Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-285

2$5, országos ülés 1911 november 10-év, pénteken. 139 Ha tehát már komolyan veszszük a deficzitmentességet, vagy a deficzit létezését, akkor azt hiszem e körülményeket is szem előtt kell tartani és akkor azt mondom, hogy ez a költségvetés nem teszi azt a kedvező benyomást, a melyet annak felállításánál el akartak érni. Már most, t. képviselőház, röviden akarok a bevételekre vonatkozó egy megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk !) A mi a bevételeket illeti, itt egyik oldalról örvendetesen konstatáltatott az, hogy a bevételeknek nagyobb része esik az u. n. közvetett adókra. Tényleg ha az 1912-Uá előirányzatot veszszük, akkor, hozzászámítva mindent, épen 31% esik az egyenes adókra. Az én nézetem az, hogy ezen túl nem igen mehetünk és ha mennénk, ez nem is volna igazságos. Mert nem ugy áll a dolog, hogy azért, mert kényelmes a fogyasztási adó és mert ez a tömegek között megoszlik, azért a fogyasztási adóra kell átháritani a terhet. Az adózás az egyenes adók terén egyenesen egy noblesse obiige : a vagyonos osztályok tartoznak átvállalni az állami terhek nagyobb részét. Nem is akarok arról szólni, hogy azoknak válik inkább javára az állam léte, azoknak válnak javára az állami intézmények. (Igaz! Ugy van I balfelöl.) Ettől egészen eltekintek. Itt nem lehet ugyan egy fix mathematikai szabályt felállítani, de. ha nézzük a leggazdagabb országokat, hol a gazdagság és nagy fogyasztás következtében óriási nagy jövedelmet szDlgáltat egynéhány fogyasztási adó, továbbá azt látjuk, hogy ez az arány ma lényegesen eltér az előbbi évek szerényebb arányától, ez körülbelül olyan, melynél meg kell állni, melyet nagyobb mértékben megváltoztatni már nem lehet és ebből a szempontból igen nagy fontossága van annak, hogy keresztül vitessék az az adóreform, melyről a t. előadó ur is szólt. Én azonban ennek az adóreformnak keresztülvitelénél igen nagy nehézséget látok különösen a mi társadalmi viszonyainkban, mert abból indulok ki, hogy ennek az adónak a keresztülvitele, mely a bevalláson alapul, nálunk, a mi nagy szakado'zottságunk mellett, politikai, felekezeti, nemzetiségi és egyéb viszonyainknál fogva igen nehéz. Másutt is igen nagy nehézségekkel vitték keresztül, és ha nézzük, hogy másutt is mi lett e jövedelmi adóból a gyakorlatban, látjuk, hogy tulaj donképen ez a jövedelmi adó kissé elvesztette ideális jellegét, tulaidonképen ez sem egészen személyi adó, mert azáltal, hogy helyes bevallások nem érhetők el, az állam is kénytelen kutatni ; mihelyt pedig az állam tárgyi szempontból akarja az én jövedelmemet kisütni, akkor ez már nem személyi adó, hanem részben tárgyi adó. így tehát a keresztülvitelnél mutatkozik a nehézség és beáll a szüksége annak, hogy az állam nem csupán az illetőnek bevallására támaszkodva állapítsa meg az adóalapot. Ábrahám Dezső: Inkvizitorius eljárás! Földes Béla: Hozzájárul még az is, hogy többé-kevésbbé mindenütt, de nálunk még több ok lett volna arra, hogy összeköttessék ez a reform más reformokkal, különösen az önkormányzati testületek adóügyének rendezésével. Ha mi megcsináljuk ezt az adóreformot és az önkormányzati testületek pénzügyét hagyjuk azon nehéz helyzetben, melyben ma fetreng, különösen tekintettel arra, hogy a magyar kultúra és a magyar állameszme szempontjából rendkívül fontos a városok erősítése, ugy én ezt helyesnek nem tartanám. Különben pedig kénytelen vagyok arra is utalni, a mire egyes oldalakról nagy súlyt fektetnek, hogy az életben nem valósul meg egészen és tulaj donkép részben csak ideális álláspont az, hogy ez a teherviselési képességgel jobban arányban álló adó, mert sehol nem merték a progressziót o\j mértékben alkalmazni, hogy annak hatálya lett volna, hanem megálltak olyan szerény fokoknál, hol a progressziónak jelentősége nincs. Nálunk a létminimum adómentességével megálltak pláne a 600 K-nál és nagynehezen keresztülvittük a bizottságban, hogy 800 K-ra felemelték ; de ez is olyan alacsony szám, mely alá nem sokan esnek. A hol a létminimum az adómentesség szempontjából magasabbra emeltetik, ott van értelme. Hozzájárul végül még az, hogy a jövedelmi adó keresztülvitele nagy költséget fog okozni, mert ez egyenesen az adóigazgatásnak a kérdése. Ha az igen tisztelt pénzügyminister ur nem tud igen kvalifikált embereket venni és nem tudja azokat jól fizetni, — a mint tudjuk, másutt is bekövetkezett, hogy nagy mértékben kellett megszaporítani az adószemélyzetet — akkor nem fogunk nagy eredményeket elérni, hanem az lesz a szomorú következmény, a mire a tisztelt előadó ur is utal, hogy a tisztességes emberek nagy adóteher alatt fognak nyögni, és a kik lazább lelkiismeretüek, csak annyit fognak fizetni, mint a mennyit ina fizetnek. Az előirányzatnál bátor voltam az államvasutak kérdésére is reflektálni. Ehhez röviden még csak azt akarom hozzátenni, hogy a tisztelt pénzügyminister ur 1912-ben 85 millióról 121 millióra, tehát összesen 36 millióval emeli fel az államvasutak bevételi előirányzatát. Fel is emliti azokat az okokat és tényeket, a melyek alapján ezt teszi. Az én néztem az, hogy bár itt az előbbi évek eredményeit tekintetbe szokás venni, ez nem nyújt elég támpontot. Értem azt, hogy az az emelés, a melyet beállít a költségvetésbe, körülbelül 42%-nak felel meg, tehát túlságosan magas. A kereskedelemügyi tárcza költségvetéséhez mellékelt adatokból ugyanis azt látjuk, hogy az üzleti felesleg 1904-ben 85,100.000,1905-ben 86,800.000,1906-ban 88,700.000, 1907-ben 93,300.000, 1908-ban 95,500.000, 1909-ben 83, 1910-ben 85 millió korona volt, most pedig felemeli egyszerre 121 millióra. Mondom, én azt hiszem, hogy az előirányzás szempontjából ez nagy ugrás, és nagyon könnyen bekövetkezik az, — bár nem ismerem azt a tervezetet, mely a tarifa felemeléséről készült — hogy a tarifa felemelése bizonyos relácziókban a for18*