Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-265

404 265. országos ülés 1911 október 13-án, pénteken. Megállapítottam a szavazási listából, hogy Vertán Etele képviselő ur szavazott nemmel, és tévedésből került a naplóba Vertán Endre kép­viselő ur neve mint nemmel szavazóé és hogy Ver­tán Endre képviselő ur volt távol. Ezen belyesbitett tényállás a gyorsirói naplóba már felvétetett. *) (Helyeslés.) Megjegyzem, hogy ez a tévedés a szavazás számbeli eredményét egy­általában nem érinti s igy az elnök által akkor ki­hirdetett határozat helyesbítésre nem szorul. Rudnyánszky György : Nemzeti vívmány ! Justh Gyula : Olyan, a milyen tőletek várható ! Egyebekre nem is vagytok képesek! Rudnyánszky György: Meg van mentve a haza ! Justh Gyula: A munkapárt nemzeti vív­mánya ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! A tegnapelőtti ülésben Egry Béla képviselő ur szólalt fel, azt mondván, hogy (olvassa) : »A teg­napi ülésről kiadott Országgyűlési Értesítőből arról győződtem meg, hogy nevem az első szavazás alkalmával a távollevők között van, holott jelen voltam és szavaztam is nemmek. Megállapítottam erre nézve is a tényállást. A dolog ugy történt, hogy a jegyző urak nem hal­lották Egry Béla képviselő ur szavazatát és azt be sem írták a jegyzékbe. Miután megállapitta­tott, hogy Egry Béla képviselő ur szavazott, és pedig nemmel, az ő neve a jegyzékbe pótlólag mint nemmel szavazóé lesz beírandó. Ez a he­lyesbítés a naplóban már meg is történt.**) Ennek következtében a szavazás számbeli eredménye egygyel módosult.**) Kérem tehát, méltóztassék el­határozni, hogy az október 10-iki ülés jegyző­könyvében foglalt határozat módosittassék any­nyíban, hogy a nemmel szavazóknak száma egygyel több. Méltóztatnak ezt elfogadni ? (Igen !) Akkor ezt határozatképen kimondom. Következik a napirend értelmében a névsze­rinti szavazás a Lajtafalu község polgárságának Justh Gyula képviselő ur által ellenjegyzett kér­vényére vonatkozó elnöki javaslat és Kun Béla képviselő urnak ezzel szemben beadott ellenindit­ványa felett. Az elnöki javaslat erre a kérvényre nézve az, hogy az a tárgyalás alatt levő törvény­javaslattal való összefüggésénél fogva nyomassák ki, osztassék szét és tétessék le a vóderőjavaslat­lat való együttes tárgyalás czéljából a ház aszta­lára, egyéb részében pedig adassék ki a kérvényi bizottságnak előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Ezzel szemben Kun Béla képviselő urnak indítványa az, hogy a kérvény adassék ki a kér­vényi és a pénzügyi bizottságnak. Ennélfogva a kérdés az lesz: Elfogadja-e a ház Lajtafalu község polgárságának kérvényére nézve az elnökség javaslatát, szemben Kun Béla képviselő ur elleninditványával, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kihúzom a névbetüt, a melylyel a szavazás *) Lásd a 364. lap I. hasábját. **) Lásd a 368., 3ö9. lapok I. hasábjait. kezdődni fog. (Megtörténik.) A szavazás kez­dődni fog az »E«-betüvel. Most pedig az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök." Az ülést újból megnyitom. Következik a névszerinti szavazás Lajtafalu község polgárságának kérvényére vonatkozó elnöki javaslat és azzal szemben beadott elleninditvány felett. A névsort olvasni fogja Budnyánszky György jegyző ur ; a szavazatokat jegyzi Szőj ka Kálmán jegyző ur, a távollevőket pedig Hammersberg László jegyző ur. Rudnyánszky György \e§yző (olvassa a névsort). Igennel szavaztak : id. Erdély Sándor, Ertl János, Farkas Pál, Farkas Zoltán, Fodor Kálmán, Grátz Gusztáv, Gueth Gyula, Hajós Kálmán, Hazai Samu, b. Hámos Antal, Hegedüs Kálmán, Hein­rich Antal, Hencz Károly, Holitscher Károly, Huszár Károly (nagyzorlenczi), Jakabffy Elemér, Jakahffy Ferencz, Janiga János, Jankovich Béla, Jaross Vilmos, Jákói Géza, Jónás Ödön, Karátson Lajos, gr. Keglevich Gyula, Kenedi Géza, Kiss Ernő, Kostyál Miklós, Kozma Andor, Kubinyi Géza, Lalinovits Pál, Lator Sándor, b. Lévay Lajos, Manaszy Gyula, Mangra Vazul, Mándy Sámuel, Márkus László, Mártonffy Márton, Melczer László, Melzer Vilmos, Münnich Kálmán, Nagy Sándor, Návay Lajos, Nehrebeczky György, Neugeboren Emil, Niamessny Mihály, Nyegre László, Pál Alfréd, Philipp János, Pirkner János, b. Podma­niczky Endre, .Rednik Gábor, Rónay Jenő,- Rosen­berg Ignácz, Rudnay Alajos, Rudnay Béla, Rud­nyánszky György, Sacelláry György, Sándor Pál, Siegescu József, Sipeky Sándor, b. Sólymosy Lajos, b. Sólymosy Ödön, Szabó János, Szász Pál, Székely Aladár, Székely Ferencz, Szilassy Zoltán, Szinyei­Merse Félix, Szlezák Lajos, Szojka Kálmán, Sztan­kovánszky Imre, Szupics Dezső, Szutrély Lipót, Szüllő Géza, Tellecsky Kristóf, gr. Teleki József, Várady Zsigmond, Vermes Zoltán, b. Vojnits István, b. Vojnits Sándor, Werner Gyula, Winkler Bertalan, Zeyk Károly, Zsilinszky Mihály, Almay Olivér, Almássy László, Angyal József, Badinyi Lajos, Beöthy László, gr. Bethlen József, Blanár Béla., Bogdán Zsivkó, b. Born Frigyes, Bornemissza Lajos, Burgyán Aladár, Cserny Károly, Csuzy Pál, Czobor László, Darvai Fülöp, Dióssy Imre, b. Duka Géza. Nemmel szavaztak : Egry Béla, Hammersberg László, Justh János, Kossuth Ferencz, Kovács Já­nos, Lovászy Márton, b. Manndorff Géza, Múzsa Gyula, Pajzs Gyula, Ráth Endre, Sághy Gyula, Szalay László, Vertán Endre, Ábrahám Dezső, Baross János, Bosnyák Géza, (Pajzs Gyula nevének olvasásakor.) Elnök: Pajzs képviselő ur jelen van, tessék szavazni. Pajzs Gyula : Nem! Rudnyánszky György (tovább olvassa a névsort).

Next

/
Thumbnails
Contents