Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

190 288. országos ülés Í91Í november lh-én, kedden. sincsenek itt. (Élénk derültség a jobboldalon. Elnök csenget.) Mondom, méltóztassék megengedni, hogy kötelességem lerovásához hozzáfogj ak, a melyben a helyzet arra ösztönöz, hogy eredeti szándékomtól eltérőleg, csak rövid reflexiókkal leszek a t. képviselőháznak terhére. (Halljuk ! Halljuk !) Bevezetésül eszembe jut egy görög bölcsnek, Timonnak az inasa, a ki egy igen érdekes nyilatkozatot tett gazdájával szemben, azt mondván, hogy a mikor az embert az ördög a politikára rászabadította, rossz üzletet csinált; nagy konkurreneziát csinált önmagának, a melynél ő húzza a rövidebbet. Hát, t. képviselőház, ha én a mai kesze-kusza politikai helyzetet veszem bonczkés alá. azt látom, hogy Timon inasának teljesen igazsága volt, a mennyiben, ha szabad az általános politikai helyzetet ma jellemeznem, azzal kellene kezdenem, hogy tulaj donképen az ördög sem ismeri ki magát. Csak néhány napja, hogy a szenvedélyek tombolása közepette, vagy legalább is a kitörésre váró szenvedélyek tombolása között jöttünk össze tanácskozásra ; az egyik boxerrel, a másik revolverrel felfegyverkezve akarta igazságait hirdetni; ma pedig, a nélkül, hogy ennek politikai okait megfelelőknek találnám, egy béke-turbékolás folyik, a melyet alig tudok kellő mértékben megítélni, követni pedig még kevésbbé tudok. Egy hang (jobbfelöl) : Nem lehetünk mindig mérgesek ! Polónyi Géza: Teljesen igazsága van a t. képviselő urnak, de a nagy kontrasztoknál talán mégis csak szükséges, hogy azok indokolásukat is megtalálják és a mennyiben talán nem egészen helyes a végletekig menő szenvedélyek tombolásáig folytatni az üléseket, ép ugy legalább is gyanús, hogy az alig néhány nap előtti hangulatból rögtön a béke-turbékolásnak eme stádiumába jutottunk el, a hol t. képviselőtársaim — az ellenzéki oldalon ülőkhöz szólok — egy olyan dythiramb-féle álláspontra helyezkedtek, a mely-' nek elzengésére én legalább megfelelő okot nem 'találok. Megvallom, nagyra becsülöm azt a pénzügyi tehetséget és tanulmányt, a melyről Désy Zoltán t. képviselőtársam itt a házban már ismételten bizonyítékot tett. De daczára ennek, már előzetesen is jelzem, hogy akkor, a mikor csak pihenőre tértek a szenvedélyek, a mikor csak fegyverszünetről van szó, nem tartom egészen szerencsésnek annak az álláspontnak a hirdetését, hogy egy reális és olyan költségvetéssel állunk szemben, a melylyel szemben ajánlatos volna az országnak, hogy továbbra is ezen az utón haladjon. A nemzet csak igen nehezen tudná megérteni, hogy ezen igazság mellett miért és miként szándékozik az ellenzék tovább folytatni a már egyszer megkezdett harezot. De, t. képviselőház,' rá kell térnem arra is, hogy a legutóbbi válság politikai helyzetünkbenolyan súlyos jelenségeket mutat, a melyeket én a magam részéről egészségeseknek nem tarthatok. Az u. n. fegyverszünetnek egyik ténye egy elnökválságban nyilatkozott meg és elnökválságban nyert megoldást. Mi, a pártonkiviüiek csoportja, a kik számunknál fogva sem folyhatunk be irányitólag a képviselőházban a pártok küzdelmeibe, tudomásul vettük és nem akadályoztuk meg a válságnak ily módon való lebonyolítását. Én azonban nem tartózkodhatom attól, hogy a magam részéről erre vonatkozólag, legalább akkor, mikor a csoport nevében nyilatkozni kötelességem, utólagosan mély sajnálatomat ne fejezzem ki a felett, hogy a háznak oly kiváló tehetségű, oly példás elnökétől, mint a milyen Berzeviczy Albert volt, meggyőződésem szerint minden ok nélkül elbúcsúztunk. Berzeviczy Albert volt elnökünk politikai működését én hosszú idők óta nyelemmel kisértem, és a tiszteletadónak minden nemét kötelességem vele szemben leróni, mert arra az álláspontra helyezkedem, hogy minden férfit, tartozzék bármely párthoz, a ki tudásának és tanultságának és az elnöki székben pártatlanságának annyi jelét adja, mint Berzeviczy Albert, csak tisztelettel emiithetünk s az őt megillető érdemmel kell jutalmaznunk. Már most, én nem említeném fel ezt a kérdést, — mert minek a sebeket felszaggatni, ha nincs azokra ir — ha nem félnék attól, hogy ez a preczedens, a melyet megalkottunk, következményeiben nem éri meg azt az eredményt, a melyet ez az u. n. fegyverszüneti béke kínált a nemzet számára. Én tanuja voltam annak, hogy a képviselőházban osztatlan bizalom nyilatkozott meg a volt elnök iránt; mégis el kellett távoznia. Én, nem tehetek róla, nem szabadulhatok annak a hatása alól, hogy ennek a lemondásnak okait a pártokon kivül álló tényekben és tényezőkben kell keresnem. És ha ez így van, akkor igen veszedelmes preczedenst alkottunk meg, mivel elbúcsúztunk egy elnökünktől, a ki az ő székfoglalójában programmja gyanánt azt vallotta, hogy pártszenvedélyeknek hullámai ahhoz az elnöki székhez, ahhoz a rostrumhoz soha felérni nem fognak és — mondotta — ő akkor fogja otthagyni azt a helyet, a mikor a hullámok veszélyei fenyegetik. Ennek a programmbeszédnek okszerű és természetes fejleményeként kell levonnom azt a konzekvencziát, hogy az elnöki rostrumot kétségkívül a pártszenvedélyek hullámai ostromolták, a melyeknek a t. elnök ur már tovább ellen nem állhatott másként, csak ugy, hogy állásától megvált. Én nem szándékozom a dolog további részleteivel foglalkozni, de annyit mégis fel kell hogy vessek, hogy az a csere, a mely a szabadkai leleplezés okából bekövetkezett, hogy egy egyéniségében mélyen tisztelt elnököt kaptunk, a kiben a titkos szavazásnak titkos szövetségesét, de egyúttal a házszabályoknak a kérvényekre vonatkozó alkalmazása tekintetében a mi eddig elfoglalt álláspontunkkal szemben nyilt ellenfelét kaptuk