Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-264
26b. országos ülés 19Í1 október 12-én, csütörtökön. 399 Lukács László pénzügyminiszter: Rá kell mutatnom, hogy van még az extraordinariumban egy 4"3 milliós emelkedés a véderőreformból kifolyólag, de ez nem jő kifejezésre számszerint a költségvetésben, mert ezt ugyanily összegű tétel a bevételeknél ellensúlyozza. Az egyik oldalon 80 millió, illetőleg 146 millió, a másik oldalon 4'2 millió. Én e számoklioz egyetlen szó kommentárt nem fűzök. (Hosszantartó, élénk helyeslés, taps és éljenzés a jobboldalon.) Désy Zoltán: A kommentárt majd megtesszük mi, (Zaj a jobboldalon.) és az igaz lesz. (Zaj a jobboldalon.) Egy hang (a jobboldalon): Megvárják a csendet. B. Podmaniczky Endre: Egyszer már roszszul sült el. (Mozgás.) Lukács László pénzügyminiszter: Ismétlem, t. ház, én e számokhoz nem kivánok kommentárt fűzni, a kéj>viselőház minden egyes tagjának jogát képezi ebből levonni a következtetést. Azt hiszem, t. kéj>viselőház, hogy e számok bizonyítékot képeznek az álláspontunk mellett, hogy azok a terhek, a melyek a költségvetésben a véderőjavaslatból kifolyólag mutatkoznak, semmi esetre sem lehetnek oly végzetesek az államháztartásra, (TJgy van a jobboldalon.) a mint azt híresztelik. E tekintetben a t. képviselő urak a túloldalon teljes joggal mondhatják azt, hogy ha a 4 1 / , 4 millió szintén közvetlenül produktív czélokra volna használható: jobb volna, mintha az katonai czélokra használtatik; — s ebben az állításukban igazuk is volna a t. képviselő uraknak akkor, (Zaj. Salljulc! Halljuk! Elnök csenget.) ha volna, vagy lehetne Európában állam, mely a maga védelmére nem kénytelen költekezni és nagy erőfeszitéseket tenni. (Helyeslés jobbfelöl.) De miután ez az állapot nincs és nem is képzelhető, legkevésbbé képzelhető pedig azon a ponton, Európa közepén, a hol mi vagyunk, (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) épen azért még gazdasági és pénzügyi szempontból is azt kell mondani, hogy ez a rendszer a leghelyesebb, melyet eddig követtünk, t. i. a közös hadsereg fentartásának rendszere, (Helyeslés jobbfelöl. Zaj és ellenmondás a baloldalon.) mert rendelkezünk egy haderő felett, mely méltó egy nagyhatalomhoz, és a melyre egy nagyhatalomnak szüksége van, és rendelkezünk felette a nélkül, hogy annak összes költségeit nekünk kellene viselni. (Zaj és felkiáltások balfelöl: Rendelkezünk ? !) Méltóztassanak megengedni ezek után, hogy csak néhány szót szóljak még arról a módról, melyet a budget összeállításánál követtem. (Halljuk! Halljuk!) A kiadások, mint méltóztatnak látni, igen tetemes emelkedést mutatnak, ele ez az emelkedés folyományát képezi részben már megállapított kormányintézkedéseknek, vagy törvényhozásilag elhatározott intézkedéseknek, részben folyományát képezik az állami élet természetes fejlődésének, melyet megakadályozni nem lehet és nem szabad. A kiadások emelkedvén, gondoskodnunk kellett a bevételek emeléséről is. E tekintetben azonban segítségünkre jött az az örvendetes emelkedés, mely bevételeinknél mutatkozik a természetes fejlődés folytán és segítségünkre jött az a két intézkedés, melyet az idén tettünk, t. i. a szeszadópótlék felemelése és a dohánygyártmányok árának felemelése, úgy hogy ezeknek a segédeszközöknek igénybevételével abban a helyzetben vagyunk, hogy a jövő évre kilátásba vett igen nagy kiadási többleteket minden ujabb mesterséges eszköz nélkül — az egy tarifaemelést kivéve, melyet említettem — és^ adóemelés nélkül fedezni képesek leszünk. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) A bevételek ugy vannak praeliminálva, hogy ha csak rendkívüli csapások és katasztrófák be nem következnek, minden körülmények között lehet számítani arra, hogy azok be is fognak folyni. Tehát a realitás követelményeinek megfelelnek, mert zárszámadási eredményeken alapulnak, sőt nemcsak a múlt évek eredményei által vannak igazolva, de a folyó évnek augusztus végéig lejárt része is igazolja azt, hogy ezeket a bevételeket joggal jsrealiminálhatiuk. A kiadások praeliminálásánál large voltam és elmentem a szélső határokig csak azért, hogy a tűlkiadásokat megakadályozzam, és hogy az előreláthatatlan kiadások lehetőleg minél szűkebb körre szoríttassanak. Ennélfogva azt hiszem, hogy ugy a bevételek, mint a kiadások teljesen reális alapon vannak számítva, és ezen az alapon merem állítani, hogy e költségvetés segélyével az államháztartás egyensúlya az 1912. évben is megóvható lesz. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon.) Ez azonban nem ment fel minket azon kötelezettség alól, hogy a jövőben az állami bevételek további fokozásáról is ne gondoskodjunk. (Mozgás a baloldalon.) Gondoskodni kell azért, mert az állami élet fejlődvén, a kiadások is tovább fognak emelkedni; másrészről pedig a mi egyoldalú, tulnyomólag agrikultur államunkban, a hol az időjárás viszontagságaitól igen sok függ, tartalékokról gondoskodnunk kell; — és harmadszor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy 1913-ban életbe fognak lépni az uj egyenesadó-törvények; ilyen nagy reformnál pedig az átmenet nehézségeivel és számolni kell s ennélfogva tekintettel kell lennünk arra, hogy bizonyos ingadozások, bizonyos fluktuácziók a bevételeknél nincsenek kizárva. Ezért tehát törekedni kell tartalékok szerzésére, az állam pénzügyi tartalékainak megerősítésére, mert csak ezek birtokában vállalhatunk felelősséget aziránt, hogy az államháztartás rendjében semmiféle zavar előállani nem fog. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) T. kéjwiselőház! Végére jutottam előadásomnak, és most már csak, mielőtt a főbb