Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-287

186 5*7. országos ülés ÍÖli Itt szólok még a hadmentességi dijról is. Nem akarok kiterjeszkedni annak óriási igazságtalanságára, mert a t. honvédelmi minister ur megígérte, hogy a hadmentességi dij átalakítása tekintetében törvényjavaslatot készit és igazságosabb alapra helyezi. Mondom, nem akarok külön foglalkozni vele, de egy oldalára rámutatok a dolognak. Törvényeink szerint, ha valaki katonai szolgálat közben nyomorékká válik és rábizonyítják, hogy az okot maga idézte elő, a katonaságból kiszuperálják, de a hadmentességi adót behajtják rajta. Tudok esetet, hogy valaki leszolgálta a hároméves katonai időt, még gyakorlatot is végzett és gyakorlatközben kapott testi hibát; elbocsátották a katonaságtól és hat éven keresztül nem keresték rajta a hadmentességi adót. Nyugodt volt, mert hiszen a katonaságnál hibásodott meg, különben is leszolgálta a három évet, elbocsátották. És most a múlt évben előáll a pénzügyi hatóság és visszamenőleg hat évre végrehajtás utján behajtják rajta a hadmentességi dijat. Hiába protestál az illető ez ellen, hiába fellebbez és panaszkodik, végrehajtják rajta a hadmentességi dijat azon a ozimen, hogy az orvos, a ki őt elbocsátotta a katonaságtól, nem állította ki részére a bizonyítványt, hogy szolgálat közben kapta hibáját, a melyért elbocsátották, és ezért, bár hat évig nem keresték rajta a hadmentességi dijat, most hat évre visszamenőleg is behajtják, Ezt igazságtalanságnak tartom. Ha valaki kiszolgált, de ha nem is szolgálta ki az idejét, ha szolgálat közben éri baj és alkalmatlanná lesz a szolgálatra, elég baj az neki, a mit haza kell vinnie, és igazán nem igazságos, hogy akkor még a hátralevő időre hadmentességi adóval terheljük meg a szegény embert, a ki minden forintját nehezen szerzi meg. (Felkiáltások a jobboldalon : Háromnegyed' kettő! Zaj. Elnök csenget.) Hiszen elég sajnos, hogy a mi tárgyalásaink olyanok, hogy ugy látszik, minden párton a párttagok csak arra számítanak, hogy a pártvezetők megcsinálják, a mit akarnak, és ha szavazásra kerül a sor, majd itt lesznek, de hogy az egyes képviselők mily érveket tudnak felhozni, sajnos, az t. képviselőtársaimat nem érdekli és arra számítanak, hogy csak az ülésnek legyen vége. (Zaj. Elnök csenget.) Herczegh Sándor: A nép bizalmából ülnek itt! Csuzy Pál : Ott sem ülnek ! Szabó István (nagyatádi) : Nem tettem kivételt. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Szabó István (nagyatádi): T. képviselőház ! Kormányunk figyelmét vagyok bátor felhívni az országutaknak helyzetére. Nem- lehet eléggé hangoztatni, hogy mennyire el vagyunk Magyarországon maradva utaink tekintetében. (Igaz! Ugy van ! halj elől.) Ha valaki lemegy Horvátországba, ott sokkal több és jobb utakat talál, melyeket kiépítettek november Í3-án. hétfon. valamikor állami pénzen. Vármegyéink az útadóból képtelenek az utakat kiépíteni. Ezzel már bizonyára sokat foglalkoztak t. képviselőtársaim is, és ha a vármegyére hagyjuk, soha az utak kiépítve nem lesznek. Az volna az én javaslatom, hogyha tudunk katonai téren 5—600 milliós kölcsönöket felvenni, akkor az utak kiépítésére is, ha máskép nem lehet, kölcsön utján kell pénzt szereznie kormányunknak és kiépítésüket lehetővé tenni. A mai segély, melyet a megyéknek ad a kormány, szintén jelent valamit, az is segit valamikép a dolgon, de a mai rendszeT mellett sohasem leszünk képesek utainkat kiépíteni. Azért figyelmébe ajánlom kormányunknak, hogy foglalkozzék vele. Nem lehet azt mondani, hogy ez osztályérdek, mert az országnak minden rendű és rangú lakosa használja az országutakat (Igaz ! Ugy van !) és mindenki megérzi, ha az országutak Magyarországon járhatatlanok, az utak tekintetében Magyarországnak — miként a nyugat szokott felőlünk nyilatkozni — ázsiai képe van, s az idegen megsülyed az utakon és vontatni kell a hintaját. T. képviselőház ! A költségvetésbe nagyobb összeg van felvéve iskoláink szaporítására, de ezen a téren is annyira el vagyunk maradva, mint országutaink tekintetében. Hallottunk nyilatkozatokat a képviselőházban és a statisztika is mutatja, hogy még 1600 község van Magyarországon, hol egyáltalában nincs iskola. A hol van is iskola, ott az iskolai adó rámegy 20, 40, 50%-ra, sőt vannak évek, mikor építkezés van, hogy 100%-on felül is emelkedik az egyháztagoknak iskolai adója. Mikor tanítóink is panaszkodnak örökösen a megélhetésért, hogy hasonló képzettségű állami tanitókkal szemben a felekezeti tanítók, kik még fen fognak maradni sokáig Magyarországon, igen kevés fizetésben részesülnek, azután a többi fizetésemelés nyomán jönnek az egyházak papjai és követelik, hogy képzettségüknek megfelelően emelje fel az állam a fizetésüket, mikor tehát e téren is a legnagyobb kiadások előtt állunk, akkor igazán nehéz eligazodni, hogy mekkora összeget fordítsunk ide, és mi az az összeg, mely nem kevés ezen hiányok pótlására. Ezeken a bajokon mindenesetre segíteni kell az iskolák felállításával. Akárhány helyen egy-egy községben található 40—60 iskolaköteles gyermek, kinek egyáltalában nincs iskolája, még pedig valóságos magyarlakta vidékeken, és igazán sajátságos, hogy leginkább a katholikus hitfelekezetüek közt találkoznak ezek az iskolahiányok. Erről mindenesetre gondoskodni kell kormányunknak, és itt is, épen mint az utaknál, nem sajnálnám az adósságot felvenni, hogy ezeken a hiányokan segítsünk. Előttem szólt t. képviselőtársam, gróf Batthyány Tivadar is foglalkozott a katholikus autonómia kérdésével. Az ujabb időknek ez olyan követelménye, a mely elől elzárkózni nem lehet. (Ugy van! a szélsobaloldalon) A katholikus autonómiát meg kell csinálni, és csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én ezt ugy képzelném, hogy az az óriási nagy vagyon, mely a katholikus egyház