Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-290

234 290. országos ülés Í911 november 16-án, csütörtökön. exisztenczia elpusztul, mind a proletariátust gyarapítja, (Igaz ! ügy van 1 balfdol.) mindannyiszor egy-egy tagja, lánczszeme a nemzetnek, az egész láncznak szakad el és mind szűkebb és szűkebb térre szorul az a polgári elem, a mely tulaj donképen nemzeti politikánkban a városi politikát régebben képviselte. E téren is sajnálattal kell konstatálnunk az utóbbi időben mutatkozó visszaesést. Akár nézzük a szövetkezeti eszme térfoglalását az iparban, akár a gépadományozásokat, mint a mi felfogásunk szerint az akkori viszonyok között egyedüli alkalmas eszközt, igen erős visszaesést tapasztalhatunk, a mely azt a megindult mozgalmat meglehetősen érinti, t. i. abban a vonatkozásban, hogy maga a kisiparosság az általa táplált jövő reményeket illetőleg bizonyos depresszióba került, midőn azt a megindult akoziót megszakadva látja, mert a régi helyébe nem lépett semmiféle uj. Gr. Esterházy Móricz: Hát a munkásbiztositás ? Szterényi József: A munkásbiztositásról lesz szerencsém beszélni a kereskedelemügyi tárczánál. Itt is keresem az eredményeket, hogy önkritikát gyakorolva, felvessem magamban a kérdést, vájjon helyes-e folytatni azt az irányt, a melyet mi képviseltünk, szabad-e azt nyugodt lelkiismerettel ajánlani a kormánynak, hogy folytassa ? 1899-től 1909-ig — ismét a kereskedelemügyi ministerium jelentését veszem, bár nem az előbb emiitett jelentést,hanem egy korábbi összeállítását a magyar iparfejlesztés eredményeinek — 2140 kisiparos kapott gépsegélyt, összesen 5,380.000 korona értékben, a melylyel szemben kötelesek voltak tartani 6055 segédet és 3050 inast, mert gépsegélylyel szemben csak ez köttetik ki a jövő kisipari nemzedék nevelésének biztosítására. És mi követtük — ismétlem félreértés elkerülése végett, hogy nemcsak az előző kormányt értem, hanem az egész magyar iparpolitikát kezdettől fogva — követtük ezt a rendszert, a külföld példáján indulva, a hol különösen Baden és Württemberg nagyherczegségek egy nagyszabású kisiparfejlesztési politikával jelentkeztek legelsőknek, a hol minden jóravaló kisiparost, tekintet nélkül arra, hogy minő mesterséget folytat, — mert az ottani kormányok abból a szempontból indultak ki, hogy minden mesterség jó és hasznos, a melyet az illető folytatni sikerrel tud — egy-egy inas tartására fejenkint évi 300 márkáig terjedő segélyt nyújtottak az illető mesternek, igy pótolván az ipariskolák hiányát, minthogy sokkal drágább az ipariskolában képezni az iparosokat, mint igy a kisiparosok utján. Mi nem a pénzsegélyt követtük, de gépeket adtunk az arra való kisiparosoknak, hogy a termelést fokozhassák és a nemzet közgazdasági termelésének tényezőivé válhassanak fokozott mértékben. Es mit mond ez akczió eredményéről a ministerium jelentése ? Azt mondja szó szerint: »A gépadományozást illetőleg ma'már elég utalni arra, hogy néhány év alatt kereken kétezer kisiparos dolgozik az ország különböző vidékein az államadományozta gépekkel. Noha sokan ké- I telkedtek abban, hogy ez az akczió eredményes lesz, megnyugvással és megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy aránylag kis százaléktól eltekintve, a melynél a ráfordított áldozat kárba veszett, óriási a többsége a kisiparosoknak, a Mk ily támogatásban részesülve, igen szép eredménynyel használják fel az államadományozta gépeket és termelésük fokozásával és a gyártmányaik minőségének javításával igen elismerésre méltó eredményeket tudnak felmutatni, jeléül annak, hogy az az ut, a melyen megindultunk, helyes, és hogy az akcziót folytatni kell. Sok kisiparosunk lett az államadományozta gépek használata következtében gyári vállalkozó. A gépadományozások ellenőrzésével megbízott kereskedelmi és ipari kamarák, valamint az iparfelügyelők jelentéséből kitűnik, hogy a gépadományozási akczió eredményesnek mondható ; a legtöbb segélyezett kisiparos ugyanis tetemesen megnagyobbította üzemét és termelőképességét fokozta, továbbá az iparczikkek minőségét javitotta és ezáltal a megrendelések száma növekedett«. íme, t. ház, ez volt eredménye annak az akcziónak, a hivatalos jelentés szerint, a melyiől az imént beszéltem. Lehet, hogy ma megváltoztak a vélemények e tekintetben, lehet, hogy megérett a helyzet arra, hogy egyesek támogatásáról átkeli térni társulások támogatására ; ez lehet, én csak egyet akarok kérni a t. kormánytól és az elsősorban érdekelt kereskedelemügyi minister úrtól, a kinek a kisipar iránt való jóindulatáról meg vagyok győződve : azt kérem ugyanis, hogy ne engedje magát befolyásoltatni abban az irányban, a mely, sajnos, körülbelül másfél év óta e téren megindult, hogy a kisiparosok támogatásának czinozurájául a kisiparosnál alkalmazottak számát vegye, mert hiszen hallottuk azt a felfogást, hogy ha öt segédnél kevesebbel biró iparosoknak gépet adunk, tönkreteszszük őket, mert nem tudják a termelésüket értékesíteni. Méltóztatott a jelentésből az ellenkezőt látni. Ha az az álláspont győzne, a melyet az imént voltam bátor említeni, akkor egész Erdélyben úgyszólván 200 iparosnál több nem volna, a ki egyáltalában az állami jótétemény támogatását élvezhetné. Egész Fogaras megyében egyetlen egy oly kisiparos nincs, a kinek öt segédje volna, egész Csik megyében kettő van, Udvarhely megyében 9 stb., vagyis kizárnék épen a földrajzilag és a kisipar fejlesztése szempontjából legkedvezőbb fekvésű vidéket az akczióbóL mert hiszen a közlekedés óriási fejlődése következtében a kisipari akczió csak azokon a vidékeken lehet igazán eredményes, a melyek távolabb esnek a közlekedéstől, mint azok, a melyek közelebb feküsznek a nagy gyári vállalatokhoz. Á kisipar támogatására, szerintem, nem lehet más mérvadó, mint az egyéni képesség és az egyéni garanczia. (Helyeslés.) Ezt kell mértékül venni és csak ezt szabad itt követni. Elhagyom az ipari politikát és csak egy kérdést óhajtanék még egész röviden érinteni és