Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-277

60 277. országos ülés 1911 október 27-én, pénteken. Részemről szíves készséggel elismerem ennek helyességét és örömmel látom e mozgalmat, mely csendben, minden nagyobb hűhó és zaj nélkül indult meg és melynek sikeréről és előnyös hatásáról az iskolák vezetői évi jelentésükben a legnagyobb elismeréssel emlékeznek meg. Az ifjú, hadi puskát kezelve, komolyabbá válik és elméleti tudása bizonyos gyakorlati értéket nyer akkor, mikor ő a czéllövészetben például a löveg röpivét a gyakorlatban tudja kiszámítani, annak kiindulási, érkezési gyorsaságát, a czél távolságát, ezzel kapcsolatban a lejtők és hegyek magasságának hozzávetőleges meghatározását, és midőn a czéllövészetben kiképzett és éles töltéssel végzett gyakorlatok közben közelebb jön a katonatiszthez, van módja betekinteni a csapatok szervezetébe, azoknak társadalmi életébe, megszokják és megszeretik egymást, akkor mindenesetre megkönnyítjük a katonatisztnek és képző tisztnek az ujonczkiképzést, mint a hogy megkönnyítjük az illető ifjúságnak is a katonai szolgálatot. (Helyeslés balfelől.) Rendkívüli örömömre szolgált volna, ha legutóbb megtartattak volna az országos tornaversenyek és a honvédelmi ministernek módja lett volna e téren elért nagy sikereit az ország színe előtt meglepetésül mindnyájunknak bemutatni. Tovább ment a honvédelmi minister, midőn ezen a téren máris elért szép sikerek után legutóbb, a múlt esztendőben az összes törvényhatóságok főispánjait felkérte, szíveskednének lövészbizottságokat alakítani a legkiválóbb, legtekintélyesebb, esetleg katonailag képzett elemekből. Iák egy-egy kivezényelt tényleges tisztnek, mint előadónak vezetése mellett és intencziói szerint megalkossák nemcsak a városokban, hanem a községekben is erre a czélra a külön lövészegyesületeket. Ilyenek már nagyobb számmal vannak is, még pedig csodálatos módon nem a magyarság szivében, hanem ez idő szerint a perifériákon, nagyobb részt a székelység, sőt örömmel látom, hogy a nemzetiségi vidékeken is. Ezen ifjúsági lövészegyesületeknek eredményeiről igen szépen és elismerőleg nyilatkoznak egyesek, például a sajókereszturiról. a honnét a lelkész örömmel jelenti, hogy bár ő meg kísérelte eddig is, de sohasem tudta társadalmilag összehozni az ifjúságot s ha más nem, de a hadi puska, a hadi fegyver táborba veri őket, összehozza és együtt tartja őket, és a midőn itt bizonyos fegyelemre tettek szert, ő neki emez egyesület keretén belül azután minden egyéb, olyasóköri stb. kulturális és más társadalmi munkát megalkotnia és végeznie könnyebben sikerült. A sárosmegyei főispán jelentésében örömmel tudatja, hogy az ifjúság ilyen elfoglaltsága távol tartja és elvonja őket azon dorbézolásoktól és egyebektől, melyek erkölcsi fejlődésüket ezelőtt veszélyeztették és megrontották. Mindezt örömmel látom, szíves készséggel támogatom is, és az erre előirányzott összeget szívesen meg is szavazom. De lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem ezek mellett azon alkotásokról, melyeket e téren korszakot alkotónak ismerek és szivem egész melegével honorálok és értük lelkesedni tudok, midőn t. i. megelőzve e tekintetben az összes idegen államokat egy nagy lépéssel, a véderőtörvényj avaslat terve szerint kimondatnék, hogy a néptanítók egy évi önkéntességre szoríttassanak. Én azt láttam, hogy a népiskola és a néphadsereg között oly óriási volt az ür, hogy azt áthidalni alig voltunk képesek. Ennek egyetlen egy módja az

; melyet a minister ur választott meg igen helyesen, midőn minden néptanítót az egyévi önkéntességre akar kötelezni. Ily módon az az ür, mely az iskola és a néphadsereg között tátong, át lesz hidalva, mert mig a népiskolának egyik legfőbb hivatása előkészíteni az embert a néphadsereg részére, viszont a néphadsereg is meg fogja tenni a maga népnevelő hatását, ez a kettő tehát egymást teljesen kiegészítené. Az egyenruhás tanítónak szerepe a nevelésben tehát ott kezdődnék, a hol a polgári nevelésbeli kötelezettsége végződnék, a mit a minister ur uj intézkedése nagyon szépen összekapcsol. Ezt épen ezért szives örömmel üdvözlöm. Mert ez szabályozza különben a tanítók társadalmi helyzetét is. Az által ugyanis, hogy a tanítók bizon3^os magasabb katonai rangot érnek el, tartalékos tiszti minőségükben megtalálják a társadalomban azt a méltó helyet, a mely őket talán eddig is megillette, de a melyet ezentúl jogosan követelhetnek. A tanítók katonai kiképzése azonban a javaslat indokolásában csak hozzávetőlegesen van részletezve. A terv szerint ugyanis a tanítók külön osztagba lennének beosztva és nagyobb városokban lennének elhelyezve, a hol a testedzésre és a higiénikus szempontok ismeretére elméletileg és gyakorlatilag kiképeztetnének, ugy, hogy mint teljesen kiképzett tornatanárok hagynák el az egyéves önkéntesség után a tényleges szolgálatot (Helyeslés.) és elszéledve az ország minden részébe, még a legutolsó eldugott kis faluban is szolgálnák magasztos hivatásukat és teljesítenék azt a miszsziót, mely hivatásukkal a legjobban összeegyeztethető, sőt szinte elválaszthatatlan, mert ezentúl nemcsak a lelki kiképzés nehéz munkáját végeznék, hanem a testit is, tudván azt, hogy csak ép testben lehet ép lélek. S tekintettel arra, hogy a tanítók évenként fegyvergyakorlatra volnának behivandók, a testedzés kultúrájának haladásával évről-évre megismerkednének, és ezt a fontos ügyet évenként egy-egy nagy lépéssel vinnék előbbre, nemzetünknek és mindnyájunknak őszinte örömére. A tanítók, a mellett, hogy társadalmi rangjukban is emelkednének, még bizonyos mellékjövedelemre is szert tesznek, mert nem tudnám elképzelni, hogy munkájukat díjazás nélkül fogadná el a hadsereg akkor, a mikor különben is oly roszszul vannak fizetve. Nekem közelről volt módomban tapasztalni, milyen nagy hatássa] van a gyermekekre a ka-