Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-285
126 285. országos ülés 1911 november lü-én, pénteken. támogatását. (Általános helyeslés. Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és balfelóí.) Elnök: Van szerencsém a t. házzal közölni, hogy az uj alelnök megválasztásának megtörténte a házszabályok értelmében Ő felségének be fog jelentetni. Most áttérhetünk a mai ülés napirendjéhez képest a költségvetés tárgyalására. Ezt megelőzőleg az ülést öt perezre felfüggesztem. Elnök: A szavazás befejeztetvén, a házszabályok értelmében kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek az eredményt a ház színe előtt megállapítani. (Megtörténik.) (A szavazatok összeszámlálása után.) A szavazatok összeszámittatván, ki fogom hirdetni a választás eredményét. (Halljuk ! Halljuk !) Szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. (Halljuk ! Halljuk! jobbjelöl.) Jelentem a t. háznak, hogy 410 magyarországi és 37 horvát-szlavonországi; összesen tehát 447 igazolt képviselő közül, elnök nem szavazván, összesen 226-an adtak be szavazólapot. A beadott szavazólapok közül üres volt 2, alakilag érvénytelen volt 1, t. i. szavazólap helyett egy levél lett bedobva az urnába. A legtöbb szavazat 189, Beöthy Pálra esett; (Élénk éljenzés a jobboldalon és a középen.) 33 szavazat esett gróf Lázár Istvánra, (Éljenzés a középen.) a többi szavazatok j>edig egyesek között oszlottak meg. Ehhez képest Beöthy Pált a házszabályok által megkívánt többséggel a ház megválasztott alelnökének nyilvánítom. (Lelkes éljenzés a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk !) Csendet kérek t. ház ! Beőthy Pál : Mélyen t. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk I) Hálatelt szívvel és meghatva mondok köszönetet a mélyen t. kéjwiselőháznak épen most elhangzott és rám nézve annyira kitüntető votumáért. Midőn ezt teszem, ki kell jelentenem, hogy a lelkiismeretes ember egész odaadásával, buzgó kötelességteljesitéssel kívánok megfelelni a ház megtisztelő bizalmából most rám ruházott, a mily szép és felemelő, ép oly súlyos és felelősségteljes feladatnak, annak a férfiúnak az oldalán, a ki az ő elnöki székfoglalójában olyan objektív plaszticzitással körvonalozta az ő elnöki hivatását. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Az elnökség irányának meghatározása a dolog természete szerint mindenkor az elnök hivatása. (Helyeslés jobbjelöl.) Én azt hiszem, hogy nemcsak helyénvaló nem lenne, de egyenesen ferde, félszeg vállalkozás lenne, ha én itt most egy külön alelnöki programmot akarnék adni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Maga az a tény, hogy az elnök megtisztelő kezdeményezése folytán a ház bizalmából most az elnökség tagja vagyok, szabja meg én rám nézve a harmonikus együttműködés irányát és mikéntjét. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Helyeslések balfelöl.) Ugyanezért, midőn ezeket hangsúlyozom, méltóztassanak megengedni, hogy csak azt jelentsem ki, hogy hazafiúi lelkiismeretem parancsszavát követve, a párttekinteteken mindenkor felülemelkedve, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbahldalon. Tetszés jobbról.) fogok igyekezni a törvény és a házszabály által előirt kötelességemet teljesíteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ilyen irányú működésemhez kérem a t. ház minden igen tisztelt oldalának és minden egyes igen tisztelt tagjának szives. jóakaró és elnéző (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik az 1912. évi állami költségvetés (írom. 414., 422. sz.) általános tárgyalása. Az előadó ur kivan szólni. Hegedüs Lóránt előadó: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk '.) Néhány rövid szóban bátorkodom a pénzügyi bizottság megbízásából, az 1912. évre szóló állami költségvetés általános vonásait bemutatni. (Halljuk! Halljuk!) Ez a budget, t. képviselőház, a magyar államnak eddigi legnagyobbszerű pénzügyi erőkifejtése. (Igaz I Ugy van! a jobboldalon.) 1 milliárd 852 millió és hétszázezer korona kiadás az, a melyet az állam magából kibocsát és ezt ugyanannyi bevétel ellensúlyozza, sőt még 52.663 korona fölösleg is marad. Azt teszi ez, t. képviselőház, hogy rendes kezelésben — és ez a döntő szempont ránk nézve, — a rendes kiadások 80'4 millióval, a rendes bevételek ellenben 123 millióval növekednek az 1911. évi költségvetéshez képest. A t. ház talán nem veszi tőlem rossz néven azt a kifejezést, ha azt mondom, hogy a számoknak ezen óriási szimfóniája, a mely a számok tengernyi halmazának szólamaiból van összealkotva, minden tekintetben előnyösen összehasonlítható az összes előző évekkel, mert összhangja teljesebb és egységesebb. Egységesebb azért, t. ház, mert a pénzügvminister ur a pénzügyi bizottság tavalyi határozatának megfeleiőleg keresztülvitte azt a két változtatást, a melyet kívántunk. (Halljuk! Halljuk !) Először a költségvetésben tárczakölcsönök nem engedélyeztetnek, a mit követeltünk azért, t. ház, mert a tárczakölcsön akalmas módja lehet a leplezett adósságcsinálásnak. (Általános helyeslés.) Másodszor keresztülvitte a minister ur azt, hogy a beruházási programm belefért magába a költségvetésbe és ezért az egész budget technikai szempontból is egységesebbé vált. Sőt a pénzügy minister ur, t. ház, egy harmadik kezdeményezést is megindított, a melyet a pénzügyi bizottság nagy örömmel fogadott és a melynek továbbfolytatását kívánja ; ez az, hogy az egyes annuitások kiküszöbölésével a teljes hitelösszegeket kívánja a költségvetésben az egyes tételeknél felvétetni. E kezdeményezéssel már most jelentkezik és reméljük, hogy még nagyobb mértékben fog a jövő években is folytattatni. (Élénk helyeslés.) Ha már most, t. képviselőház, a költségvetés főbb számadatait összefoglaljuk, a kiadásoknál