Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-259

259. országos ülés 1911 október 2-án, hétfőn. 333 ságnak nem tudom, melyik ülésén,, a véderőreform költségeire vonatkozólag kifejtett programmjában, de a f. évi február 24-én a delegáczióban elmondott beszédében kifejtett programmjában is ez a 7,280.000 korona, illetve az ennek megfelelő 20 millió korona évi közös kiadás már szerepelt. Erre rá fogok térni. A t. pénzügyminister ur ugy állitotta fel a kérdést és vonta le a konklúziót, hogy ily költségekre nézve a legterhesebb év mindkét államra vonatkozólag a folyó év, a melyben a 35 milliós plusz-tétel szerepel. En elismerem, hogy mindazok a részletek, a melyeket a t. pénzügyminister ur felhozott, állanak, de ezekkel szemben újból állitom, hogy a pénzügyminister ur a folyó év február 24-én a közösügyi tárgyalásokra kiküldött bizottságban elmondott beszédében, valamint ennek megfelelően a pénzügyi bizottságban is tisztán és világosan beállította pénzügyi jarogrammjába ezt a 20 nűllió koronát, mint a hadsereg fejlesztésének költségét, mint a véderőreform folytán beálló költséget. A t. pénzügyminister ur, engedjen meg, ezzel egy évvel előbbre tette a véderőreform költségeinek beállítását, mint az tulaj donképen a véderőjavaslatban kontemplálva volt. A véderőjavaslathoz mellékelt indokolásban lépten-nyomon az 1912. évi dátummal találkozunk, mint olyannal, a mikor ennek a reformnak költségei megjelennek. De a t. pénzügyminister ur a pénzügyi bizottságban világosan azt mondotta, hogy ez a legsúlyosabb tétel, a mely után idomulnak azok a fokozatos tételek 1915-ig, a melyekből a ministcr ur kihozza a 275 milliót, a melylyel Magyarország ezen véderőreform költségeihez hozzájárul az 1911. évi 35 millió. A minister ur tehát ezeket 1911-re állította be és végpontul 1915-öt jelölte meg ; ezzel szemben a véderőj avaslat indokolásában fenmarad továbbra is kezdőpontul 1912 és zárójiontul az 1916. évi időszak. Ezt a kérdést egyébként a véderővita folyamán elintézhetjük majd. A kérdés súlypontját az 1912-ik évre és a jövőre vonatkozólag a t. pénzügyminister urnak abban a feleletében látom, a mely teljesen összhangzik az 1867 : XIII. t.-ez. világos rendelkezéseivel. Ezért mondom, hogy ennél a számszerű differencziánál most ez alkalommal immálni nem akarok. A második kérdésre a t. pénzügyminister ur válaszában foglaltakat, önként értetődik, örömmel veszem tudomásul, de itt egy pár megjegyzést kell tennem. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Én a költségvetés beterjesztését nemcsak azon fontos okoknál fogva sürgetem, a melyeket elkezdve a pénzügyminister úron le egészen csekély személyemig ismételve hangsúlyoztunk, de sürgetem elsősorban a közösügyi kiadások miatt. Hogy áll a helyzet költségvetés és indemnitás esetén ? Költségvetés tárgyalása esetén igenis módjában van a t. képviselőháznak az 1867-üd kiegyezés értelmében elfogadni vagy el nem fogadni a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottság által meg- . állapitott összeget. Indemnitás esetében ez utólagos regisztrálássá alakul át a már megtörtént kiadásokra vonatkozólag. Nemcsak az 1910. évre értem ezt, hanem értem mindazon évekre, a közelmúlt évekre is, mikor előleges indemnitásokkal kormányoztak és a mikor a közösügyi kormányzatnak is kötelessége volt a szükséges kiadásokat megtenni s a mikor az elkésett költségvetés egyebet nem tehetett, mint egyszerűen konstatálta, hogy ennyi meg ennyi közösügyi kiadás lett megtéve és ezzel regisztrálta, hogy az idők folyamán a ráesett összegek el is költettek. Nem szükséges, hogy a pénzügyminister ur előtt abban a tekintetben aggodalmaimnak adjak kifejezést, hogy egyáltalán a hadügyi kormányzat nemcsak az egyes törvényhozásokkal szemben, de magával a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottsággal szemben is a kiadások terén, hogy ne használjak erős szót, bizonyos fokú előlegezést enged meg magának. Hiszen a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságok határozataiban lépten-nyomon találkozunk póthitelekkel, a melyek az előző évek terhére igen tekintélyes összegeket állapítanak meg. Csak egyre utalok : az 1910. évi 1. és 2. számú határozatokban mindössze 440 millió az az összeg, a melyben a közös költségek megáUapittatnak. Ezzel szemben a 3—5. számú határozatokkal 243 milliót szavaztunk meg rendkivüli vagy póthitel alakjában. Ennek a rendszernek vége kell hogy legyen ; vége kell hogy legyen annak a rendszernek is és ebben a tekintetben örömmel látom az első lépést épen a pénzügyminister ur folyó évi költségvetésében, hogy a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságok által megállapitott költségeknek tulajdonképen csak egy része szerepeljen a két állam költségvetésében. Mert méltóztatnak tudni, az 1. és 2. számú határozatokból ránk eső összeg bevétetik a költségvetésbe, de azok a tekintélyes és igen nagy számra menő összegek, a melyek a 3—5. számú határozatokban foglalvák, csak utólagosan, zárszámadásainkban szerepelnek. E kérdés felvetésénél tehát a költségvetési jog iránti tiszteletem és aggodalmam is szerepet játszik, mert abból indultam ki, hogy a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottságok határozatai alapján Magyarországra eső terheknek szere pelniök kell a magyar költségvetésben. Ezt indemnitással nem érhetjük el, és ezért újból hangsúlyozom, nem indemnitást kérünk, és örvendek, hogy a pénzügyminister ur a költségvetés előterjesztését kilátásba helyezte. Válaszát tudomásul •vessem. (Helyeslés a baloldalon.) Lukács László pénzügyminister: Csak egy pár szót legyen szabad a tekintetben felemlitenem, a mit t. képviselőtársam a közösügyi póthitelekre nézve mondani szives volt. Tökéletesen igaza van, hogy a póthitelek, a melyek hosszú időre visszanyúlóan jelentek meg minden évben, teljesen bizonytalanná tették a közösügyi pénzkezelést, és épen erre vonatkozott, a mit bátor voltam az