elő az állapotokat, hogy behatoljon azon kérdés vizsgálásába, vájjon a törvényben lefektetett alapelvek, a törvény egyéb intézkedései, vagy pedig a törvény végrehajtása egyenként és külön-külön, összesen idézték-e elő a bajokat. Mert csakis ily módon földeritett helyzet alapján fogja magát elhatározhatni bizonyos revízió elvégzésére. A mi a törvény alapelveit illeti, ha e téren nézem a helyzetet, az alapelvek legelső sorában van a törvénybe iktatva a kényszerbiztositás elrendelése. Azt hiszem, ma már megállapodott álláspont az, hogy a kényszerbiztositás ennek a biztositásnak helyes formája. Hiszen legutóbb már Angüa is, a mely az önkéntes biztosítás klaszszikus hazája volt, áttért a kényszerbiztositás talajára, és a kényszerbiztositás szempontjából csak emlékeztetem a t. házat arra az időre, a mikor tulajdonkép ez a reform megindult az egész világon. Tudvalevő, hogy ezt Bismarck indította meg Németországban épen az után, hogy a szoezialisták ellen alkalmazott kivételes törvényeket visszavonta és uj politikát kezdett. Akkor szemére vetették Bismarcknak, hogy ő állami szoczializmust kezd, hogy az államnak oly kötelességeit valósítja meg, melyek tulaj donkép az államot nem terhelik és utaltak vele szemben a francziaországi viszonyokra. Francziaországban akkor még a szabad alakulások korszaka állott fenn, s ez utalásra Bismarck azt felelte: Francziaországban joga van minden munkásnak éhen halni, én ezt a jogot nem kívánom igénybe venni. Ezzel igazolta a maga politikáját Bismarck. Az önkéntes biztosítás volt nagy hívei közül megemlítem a volt olasz ministerehiököt, Luzzattit, a ki maga jelentette Id, hogy megváltozott a meggyőződése és megállapította, hogy a kényszerbiztositás a minimumot szolgáltatja, a minimumtól a maximumig vezető ut az önkéntes biztosítás feladata. Azt hiszem, ily körülmények közt ebben az alapelvben hibát nem találunk. A többi alapelv sorában fel kell említenünk az egységesítést, t. i. azt az eszmét, hogy mind a betegség idején való segélyezés, mind a baleset elleni biztosítás •zember 7-én, csütörtökön. egy intézményben, egy törvényben oldassák meg. Ez nóvum volna, nóvum, mert az egész világon tulaj donképen ezek külön állnak, külön törvényekben vannak megoldva, a mit indokol is bizonyos mértékben maguknak az ügyeknek különböző természete. A betegsegélyezés inkább ideiglenes jellegű, karitatív működés ; a balesetbiztosítás pedig állandó, az egész életre kiható működés, a balesetbiztosítás a munkaadók jogi felelősségén alapszik. Talán maga ez a természeti különbözőség is indokolja, hogy külföldön mindenütt, a hol a kérdést megoldották, a balesetbiztosítást különválasztották a betegsegélyezéstől. Nálunk a törvényben a kettőt együvé foglalták, és azt hiszem: ebből különösebb hiányok nem származtak, de mégis meg akartam ezt említeni annak kiemelésével, hogy nálunk először is az egységesítést nem vitték keresztül teljes mértékben, és másodszor, hogy nem helyeselhetem azt az elvet, hogy nem mindenki van baleset ellen biztosítva, a ki betegség ellen biztosítva van, hogy a baleset ellen biztosítottak köre szűkebb, mint a betegség ellen biztosítottaké. Pedig azt hiszem, itt a harmóniát meg lehetne oldani és mindenkit egyforma mértékben kellene betegség és baleset ellen biztosítani. Különösen nem volt — gondolom — helyes intézkedése a törvénynek az, hogy egy nagy státust egészen kivett, és pedig kivette azokat az alkalmazottakat, a kik olyan kisiparosoknál dolgoznak, a hol öt munkásnál kevesebb személyzet van, a nem veszélyes üzemekben ; kivett azután egy egészen más körzetet: a kereskedelmi alkalmazottak körét, kiknek szintén helye volna az intézményben. T. képviselőház ! A törvény maga nóvum a tekintetben is, hogy a betegsegélyezés terén a betegsegélylyel való ellátás tekintetében túlságos nagy kört állapit meg. Nagyon helyesen teszi ezt, mert tényleg nemcsak a betegség ellen biztosítottaknak, hanem családtagjaiknak is, kik nincsenek biztosítva és nem keresetképesek, ellátása ép a család viszonyainál fogva szintén nagyon indokolt és helyes. Csak azt említem meg, hogy ez a mérve a segítésnek nóvum volt, és nem számoltak azzal, vájjon a törvény alapján képesek lesznek-e ezt a. nagy körzetet ellátni. Ép azért kell fölvetnem a kérdést: nem organikus baj, nem organikus hiba-e a törvényben, hogy a szolgáltatás és a fedezet között nincs meg a kellő arány ? Mert ha rátérek arra a rendszerre, melyet a törvény alkalmazott, akkor megállapítható, hogy a biztosított tagok — most mindig a betegsegélyezésről beszélek — a járulékokat átlagos napibér-osztály szerint fizetik. Ezen napibér-osztályokba való sorozást a biztosított tagok munkabére alapján állapítják meg. ez alapon vetik ki a járulékokat, mely a törvény értelmében 2%-nál kevesebb és 4%-nál több nem lehet. A segélyezés ma táppénz formájában történik, a táppénz az ilyen módon kivetett járuléknak a fele, azután vannak a többi ellátások, orvos, gyógyszerek stb.