Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-293

S93. országos ülés Í9Ü november %0-än, hetfoú. SIS Ugron Zoltán : A román nem nemzet, hanem nemzetiség, (Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek! fiüiháli Tivadar: Ha a lapok helyesen irták, arról értesültem, hogy ebben a tekintetben a t. belügyminister ur kiadott valami rendeletet a csendőrségnek, hogy elég legyen ezekből az összekocczanásokból és összeütközésekből. Az a rendelet ugy szólna, hogy a mennyiben az a nemzeti viselethez tartozik és a mennyiben azzal az illető nem akar különösen tüntetni, ne kobozzák el tőle a nemzeti szint. Egy csendőrre nem lehet rábízni annak a kérdésnek elbírálását, . . . Ugron Zoltán: Nem mehet od minister! Kliháli Tivadar: . . . hogy mikor tüntet és mikor nem tüntet az illető. Hisz az a nemzeti viselet kiegészítő részét képezi. Ha a templomba megy, akkor nem tüntet, de ha mulatságba megy, a csendőr azt fogja mondani, — különösen ha pikkje van rá — hogy ez tüntetés. Ez a rendelet távolról sem tisztázta a helyzetet és nem szüntette meg azokat a visszaéléseket és azokat az összeütközéseket, a melyek nap-nap után előfordulnak. Ha egyszer a nemzeti viselet kiegészítő részét képezi az a nemzetiszínű szalag, akkor mondja ki bátran és határozottan a t. belügyminister ur, hogy a mennyiben a ruháján viseli, az tőle el nem kobozható. De magának a csendőrnek belátására bizni, hogy betekintsen az illető lelkébe és ugy ítélje meg, hogy mikor tüntet és mikor nem, ez még nagyobb zavarokra ad alkalmat, mint a minők eddig voltak. Ugyanígy vagyunk a »De,steaptá-Te ítomäne« czimű néphimnusz éneklésével. Ez a költemény 1848-ban lett írva és azóta a mai napig mindenütt és minden ünnepély alkalmával énekelték, konczertek alkalmával is és én magam is tanuló koromban, mint kórista részt vettem ennek az éneknek az előadásában, de soha senkinek sem jutott az eszébe, hogy ezt az éneket izgatásnak minősítse. Az különben a törvény értelmében ki is van zárva, hogy énekkel lehessen izgatni, mert izgatni csak képben és írásban lehet. (Derültség a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, én a törvény világos rendelkezéseit idézem, magáról a törvényről beszélek, a mely szerint csak képben és írásban meg szóval lehet izgatni. (Derültség és ellenmondás.) Ez egy hagyomány, t. képviselőház! Ez a nép lelkületébe átment valami, hogy ha ahhoz nyúlnak, akkor bizony az a rég óhajtott béke, a melyet az urak itt folytonosan hangoztatnak, nagyon nehezen fog létrejönni. Igaz, hogy vannak magyar politikusok, a kik azt vitatják és állítják, hogy a nemzetiségi kérdés tulajdonképen nem egyéb, mint közigazgatási kérdés. Ha t. i. a közigazgatási viszonyok megjavulnak és a sérelmek a közigazgatási téren megszűnnek, akkor, a nemzetiségi kérdés is meg lesz oldva. En ugyan nem osztom ezt a véleményt, KÉPVH. sArLÓ 1910—1915. xn. KÖTET, mert a nemzetiségi kérdést manapság csak ugy lehet megoldani, ha intézményileg biztosítjuk az országban lakó népeknek politikai érvényesülését, gazdasági és kulturális továbbfejlődését. Elismerem, hogy ha a közigazgatási téren azok a sérelmek, a melyek a jó egyetértést a nemzetiségiek között megzavarják, megszűnnek, akkor nagyon szépen lesz előkészíthető az a tér, hogy a közel jövőben ez a kérdés lényegében is, végleg és állandóan tisztességesen meg legyen oldva. Mindaddig azonban, t. képviselőház, a míg e sérelmek napirenden vannak, a inig a közigazgatási hatóságok a legtöbb esetben azért, hogy érdemeket szerezzenek maguknak, különböző ürügyek alatt, mindenféle jogosulatlan ítéletekkel sújtják a nemzetiségiek lakta vidékek polgárait, mindaddig, t. képviselőház, csendesen és nyugodtan ezt a nemzetiségi kérdést, a melynek megoldása pedig annyira óhajtandó az ország érdekében, helyesen megoldani nem lehet. Épen azért hozzájárulok Győrffy Gyula t. képviselőtársam azon kívánságához, hogy a közigazgatási viszonyokat bármi módon szanálni kell, ha másképen nem lehetne, még magának a közigazgatásnak államosításával is. De a jelenlegi állapotokat tovább fenntartani nem volna egyéb, mint kimondani a Bellum omnium contra omnes elvét és ez a békés fejlődést semmi körülmények között nem biztosítaná, mert csak továbbra is fenntartaná azokat az állapotokat, hogy a nemzetiségek egyébbel se foglalkozhassanak, mint indokolatlan és törvényellenes támadások elleni védekezéssel. Egy modern állam első feltétele az, hogy gondoskodjék mindazon feltételekről, a melyek szükségesek arra nézve, hogy a polgárok jóléte emelkedjék, hogy azok az anyagi és szellemi téren előre haladjanak és hogy e föltételeket biztosítsa a polgároknak vallási és nemzetiségi különbség nélkül. Ha ezt a feladatát teljesítette, akkor nagy részben megfelelt állami hivatásának. Ha azonban e helyett azt látjuk, hogy a belügyminister ur nem képes rendbeszedni a saját, alantas tisztviselőit sem, ugy, hogy nap-nap után a közigazgatási hivatalnokok visszaélnek állásukkal és hogy a nemzetiségeket örökösen a legigazságtalanabb bánásmódban részesitik, mi a belügyi kormány iránt semminemű bizalommal nem viseltethetünk. (Egy hang a Mzépen: Adatokat leérünk!) Megígértem, hogy adatokkal fogom állításaimat igazolni, de azt hiszem, t. képviselőtársam sem örvendene, ha épen kéznél is volnának adataink és azokat három-négy óráig olvasnám fel. Lesz alkalmam konkrét adatokkal is szolgálni, de ez alkalommal engedjék meg, hogy kijelentsem, hogy a súrlódásoknak legnagyobb része abból származik, hogy a közigazgatási hatóságok a kihágási ügyekben legtöbb esetben igazságtalanul járnak el, azokat úgyszólván erőszakkal kitalálják. Ha pl. annak a községi bírónak vagy községi jegyzőnek nem tet40