Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-269

269. országos ülés 1911 október 18-án, szerdán. 451 és jelentéstétel végett adassanak ki a kérvényi bizottságnak. Kun Béla: T. képviselőház! A t. elnök ur javaslataival szemben a következő elleninditvá­nyokat terjesztem elő : A Ferencz-téren tartott népgyűlés polgársá­gának kérvénye kiadatik a kérvényi és közigaz­gatási bizottságoknak. A Szövetség-utczai népgyűlés polgárságának kérvénye kiadatik a kérvényi és igazságügyi bizottságoknak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Zemplén vármegye közönségének fel­iratára, továbbá Báes-Bodrog és Fejér vármegyék gazdasági egyesületeinek kérvényeire nézve az elnöki előterjesztés elfogadtatván, ezek a ház­szabályok 242. §-a alapján kiadatnak a kérvényi bizottságnak. A Ferencz-téren és Szövetség-utczában tar­tott népgyűlések kérvényére vonatkozólag ellen­inditványok adattak be. Ezek felett húsz képvi­selő ur a névszerinti szavazás elrendelését, húsz pedig annak a következő ülésre való elhalasztá­sát kérte. A házszabályok értelmében a névsze­rinti szavazás a legközelebbi ülésen fog meg­ejtetni. Következik napirend szerint az inditvány- és interpellácziós-könyvek felolvasása. Vermes Zoltán jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy az inditván}^könyvben ujabb bejegyzés nincs. Az interpellácziós-könyvben a négy régebbi interpelláczión kivül két ujabb interpelláczió jegyez­tetett be, még pedig : Kovács Gyula képviselő uré a pénzügyminister úrhoz az égetett szeszes folyadékok pótadójának késedelmes közzététele tárgyában és Huszár Károly sárvári képviselő uré a belügyi és kereskedelemügyi minister urak­hoz a fővárosban történő építkezéseknél tömege­sen előforduló emberhalál tárgyában. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Javaslom a t. háznak, hogy az inter­pellácziók megtételére fél egy órakor térjünk át. Következik napirend szerint a névszerinti szavazás a nagyszalontai népgyűlésnek Justh Gyula képviselő ur által ellenjegyzett kérvényére vonatkozó elnöki előterjesztés és Bikádi Antal képviselő urnak ezzel szemben beadott ellen­inditványa felett. A kérdés az : Elfogadja-e a t. ház az elnöki elő­terjesztést, szemben Bikádi Antal képviselő ur elleninditványával, igen vagy nem ? Kihúzom a kezdőbetűt. (Megtörténik.) A sza­vazás »F« betűvel kezdődik. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Következik a névszerinti szavazás, a melynél a névsort olvasni fogja Rudnyánszky György jegyző ur, a szavazatokat jegyezni fogja Szász Károly jegyző ur, a távollévők jegyzékét vezetni fogja Beszkid Antal jegyző ur, Kérem Rudnyánszky György jegyző urat, szíveskedjék a névsort az »F« betűnél kezdődőleg felolvasni. Rudnyánszky György jegyző (olvassa a név­sort). Igennel szavaztak : Farkas Pál, Fekete, Már­ton, Fodor Kálmán, Grátz Gusztáv, b. Gromon Dezső, Gueth Gyula, Hajós Ferencz, Haydin Imre, Hámory László, Hegedüs Kálmán, Hencz Károly, Hollaky Attila, Hoványi Géza, llosvay Lajos, Janiga János, Jankovich Béla, Jaross Vilmos, Jákói Géza, Jónás Ödön, Kammerer Ernő, Karátson Lajos, gr. Karátsonyi Jenő, Kállay Tamás, gr. Keglevich Gyula, Keliz Gyula, Kenedi Géza, Kiss Ernő, Konyovits Dávid, Kostyál Miklós, Latinovits Pál, Lator Sándor, b. Lévay Lajos, Lukács György, Manaszy_ Gyula, Mangra Vazul, Markhot Aladár, Mayer Ödön, Mán Lajos, Mártonffy Márton, Mel­czer László, Mikosevits Kanut, Miskolczy Imre, Molnár Viktor, Muzslay Gyula, Münnich Kálmán, Nagy Sándor, Nehrebeczky György, Neugeboren Emil, gr. Niczky Pál, b. Nyáry Alfonz, Nyegre László, gr. Pálfjy Sándor, Péchy Zsigmond, Plósz Sándor, Popovics V. István, Rednik Gábor, Reissen­berger Gusztáv, Rónay Antal, Rónay Jenő, Rosen­berg Ignácz, Rudnay Alajos, Rudnyánszky György, Siegescu József, Sipeky Sándor, Skrovina Mátyás, b. Sólymosy Lajos, b. Solymosy Ödön, Söpkéz Sán­dor, Szabó János, Szász Károly, Szász Pál, Szent­iványi Gyula, Székely Aladár, Székely Ferencz, Szinyei-Merse Félix, Szulyovszky Gusztáv, Tagányi Sándor, Tallián Béla, Tauscher Béla, Telegdi József, Várady Gyula, Várady Zsigmond, Vermes Zoltán, Vió Antal, b. Vojnits István, b. Vojnits Sándor, Werner Gyula, Wittmann János, gr. Wora­cziezky János, Zalán Gyula, Zathureczky István, Zsilinszky Mihály, Almássy László, Angyal József, Antal Géza, Baross Gyula, Beöthy László, Beszkid Antal, b. Born Frigyes, Bornemissza Lajos, Bölöny József, Burgyán Aladár, Csuzy Pál, Czobor László, Dániel Gábor, Darvai Fülöp, Darvas Ferencz, Dániel Pál, Desbordes Ernő, Dungyerszky Gedeon, Dungyerszky Bogdán, Ertsey Péter. Nemmel szavaztak : Horváth Mihály, Huszár Károly (sárvári), Lovászy Márton, Malaiinszky György, b. Manndorff Géza, Múzsa Gyula, Nadányi Gyula, Sümegi Vilmos. Elnök : Következik a távolvoltak névjegyzé­kének felolvasása. Kérem Beszkid Antal jegyző urat, szíves­kedjék a jegyzéket felolvasni. Beszkid Antal jegyző (olvassa a távolvoltak névsorát). Távol voltak: Almay Olivér, gr. Andrássy Géza, gr. Andrássy Gyula, gr. Andrássy Sándor, Andrics Tivadar, gr. Apponyi Albert, Ábrahám Dezső, Adamovich-Cepinski Iván, Avakumovics Gergely, Badinyi Lajos, Bakó József, Bakonyi Samu, Balásy Árpád, Balogh Jenő, Barabás Béla, Barcsay Andor, Baross János, Barta Ödön, gr. Batthyány Pál, gr. Batthyány Tivadar, Bay Lajos, 57"!

Next

/
Thumbnails
Contents