Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-278

74 S-7S. országos ülés 1911 október 28-án, szombaton. sebb lesz és okvetlenül szükséges, annak meg kell drágulnia s igy az a munkáskéz, mely megmarad, sokkal drágábban fogja odaadni munkaerejét mások szolgálatába. Korunk legnagyobb mozgató ereje a nemzeti eszme. Ennek ereje és hatalma okozza a világtörténelmi átalakulásokat, ez csinálta meg a német egységet és ez hozta létre az olasz egységet. Ez az eszme a kútforrása az erőnek, nagyságnak, hatalomnak és ellenkezőleg mindenütt, hol nincs, mint pl. Ausztriában is, az elzüllésnek és a felbomlásnak az okozója. Mégis csodálatos, hogy a nemzeti eszme varázsa még ma sem hatotta át a katonai köröket és még ma sem akarják a nemzeti nyelvet a hadseregbe bevinni, (Ugy van 1 balfelől.) T. ház ! Beszédem eddigi részeiben foglalkoztam a magyar nyelvű hadsereg kérdésével, foglalkoztam a létszámemeléssel, most rá akarok röviden térni arra, hogy elbirja-e a nemzet azokat az óriási nagy terheket, melyeket a létszámemelés, a véderő fejlesztése feltétlenül maga után von. Az én legjobb hitem és meggyőződésem szerint ezeket a terheket a nemzet teherviselési képessége nem birja el. (Ugy van ! balfelől.) Hiszen a pénzáldozatokról, melyeket tőlünk követelnek, biztos képünk sincsen. A hányan vannak, mindannyian más és más összegeket mondanak. Ábrahám Dezső: Nem merik bevallani! Bosnyák Géza : Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ll(r5 millióra tette a véderőjavaslat folytán előálló évenkénti többkiadást. Lehetetlen, hogy ez a horribilis összeg meg ne döbbentsen minket és önkéntelenül ne arra gondolna az ember, hogy hiszen lehetetlen lesz ezt előteremteni a nélkül, hogy más nagy eminens érdekeink háttérbe ne szoruljanak. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A t. jrénzügyminister ur múltkori expozéjában egy egészen nevetségesen kicsiny összeget állított be mint olyant, melyet a véderő fejlesztése ezentúl maga után von és azt mondotta, hogy erre nem kell magyarázat, a számok mindennél jobban beszélnek. Ezt a módszert akarom én is követni és ismertetni azt a kimutatást, melyet egy kis fáradságos munka után összeállítottam. Kiszámítottam ugyanis a magyar nemzetnek 1870-től 1907-ig terjedő időszakának, tehát 37 évnek költségvetéseit és megállapítottam, hogy mennyibe került ez időszak alatt Magyarország igazságügye, menynyibe került a kulturális szükségletek ellátása, mennyibe került közgazdasága — itt természetesen együtt kellett vennem a földmivelést az iparral és a kereskedelemmel, hisz a régi időben még egy ministeriumban voltak ké}:>viselve — mennyibe került az országnak a közös hadsereg fentartása, mennyibe a honvédségé, és mennyibe került Magyarország belügye. Leszek bátor felolvasni a következő számokat, melyekért teljes felelősséget vállalok : Magyarország közgazdasága e 37 év alatt került 4,881.542,465 K-ba, a közös hadsereg és a honvédség fentartása együttvéve került 4,430,528.725 K-ba, a belügy került 1.063,014.322 K-ba, a kultúra pedig mindössze 752,271.287 K-ba, vagyis perczentekben a közgazdaság 40-2%, a katonaság 36 -5%, a belügy 8 8%, az igazságügy 83% és a kultúra 6'2%-ba. Én is azt mondom, hogy itt a számok maguk beszélnek. Valósággal szégyene ennek az országnak, hogy e 37 év alatt kiadásainak mindössze 6'2%-a jutott a kultúra fejlesztéséré, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) örök szégyen ez, hiszen hátul ballagunk, a legbarbárabb nemzetek mögött. E mellett tekintetbe kell vennünk, hogy ebben az országban 65 millió ember van, a ki nem tud sem irni, sem olvasni és 500.000 gyermek marad iskola nélkül, nem azért, mintha iskolakerülő volna, hanem azért, mert nincs elég iskola, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Székely Ferencz igazságügyminister: A felekezetek is sokat költenek erre. Nincs minden a budgetban. Bosnyák Géza : Ezek után nyugodt lélekkel merem mondani, hogy az ország teherviselő képességénél fogva sem engedhető meg, hogy arra a katonaságra még nagyobb és nagyobb összegeket költsünk. (ügy van! Ugy van! balfelől.) A pénzügyminister ur emelte a dohány árát, a szivar árát, szóval mindannak árát, a mit a legszegényebb nép is a legnagyobb mértékben megérez. Hogy mennyire jogos az én állásfoglalásom, hogy a nemzet teherviselőképessége nem bir meg több ldadást, azt egyenesen a pénzügyminister urnak évekkel ezelőtt mondott egyik beszédében igazolom. Azt mondotta ugyanis akkor a pénzügyminister ur, hogy eljutottunk a teherviselés határáig és felhívta a figyelmet arra, hogy az igényeket ne növeljük és az adózókat túl ne terheljük. És ime most minő változás állott be ! Most eg}>'szerre azzal áll elő a j)énzügyminister ur, hogy az ország teherviselőképessége nagyon könnyen elviseli ezeket az óriási nagy katonai terheket. Ha pedig vizsgáljuk, hogyan viseli el, rögtön megadja maga a minister ur a felvilágosítást azzal, hogy a fogyasztási adókat húsz millió koronával emeli, a dohányeladásnál 22 millió többletre számit, a szeszjövedelemnél 15 millióval több lesz a bevétel, a vasutat pedig 22 millióval drágítja meg. Azt pedig nem lehet mondani, hogy ezt a lakosság nem érzi meg. Igen találóan jegyezte meg egyik kormánytámogató lap, hogy »az államháztartás egyre duzzadó számsorai mögött az adózó polgárok egyre sorvadó teherbírása rejlik, ez pedig nem reménykeltő és épen nem biztató állapot*. Ezt, t. ház, »Az Ujság« irta. Ezzel szemben nem akarom részletezni, hogy micsoda más oldalon marad el az állam segitő keze, csak épen egyetlenegy körülményre akarom felhívni a t. ház figyelmét. Nagyon jól tudja mindenki és lehetetlen, hogy ebben valaki nekem ellentmondjon, hogy ebben a mai drágaságban senkinek sem olyan nehéz és elviselhetetlen a helyzete, mint épen a köztisztviselőnek. (Ugy van ! balfelől.) Most már vegyük azt az embert, a ki számos évi szór-