Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

198 2S8. országos ülés 1911 november lí-én, kedden. torn a véderőrendszernek nem beruházási tételeit, melyek akár nyíltan bevallva, akár pedig leplezve, adósságok utján fedeztetnek. Itt azonban, az államvasutak kezelési rendszerénél nagyon kérném az igen t. kereskedelemügyi minister urat, hogy minket már az általános vita során nyugtasson meg az iránt, hogy épen kereskedelmi mérlegünk nagymérvű passzivitása okából miként szándékozik kielégíteni a fontos szállítási és közlekedési érdekeket, szemben azzal a ténynyel, hogy a Duna medre rendkívül sekély s így a szállítás nehézzé van téve, a téli időszak bekövetkeztével pedig végleg lehetetlenné válik ; hogy miként akar a t. minister ur a napról-napra felhangzó panaszok következtében a nagy vagonhiányon segíteni. Nem szabad felejteni, hogy az érdekelt kereskedelmi köröket nagyon is érintő tarifaemelés van napirenden, a mi a kereskedelem szempontjából azért bír rendkívül fontossággal, mert a kereskedő évekre, vagy legalább is hónapokra előre szokott szerződni és számításait, különösen az exportüzletet illetőleg, a fennálló tarifák alapján csinálja. Ha tehát őt a szállítási időszakban tarifaemelések érik, ez olyan deperditát jelent reá nézve, hogy esetleg exiszteneziájában is megtámadhatja, de mindenesetre közreműködik arra, hogy egy ország, mely nem előre meghatározott időszakra állapítja meg tarifáját, önmagától egy olyan koefficzienst iktat a kereskedelmi üzletbe, a mely egy rizikónak számbavételét követeli tőle és a gondos kereskedőt arra fogja utalni, hogy kötéseinek megszerkesztésénél azzal is kell számolnia, hogy időközben tarifaemelésekkel találkozik, a mi versenyképességünket kifelé lényegesen csökkentené, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Hiszen maga az, hogy az állam ráment a monopóliumok azon rendszerére, a mely Saint Simon-nak még álmait is messze túlhaladja, mert Magyarország állama ma már teljesen a monopóliumok rendszerében él, ugy hogy alig bírom egy lélegzetre felsorolni, hányféle monopóliuma van ma Magyarországnak, maga ez a rendszer aggodalmat keltő, mert a monopóliumok egyik részét ma már a vasúti üzemek is képezik. Itt van a hadsereg, a posta, a távírda, a vasút, itt van a szesz, itt van a dohány, a só, itt van a bitumen és nem tudom hányféle monopóliuma ennek az országnak, a mely a gyufamonopóliummal is tetézve egy falanszter-rendszernek a bevezetése és illetőleg betetőzése, a mely magában véve is aggodalmas. De ha az állam az ő állami auktoritásával az ő monopolisztikus vasúti üzemeibe még azt a rendszert is bevezeti, hogy a tarifákat nem előre meghatározott turnusokban megváltoztathatóknak jiublikálja, akkor egy bizonytalansági elemmel több lesz a kereskedelemben, a mi kétségtelenül hátrányára lesz exportképességünknek. De talán még ennél is fontosabb, hogy a t. kereskedelmi minister úrtól megkérdezzem, mi az ő álláspontja a nagy szocziális, a nagy munkáskérdéssel szemben. Ezt a területet Magyarország törvényhozása nem nézheti tovább tétlenül. Nem akarok ma teoretikus vitájába bocsátkozni a sztrájk-kérdés jogosultságának. Elégszer kifejtettem vagy legalább is érintettem azt az álláspontomat, hogy én a sztrájknak azt a nemét, a mely létező szerződések tartama alatt tömegesen tagadja meg a munka teljesítését, semmiféle jogállam rendszerébe beilleszteni nem tudom. Ismételten megmondottam, hogy tiszteletben tartom a munkásnak a tőkével szemben vívott harczát, segítségére is akarok menni és addig, míg a munkás nem vállalta ezt a munkát, azt a jogosultságát, hogy a munkát ne vállalja, feltétlenül elismerem, támogatom. De ha akkor tagadja meg tömegesen a munkának tovább való teljesítését, a mikor azt a munkát már szerződésileg lekötötte, ezt az én jogrendszerembe beilleszteni sehogysem tudom. A sztrájkoknak, az amerikázásnak, a bojkottnak, a szabotázsnak azt a rendszerét, a mely nem ritkán az állam exisztencziáját veszélyezteti és hovatovább veszedelmesebb jelenségeket tüntet elénk, köteles gondoskodása tárgyává kell hogy tegye a képviselőház és ismernünk kell, hogy a kereskedelmi minister urnak mi e tekintetben az álláspontja. Tudjuk azt, hogy a múltban foglalkoztunk egy u. n. sztrájktörvénynek, később az ipari munka szervezésének kérdésével. Ezek világproblémák, épugy mint a trösztök, kartellek, stb. Azonban a magyar munkásság kérdése az, hogy telhetőleg közreműködjünk arra, hogy egy megelégedett munkásság éljen itt és gyarapítsa ennek az országnak termelő erejét, olyan közérdek, a mely elől elzárkóznunk pártkülönbség nélkül nem szabad. Másrészt épugy gondoskodnunk kell arról, hogy egy hamis nemzetközi propagandának óvszárnyai alatt oly visszaélések ne történjenek, a melyek ártatlan embereket tesznek tönkre a kártérítésnek és a kárpótlásnak minden reménysége nélkül. A vasutas-sztrájk és általában a sztrájkoknak azon nemei, a melyek közüzemek ellen intéztetnek, minők nálunk például a gáz-, a légszesz-sztrájk kérdése, nem szocziális igazságokon alapulnak és következményeikben mindig azt a.hatást szülik, hogy olyan exisztencziákat fenyegetnek vagjf tesznek tönkre, a melyeknek a mérkőző felek között abszolúte semmi, tehát még kiengesztelő szerep sem jutott. Ertem ez alatt azt, hogyha a munkások és a tőkevállalkozók között sztrájkra kerül a dolog, teszem a vasút vagy a légszeszvilágitás munkaárai kérdésében, a sztrájk folytán tönkretétetik a fogyasztóközönségnek egy nagy része, a mely a kettő közötti mérkőzésben szóhoz sem juthat és még azt sem állapit hatja meg, hogy melyiknek van igaza a kettő közül. Én hosszú tanulmányaimnak eredményekép arra a meggyőződésre jutottam, hogy a sztrájkok kérdését az fogja helyesen megoldani, a ki meg tudja oldani azt, hogy a jogosulatlanul keletkezett sztrájk, szabotázs vagy amerikázás miként tud kárpótlást biztosítani a jogosulatlanul kárt szenvedettek számára. Ezen a ponton fordul meg a sztrájk kérdése, A míg ad libitum lehetséges egy